Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.
Ülésnapok - 1892-43
464 48, oraógos ülés 1891. májusi 24B, hétfőn.. holtak föl, a melyeket talán ilyen mértékben, vagy úgy odaállítva, mint a hogy ott történt, maguk sem vélnek — legalább egész terjedelmükben — fentarthatónak. Helfy Ignácz t. kép viselő úr mindent az országgyűlés feloszlatásának a számlájára ír, azt mondva, hogy az legalább is egy esztendővel késleltette nálunk a parlamenti tanácskozásoknak rendes menetét és ezen költségvetésnek létrejövetelét. Ha a t. képviselő úr a legesleghosszabb idő szerint is méltóztatik számítani és számba veszi a választási időt, a ház megalakulásának és a felirati vitának idejét, úgy két és fél, legfeljebb három hónapra teheti azon időközt, a mely a parlament feloszlatása által a parlament működésének azelőtti rendes menetét, rendes folyását megakadályozta. (Úgy van! a jobboldalon.). És ezzel szemben a t. képviselő úr legalább egy esztendős argumentumot talál szükségesnek felhozni annak igazolására, hogy itt igenis oly rendkivüli körülmények forognak fenn, hogy a rendes parlamenti szokásoktól eltérőleg ezzel a gonosz kormánynyal még egy ilyen indemnytás idejére sem vagyunk képesek szóba állani. De én nem a fölött kívánok vitatkozni, hogy három hónap, vagy egy esztendő-e az az idő, a meiylyel az országgyűlés feloszlatása a parlamentaris működés rendes menetét késleltette; nem erről, mert hiszen a késleltetés a parlament feloszlatásának jogából folyik és e jog tartalom nélküli lenne, ha csak ahhoz a feltételhez volna kötve, hogy a feloszlatás a parlamenti műkő désre késleltetőleg ne hasson. Mihelyt meg van adva a jog — és ezt nem tekintjük tartalom nélküli jognak — nagyon természetes, a parlament újjáalakításával járó késedelmezés a jog gyakorlásának mellőzhetien következményét képezi. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Hanem én azt hiszem, t. képviselő úr — és itt nem akarok a hosszas beszédek miatt szemrehányólag felszólalni, nem akarok obstuctioról beszélni, hanem egyszerűen tárgyilagosan és igazságosan kívánom a parlament tárgyalásainak menetét bírálni — a ki alaposan vizsgálja a dolgokat, az nem írhatja a parlament feloszlatásának rovására a késedelmes tárgyalásokat, hanem főleg, vagy legalább egyénértéktíleg a parlament feloszlatása által előidézett késedelemmel, annak a rovására is kell írnia, hogy a t. képviselő urak — okkal, vagy ok nélkül, nem vitatom, de mindenesetre joggal — úgy méltóztatnak gyakorolni képviselői jogukat és kötelességüket, hogy hosszasabban kívánnak a kérdésekkel foglalkozni. (Helyeslés a jobboldalon.) Thaly Kálmán: De joggal, maga is elismeri! Wekerle Sándor pénzügyminister: Bocsánatot kérek, előrebocsátottam, hogy »joggal«, csak azt nem ismerem el mindig, hogy, okkal. (Elénk derültség a jobboldalon.) Akkor tehát, mikof a késedelmes tárgyalásról méltóztatnak szólni, még csak azzal a kéréssel sem állok elő, hogy ne ilyen hosszadalmasan méltóztassanak tárgyalni; de egy kéréssel előállani önmagunk iránti kötelességem: ha a hosszasabb tárgyalás csakugyan befolyással, még pedig lényeges befolyással van arra, hogy indemnyíást kell kérni, akkor legalább ezt ne méltóztassanak a mi rovásunkra írni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) A t. képviselő úr felszólalásaiban még egy pár megjegyzést tett. a mejyeket lehetetlen megjegyzés nélkül hagynom. 0 tudniillik azokkal a törvény rendelkezéseiben gyökerező határozínányokkal szemben, hogy az indemnytás ideje alatt csak annyit költhetünk, a mennyi pro ráta temporis a felhatalmazási törvény idejére esik; azt mondotta, hogy nyíltan a házban nem fogjuk ugyan bevallani, hanem mégis többet költünk. Bocsánatot kérek, t. képviselő úr, de először is azt, a mit teszek vagy nem teszek, a házban nyíltan bevallani sohasem fogok tartózkodni. (Élénk tetszés jobb felöl.) Ez az első megjegyzésem. A második az, hogy nem kívánom soha vitatni, hogy többet nem költünk. Igenis költünk többet bizonyos esetekben, épúgy, mint többet költünk bizonyos esetekben, ha a költségvetési törvény már meg van szavazva. Mert ily kiterjedt kormányzatnál lehetetlen, hogy elő ne forduljanak olyan viszonyok, hogy egyik vagy másik közigazgatási ágnál túlkiadások ne legyenek. Nem is e körűi forog a dolog lényege, hanem a körűi, hogy ha az indenmytási törvény tartama alatt többet költünk, mint a mennyire jogosítva vagyunk, ugyanazon feltételek alatt költjük-e el, mint akkor, ha rendes költségvetési törvénynyel állunk szemben. És itt megnyugtathatom a t. házat: ha egyik vagy másik minister abba a helyzetbe jut, hogy az indemnytási törvény tartama alatt többet kénytelen költeni, mint a mennyi a felhatalmazási törvény szerint pro ráta temporis annak megfelel, az erre nézve az 1885-iki képviselőházi határozat értelmében kikéri a ministertanács hozzájárulását és ha az indemnytás olyan hosszú időre terjed, hogy a túlkiadások bejelentésének szüksége merül fel, nem kétlem, hogy az állami számvezőszék e túlkiadásokat formaszertíieg a képviselőháznak be fogja jelenteni. (Helyeslés jobb | felől.) A másik, a mit a t. képviselő úr mondott, arra vonatkozik, hogy a pénzügyi évet válaszszuk külön a naptári évtől. Én azokkal a módozatokkal, a melyeket Hieronymi t. képviselő úr felvetett arra nézve, hogy miképen lehetne rendes viszonyok közt az indemnytásoknak elejét
