Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.

Ülésnapok - 1892-41

41. országos ülés 1892, április 29-én, pénteken. 403 stedt Frigyes Mirza-Shaffy-jában írt s mely a költőkre vonatkozik ugyan, de az államférfiakra is lehet érteni és a mely így szól: »A hol a költő végtelenbe vész, Könyvét, tanácslom, tedd le hirtelen: Mit meg nem ért a józan emberész, Hiányzik abban egy: az értelem.« (Derültség a szélső baloldalon.) További fejtegetéseiben felhozza a t. ministerelnök úr azt is, hogy íme mit beszélünk mi arról, hogy a közigazgatási vitának és a képviselőház hosszú üléseinek nem volt semmi eredménye. Hiszen — úgymond — a közigazgatás elvi kérdéseire nézve ma már megállapodott nézetek vannak úgy itt e házban, mint e házon kívül; ha erre hivatkozni lehet és ezt gr. Apponyi Albert t. képviselő úr is elismeri, akkor már ez is oly eredmény, mert hiszen egy évvel ezelőtt még senki sem állíthatta, hogy a közigazgatásra vonatkozó nézetek tisztázva vannak, a mely, ha ezen idő alatt eléretett, semmi esetre sem kicsinyelhető. Szóval, magyarul kifejezve, egy eredményt már az által is elértünk, hogy hosszú viták folytak, mert ma már a közigazgatásra nézve a nézetek tisztázva vannak. Mi van ezzel mondva? A világ minden parlamentáris országában, midőn egy-egy áj reformot, egy-egy új kérdést akarnak a képviselőház elé hozni, azzal kezdik, hogy felvetik a kérdést, mire megindul a vita, melyben arra törekszenek, hogy megállapodott nézetek fejlődjenek ki, hogy a közönség mintegy előkészíttessék a vitára és arra a reformra, Felvetik először a kérdést valamelyik tudományos intézetben, vagy tudományos folyóiratban, azután hozzászólnak a hírlapok, erre a népgyűlések elé viszik azt és miután már az egész nemzet tisztult nézetekkel bír, behozzák a kérdést a parlamentbe, a mely elő lévén már készítve, foglalkozván már ezzel a kérdéssel, annak minden egyes tagja azután annál könnyebben tanáeskozhatik a kérdésnek lényege felett. {Úgy van! a baloldálm.) A t. ministerelnök úr bölcsességének tartatott fenn az is, hogy ő egészen megfordítva csinálja a dolgot. A t. ministerelnök, mint maga is bevallja, tisztiilatlan nézetekkel hozta be ezt a kérdést mindenekelőtt a parlamentbe, felzavarta ezzel az ország egész közvéleményét, a vármegyék és törvényhatóságok meg vannak rémülve, egymás után küldik fel a kérvényeket mellette és ellene a képviselőházhoz, az egész közvélemény tehát nem foglalkozik mással, mint ezzel, itt a parlamentben megkezdődnek azután a nagy vitatkozások és a nagy harczok, folynak a tanácskozások hónapokon át, a ház minden idejének igénybevételével egészen odáig, hogy példának okáért ma megint két hónapi indemnytire van szükség, hogy a rendes mederbe terelhessük a tanácskozásokat. Oda viszik a dolgot, hogy egy nagy kudarcz állott be, de ezen kudarcznak következményeit levonni nem képesek, vagy nincsen ahhoz elég bátorságuk és mindezen nagy viták után azt mondják, hogy íme egy eredmény mégis megvan, mert a nézetek már tisztázva vannak. (Derültség a bal- és szélsőbalon.) A t. ministerelnök úr legnagyobbszeríí kijelentése, mely szintén a parlamentarismusra vonatkozik, az volt, midőn különbséget vont mi közöttünk és a túloldalon ülő t képviselő urak között. Azt mondta a t. ministerelnök úr — oda mutatva azokra a padokra, a melyeken a többség ül — hogy: »A ház ezen oldalán van tehát, a munka és tevékenység és az önök oldalán van ennek a tevékenységnek a megakadályozása*. Ez is egy rendkívül elmés, eddig soha nem hallott megkülönböztetés a többség és az ellenzék között. Igaz, hogy nincsen a világon politicus és államtudós, a ki ilyen nézeteket vallana s a ki annak épen ellenkezőjét nem vallaná; igaz, hogy a műveletlen nyugaton az ilyen nézeteket egy matúrát végzett ifjoncz sem merne már nyilvánítani, de a civiligált keleten az ilyen nézeteknek lehet még propagandát csinálni, mert van még tér, a hol visszhangra talál az efféle kifejezés. Én figyelmeztetem a t. ministerelnök urat egy esetre. (Halljuk ! Halljuk ! a szélsőbalon.) Izmail basa idejében történt, a mikor még ő volt Egyptom khedivéje, hogy a parlamentarismust meg akarta országában honosítani, (Zaj a jobboldalon. Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) hogy ő az egész országot kernletekre osztotta és elrendelte a választást. Minden kerület meg is választotta a maga képviselőjét. Azok az urak a felláhk, a ráják, a mamelukok, a basi-bozukok, a kik így összeverődtek, fogalommal sem birtak arról, hogy voltaképen mi lesz most a teendőjük? Miután összejött a parlament, szükségesnek tartották nekik megmagyarázni, hogy mi a feladatuk, micsoda tévé kenység fog rájuk várni? Olyformán magyarázták ezt meg nekik, mintha a t. ministerelnök úrtól vettek volna ez iránt leczkét. Azt mondották: két pártnak kell lenni. Az egyik mindenben akadékoskodni fog, a kormányt szidni fogja és gáncsolja annak minden terveit, a másik pedig mindent helyeselni fog, a mit a kormány tesz és mindig azt fogja cselekedni, a, mit a kormány akar. A kik a kormánynyal kívánnak menni, azok üljenek a ház jobboldalára; a kik pedig akadékoskodni fognak, menjenek a baloldalra. Azután mikor a szab id választás előállott, valamennyi képviselő kivétel 51*