Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.

Ülésnapok - 1892-41

41. oi-síApós fllés ÍS»S. április S9 én, pénteken. •:• 399 Ülnök: Napirend előtt Kun Miklós kép­viselő úr kíván szólani személyes kérdésben. Kun Miklós: T. ház! A tegnapi ülésen Rónay János képviselő úr személyes kérdésben tett felszólalását, bármennyire iparkodtam is őt meghallani és megérteni, az utolsó construetioi­ban mondottakat a zajban már nem hallottam és nem értettem, ezekre tehát nem is tehettem meg tegnap megjegyzéseimet. Méltóztassék meg­engedni, hogy azokat ma tegyem meg. (Hall­juk !) A képviselő úr ezeket mondta: »Legyen meggyőződve a képviselő úr arról, hogy neki is vannak hibái. Ha tehát valaki nem egészen hibátlan ember, ne recrimináljon így általános­ságban minden egyes alkalommal, mert nagyon könnyen megeshetik, hogy az ő hibáira is rá­akadnak. Ezt kívántam Kun Miklós képviselő úrnak mondani.« T. képviselőház! »Legyen meggyőződve a képviselő úr arról, hogy neki is vannak hibái.* Azt hiszem, t. ház, (Halljuk.') hogy ez nemcsak általánosságban van mondva, .... Beöthy Ákos: De új felfedezés! Kun Miklós: . . . hanem igaz is; mert úgy hiszem, nincs ember, a kinek hibái ne volnának. Erre tehát eg^ éb megjegyzésem nines. De a t. képviselő úr azt mondja további szavaiban: »Ha tehát valaki nem egészen hibátlan ember 5 ne recrimináljon így általánosságban minden egyes alkalommal, mert nagyon könnyen meg­eshetik, hogy az ő hibáira is ráakadnak.« Ez, t. ház, a gyanúsításnak, vagy fenyege­tésnek, vagy talán az ítélkezés kísérletezésének színét viseli magán. Felkérem Rónay János t. képviselő urat, hogy szavait szíveskedjék megmagyarázni s ha netalán becsületbevágó hibát vélne tudni bennem felfedezhetni, azzal itt, a hol ellenem a kifejezéseket használta, álljon elő. (Helyeslés a széJsőbalon.) Köszönöm a t. ház engedelmét. (Helyeslés a szélső baloldalon ) Elnök: Következik a napirend: Az indem­nyti javaslat tárgyalásának folytatása. Ki következik? Lázár Árpád jegyző: Tompa Antal ! Tompa Antal: T. ház! Az 1891 évi XXXVII. tczikkben intézkedés történt az 1892. év első öt hónapjában viselendő közterhekről és állami kötelezettségekről. Midőn a kormány ezen meghatalmazást kérte, (Halljuk!) azt, hogy a szokottnál hosszabb időre kéri e meghatalmazást, részint a delegatio összehívásával, részint és különösen a bekövetkezendő választásokkal indo­kolta. Ez alkalommal tehát már maga elismerte azt, hogy ő a szokottnál hosszabb halasztásra, meghatalmazásra szorul. A meghatalmazás kérdése a dolog termé­szeténél fogva bizalom kérdése. Első sorban tehát az keresendő, vájjon viseltethetik e egy­általában bizalommal e ház a kormány iránt, vagy sem; a második kérdés pedig az, hogy vájjon kik szoktak halasztással élni. Vélemé­nyem szerint halasztással vagy azok élnek, a kik túl vannak terhelve munkáikkal, vagy a kik egyáltalán mit sem tesznek és halasztással kívánják mit sem tevésäket tovább odázni. A további kérdés tehát, t. ház, szerintem nem lehet más, mint az, vájjon az egyik vagy másik hiány megvan-e a t. kormányban? Én azt hiszem, erre a legegyszerűbb felelet az, hogy ezen kormány, a mit tesz, rosszul teszi, a legtöbb esetben pedig nem tesz semmit ott, a hol tennie kellene. T. ház! A mi a másik kérdést, a bizalom kérdését illeti, itt egy rövid visszatekintést kívánok a multakra tenni. (Halljuk!) Az 1867 : XII. tcz. értelmében szabály oz­tatik a magyar korona országai, valamint ő Felsége többi országai közötti jogviszony. Ezen 25 év óta mit tapasztalunk? Tapasztaljuk azt, hogy épen az ezen törvényben meghatározott dolgok nem teljesíttettek, nem tartattak meg. (Úgy van! a szélsőbalon.) Épen ennek folytán kelet­kezett egy hatalmas párt, a nemzeti párt, mely az 1867 : XII. tczikknek teljes jogérvényben fen­tartását kívánja. (Úgy van! bal felől.) Ha ezen 25 év után a mai kormány működését tekintjük, megvallom, minden magyar embert a borzadály kell, hogy elfogja, különösen a legutóbb tör­téntek után, midőn a nemzeti szellem hanyat­lása nyilvánvalóvá lett? (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. ház! Két éve annak, hogy a kormány nagy hanggal hirdette reformtörekvését. Azt hiszem, alig van valaki e házban, a ki azokat komolyan vette volna, mert a múlt meggyőzött arról, hogy ezen kormány, különösen annak vezetése mellett, az ország nagy reformtörek­vésekre nem alkalmas. (Igaz! Úgy van! a s$élső baloldalon.) De ha már valaki kormányzásra vál­lalkozik, legalább a legszükségesebb, legalább azon dolgokra kell figyelmét kiterjesztenie, a melyek égetőek s ilyen a tisztviselők fizetésé­nek felemelése és ilyen különösen a tanítók nyugdíjának rendezése. (Igás! Úgy van! a szélső­balon.) Erre azonban hiába várakoznak az éhező családok, hiába várakoznak a nemzet ama sze­gény munkásai a tanítók; mindezek még csak kezdetlegesen sincsenek elintézve. A kormányzat egész nagyságában — egyes korinányférüakat kivéve — úgyszólván pangás állott be. 1889-ben, a midőn az igazságügyminister úr székét el­foglalta, (Halljuk! Halljuk!) az ország várakozó szeme ő rá tekintett, mert, meg kell vallanunk, oly nagy szabású beszédet mondott e házban, hogy mindenki azt hitte: no most már az igaz-

Next

/
Thumbnails
Contents