Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.

Ülésnapok - 1892-40

394 40, országos ülés 18í>§. április 28-án esfltSrtfik8ni egy rabszolganép fejedelme között. (Úgy van! a szélső baloldalon.) A magyar nemzet tehát élni akar, épen azért úgy saját magának, mint királyának jól felfogott érdekében óhajtja és kívánja önállóságát és függetlenségét. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hogy ez így és nem máskép van, arról legelső sorban szerény nézetem szerint épen a dnalismus hívei, az igen t. túloldal tagjai adhatnának saját tapasztalataikból legkézzelfoghatóbb bizonyítékot. Hisz épen a t. túloldal tagjai azok, kik saját tapasztalataikból már meggyőződhettek arról, hogy arra, hogy ez a 67-es alap a magyar nemzet akaratával fentartható legyen, már egyáltalán nem elégségesek a hatalomnak minden irányban való összes eszközei, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) hanem hogy csillogtatni kell minden irányban a fényesnél fényesebb kilátásokat. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Épen a t. túloldal tagjai lehetnek azok, kik szintén jól tudják, hogy mindez nem elég, hanem hogy ehhez még egyéb is kel], még pedig pénz annyi, hogy az összeget milliókra is becsülik. Erről szintén a t. túloldal adhat leghitelesebb tanúságot. Kétségkívül nagyon elszomorító, ha ily pénzszegény országnak csupán választási ezélokra milliókat kell áldoznia. (Úgy van! a szélső baloldalon.) De ha őszinte akarok lenni, be kell vallanom, hogy első sorban nem ez a pénzkérdés aggaszt engem s épen azért nem is kérdem én, mint mások, honnét szerzik a pénzt, mert szerintem ez a kérdés másodrangú. Első sorban az érdekel, a mi e pénzzel eszközöltetik és miután úgy vagyok meggyőződve, hogy ebbeli nézeteimet nemcsak a t. háznak minden egyes tagja, hanem az egész nemzetnek minden tisztességes fia velem osztja, bátran kimondom, hogy a mi engem kétségbe ejt és elszomorít, az, hogy e pénzzel a magyar nemzet erkölcseit rontják meg. (Az elnöki emelvény előtt a szélső baloldali részen több képviselő beszélget. Élénk felkiáltások a szélsőbalon: Helyre! Helyre!) Polónyi Géza: Kérem az elnök urat, méltóztassék rendet csinálni! (Zaj. Halljuk! Halljuk! Élénk felkiáltások a szélsőbalon: Helyre!) Elnök (csenget) : Csendet kérek! Polónyi Géza: Tessék helyre menni! (Nagy saj.) Nagy Sándor: Polónyi képviselő úr nem parancsolhat nekem! (Zaj.) Polónyi Géza: Nem parancsról van szó, hanem ne tessék zavarni a szónokot! (Helyeslés és felkiáltások a szélső baloldalon: Helyre!) Elnök (csenget): Csendet kérek! Molnár Józsiás: Ez pedig olyan bún, (Zajos felkiáltások bal felől: Helyre! Helyre! Elnök csenget.) a mit maga a mindenható isten sem képes megbocsátani, mert mindannyian tudjuk, hogy az erkölcsök alásűlyedésót minden körülmények közt a nemzet halála szokta követni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Engem nem ez szomorít el első sorban és azt gondolom, hogy ebbeli nézetemben az egész ház közvéleménye osztozik, hanem az, hogy találkoznak Magyarország közéletének felszínén olyanok, a kik e pénzt arra a czélra, hogy a magyar nemzet erkölcseit megrontsák, felhasználják. (Úgy van! a szélső baloldalon.) De még ez sem elég; vannak olyanok is, a kik elfogadják a pénzt azért, hogy a magyar nemzeti erkölcsöket megrontsák és a tönkretett erkölcsök romjain felemelkedve szolgálják a saját maguk qualificálhatatlan érdekeit. (Élénk helyeslés a szélső bal felől.) De a mint tudjuk, még ez sem minden, még csak ezután következik a legkárosabbja, a legveszedelmesebbje. (Halljuk!) Tudniillik az ilyformán az állami hatalmat kezükben tartó egyéneknek szükségük van még a vidéken is elvtársakra, segítségre. E vidéki elvtársaknak viszont szintén szükségük van egy kis konezra, hivatalra, állásra, szabad kézre és igen-igen sok elnézésre. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) Ha gyakorlatból nem is lenne szerencsétlenségünk ismerni azokat az elemeket, a melyek ily módon — tisztelet a kivételeknek — a felszínre kerülnek, akkor is el tudhatnók képzelni azt, hogy mennyire megkeserítik az ilyenek egyes munkaszerető, tisztességes állampolgárok életét és hogy miképen oltják ki ezek a tisztességes munkás emberek szívéből az örök igazságot, a vallásos érzést is. Ne bámuljuk akkor az elcsüggedést, kivándorlást, ne bámuljuk az erkölcsöknek furcsábbnál furcsább átalakulását és ne bámuljuk a hovatovább alább és alább síílyedő vallásosságot. Ha nem teszsziik fel a népről, hogy az nem csonka és béna, hanem mindent lát és hall, mindjárt tudni fogjuk, hogy merről fú a szél. Mindezen kétségbe nem vonható tények daczára még nem akadt oly magyar kormány, mely az uralkodó előtt feltárta volna a helyzetet, ugy, a mint az tényleg van és megmondta volna az uralkodónak, hogy a 67 es alapot a nemzet közvéleményének ellenére csak ugy tudjuk fentartaui, ha annak erkölcsét tönkre tesszük és abból az igazságszeretetet teljesen kiöljük. (Úgy van! a szélsőbalon.) Azt hiszem, hogy a mi jó uralkodónknak ennél többet elmondani teljesen felesleges volna, ennyit bebizonyítani, kézzelfoghatóvá tenni szerintem lehető legkönnyebb a világon. Mert ha a részleteket akarjuk vizsgálni, nem kell nagyító, hanem ellenkezőleg homályos üveget keli alkalmaznunk, különösen ha idegzetünk gyenge, ha nem akarjuk, hogy az undortól, melyet látunk, fel háborodjunk. Ezt a nagy tiszteletreméltó hazafias pártot j