Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.

Ülésnapok - 1892-25

2 g 25. országos ülés 1892. mítrezin- 31-én, csütSrtSkSn, állam háztartását a legkörültekintőbben; hiába követ el annak kormánya mindent a tekintetben, hogy az állam jólétben fejlődjék, gazdagodjék és gyarapodjék, ha annak az államnak mindig a feje fölött lebeg az a tudat, hogy egy másik állam érdeke vagy esetleg szeszélye is menten keresztülhúzhatja a legbiztosabb alapra fektetett számadásait és leronthatja azon nemes törekvések gyümölcsét, a melyet valamely kormány buzgó és odaadó fáradsággal nemzetének szerez. (Igazi Úgy van! bal felöl.) Már pedig, t. képviselőház, hazánk a mi közösügyes rendszerre fektetett ezen helyzetünkben ilyen esélyeknek mindig ki lesz téve, mert a tapasztalás bizonyította, hogy a Lajtkántúl, Bécsben, nem szoktak számot vetni a mi pénzügyi helyzetünkkel; nem törődnek gazdasági politikánkkal : következésképen az az állami egyensúly mindig illusorius fog maradni és annak tartósságáról egy kormány sem lesz képes bennünket biztosítani mindaddig, a mig az a péazügyminister, a, ki exposéját beterjeszti, egyúttal azt is nem mondhatja, hogy mint az önálló és független Magyarország pénzügyministere terjeszti be költségvetését. (Igás! ügy van / a baloldalon.) De a mint nem nevezhető tartósnak az az egyensúly, annál kevésbbé mondható, hogy az népszerű és egészséges alapra van fektetve. Egy államnak pénzügye javultnak csak akkor mondható, ha tőkéjének gyarapodásával, kamatterhének csökkenésével együtt jár magának a nemzetnek vagyonosodása is. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De a t. pénzügy minis ter úr ezt legkevésbbé sem mondhatja, mert hiszen, ha őszinte akart volna lenni akkor, midőn a költségvetést beterjesztette, sietnie kellett volna annak a kijelentésével is, hogy a pénzügyi egyensúlyt helyreállítottam ugyan, de ezzel egyúttal le is süllyesztettem az adófizető polgárok vagyoni erejét és fizetőképességét. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Nem akarok beszélni, t. ház, azon adóztatási rendszerről, a mely nálunk dívik: azt ismerjük mindnyáian. Ismerjük annak fullánkjait, tele vagyunk azoknak csípéseivel, csak annyit jegyzek meg, hogy Magyarországon talán soha sem volt még az adó annyira felcsigázva és oly kíméletlenül beszedve, mint a mai kormány rendszere alatt. (Helyeslés a báloldalon.) Mondhatom, hogy egy művelt állam keretébe alig illeszthető be az a rendszer, mondhatnám inkább rendszertelenség, a mely nálunk ezen a téren dívik. De hiszen maga az adókivetés és beszedés annyira szövevényes és annyira bonyolult, annyi mindenféle ministeri rendelet van, a mely hol hatályban tartja az előbb keletkezettet, hol hatályon kívül helyezi azt, hol megint megjelenik egy ministeri rendeleti csodabogár, hogy igazán azon rendeletek tömkelegét nemcsak az adózó polgárok nem tudhatják, de nem tudják maguk a pénzügyi tisztviselők sem. (Igás! Úgy van! a szélsőbalon.) Mondhatom ebből folyólag, hogy nem alaptalan azok gyanúj kik azt hangoztatják, azért olyan szövevényesek ezek a ministeri rendeletek, hogy az adózó polgárok azok labyrinthjában, azok tömkelegében magokat tájékozni nem tudhatván: (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) így a törvény és ministeri rendeletek örve alatt annál kényelmesebben kibányásztathassanak és kimeríttethessenek. (Egy hang a szélső baloldalról: Kifosztathassanak!) Ebben a költségvetésben mindenféle czímeken van gondoskodva arról, hogy a kormány hatalmát a rendelkezésre álló eszközökkel ne csak fentarthassa, hanem a lehető legszélsőbb mértékig növelhesse. (Igaz ügy van! a szélső baloldalon. Ellenmondások a jobboldalon.) Milliók tartatnak készen abból a czélból, hogy a Bécsből jövő esetleges szeszélyeknek telemarokkal és tárt karokkal elégtétethessék, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azonban ezen költségvetés nem gondolkozik arról s úgy látszik nem is törekszik arra, hogy ebben az államban mennyiféle baj vár még enyhítésre, mennyiféle jogos érdek vár még kielégítést, a hol az állam segítőkeze nemcsak elvárható, de joggal és igazán meg is követelhető. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Nem megyek messze vissza, csupán Helfy Ignácz t. képviselőtársam azon intepellatiójára utalok, melyet az Árva vármegyei ínségesek érdekében terjesztett elő. Ezen igen t. képviselőtársam élénk és kirívó színekkel ecsetelte azon nyomort, azon ínséget, a melyben országunk ezen lakosai ma vannak. Ezek már igazán a létéit küzdenek és hibájukon kivííl a nyomor legvégső szélén állanak. Mindennek daczára azonban hiában fordulnak az államhoz segélyért; az államnál számukra segély nincs. A kormány oda dobja őket a társadalom nyakába s azon társadalom segítségét kéri számukra, a mely ily segélykezéseknek naprólnapra ki van téve^ elannyira, hogy a folyton növekedő ily jótékonysági igények már kimerítették annak a társadalomnak a fizető képességét és segítő erejét. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Én, t. ház, erre csak azt mondom, nem szükséges zárt ülést tartani a végből, hogy ezen Ínségeseken segítsünk. Adja oda a belügyminister úr azon költségnek csak egy részét, a melyeket a választások alkalmával csak azért szokott elfecsérelni, hogy a hivatalos apparátusát mozgásba hozza, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) mert hiszen ezzel a kis költséggel is úrrá tehetné azon árvamegyei tótokat, kik a ministerelnök úr kijelentése szerint ma oly mérsékelten éheznek,