Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.

Ülésnapok - 1892-34

34. írssíígos ülés 1892. április 21-én, csütörtökön. 249 nagy összegekről szólnak, de illustrátják, hogy milyen a mi tanácsunk eljárása. Az egyik esetben bérbeadja a város az árverési feltételek értelmében, külön-külön, a tulajdonát képező tavakat és mocsarakat, illetve bennök a halászati jogot. Több polgár bérbeveszi. Most már nem tudom, mennyit fizettek, illetve mennyiért vették bérbe, az nem is tartozik a tárgyhoz. Egy pár nappal az árverés után egy kormánypárti kortes utoajánlatot nyújt be és az összes tavakra és mocsarakra ajánlatot tesz, egy pár forinttal többet ígér, mint a mennyit elődjei összevéve. Most mit tesz a tanács? Bár nyilvánvaló volt, hogy új árverés elrendelése esetén még nagyobb összeget ér el és bár rendes szokás, — nem szokás, hanem törvény írja elő, hogy utóajánlat esetén új árverés tűzendő ki, csak legfeljebb felette sürgős esetekben lehet mellőzni, ott is csak ha a város nyilván való érdeke kívánja : az állandó választmány mindezek mellőzésével azt javasolja a közgyűlésnek, fogadja el az utóajánlatot, a közgyűlés elfogadja és utasítja a tanácsot a szerződés megkötésére. Jól van; megszoktuk, hogy a kormánypárt embereit mindenütt favorizálják; itt nem történt épen egyenes károsításával a városnak, csak indirecte, lehet csak esetleg is ; nem is hoznám fel azért ez esetet, ha legközelebb a közgyűlés másik esetben a következőleg nem határoz: A város egyik pusztájának, illetőleg a puszta ugar földjeinek legelését bérbeadja 630 forintért márczius 25-én egy szomszéd községbeli lakosnak; három nappal reá, múlt hó 28-án, a közgyűlés és az állandó választmány ülése előtt egy ellenzéki polgár, ki különben mindig azon pusztának ugarföldjét bérben bírta, de az árverés napján meg nem jelent, mert betegsége gátolta, 700 forintot ajánlott fel ugyanezen legelőért, tehát 11 százalékkal többet. Most mit tett az állandó választmány? Javasolta talán a közgyűlésnek újabb árverés kitűzését, holott az előbbi esetben ezt nem tette, hanem egyszerűen elfogadta az utóajánlatot? Meg lettünk volna ezzel elégedve. De nem ez történt. Az utóajánlatot, daczára annak, hogy ez három napra az árverés után, az állandó választmányi ülés előtt —- mert a választmányi ülés délután volt, az utóajánlat délelőtt adatott be — az utóajánlatot, mondom egyenesen, mint elkésetten beadottat visszautasították; az utóajánlatot tevő április 2-ikán egyenesen a belügyministeriumhoz adta be felebbezését és indokolta, hogy sürgős az ügy azonnali elintézése a miatt, mert a legeltetési jog az árverési feltételek értelmében csak júniusig használható és a birkákat ma-holnap ki is kell hajtani. Daczára annak, felebbezése sorsáról még máig sem lett értesítve, (Mozgás bal felől.) De nem szabad még egy esetről megfeledKÉPVH, NAPLÓ. 1892 — 97. II. KÖTET. kezni, mely igaz, már régebben közel két esztendeje történt, de mégis szükséges azt felhozni azért, mert az illető, ki az eset hííse volt, még mindig a rendőrség feje, városunk főkapitánya. Mondom, közel két esztendeje lejárt a város alkapitáuyának, ugyanannak, kit már említettem több ízben egy 800 forintos váltója. (Élénk derültség. Halljuk! Halljuk! bal felől.) Más emberen is megesik, hogy váltója lejár és kényelmetlen fizetnie, de neki gondja volt rá, hogy fizetési kötelezettsége alól kibújjon, a nélkül, hogy fizetne és ha az embernek hatalom van a kezében, keresztül is tudja vinni, vagy legalább megpróbálja. Ugyanh a főkapitány a lejárat előtt pár nappal elment az illető asszonysághoz, a kinél a váltó leszámítolva volt és azon ürügy alatt, hogy ő az alkapitánytól uzsorakamatokat szedett, tehát büntetendő cselekményt követett el, követelte a váltó kiadását. Az asszony megtagadta, mondván, hogy tegyen ellene feljelentést. Erre a főkapitány kezén fogja az asszonyt, az ablakhoz vezeti, rámutat két fegyveres rendőrre és azt mondja, hogy ha azonnal át nem adja a váltót, behíja őket és erőszakkal elvéteti tőle a váltót. Az asszony erre megijedt. Mit volt mit tenni, kiadta a váltót. A főkapitány re bene gesta eltávozott és nem tudta

; hogy az asszony lakásának egy másik szobájában épen akkor látogató volt. Az asszony ügyvédhez szalad s azzal a főkapitányhoz megy. Az tagadja, hogy a váltó nála van, vagy hogy elvette volna azt, de a mikor figyelmeztetik arra, hogy tanü is van rá, mert egy katonatiszt volt a, másik szobában, (Élénk derüUség.) akkor beismeri, hogy ő váltót elvette, de azt ki nem adja. Megtétetett ellene a fenyítő feljelentés, de csak most közel két esztendő múlva rendelték el jogerősen a tulajdonképeni vizsgálatot. Eddig az ügy csak az elővizsgálat stádiumában volt; hogy miért, azt nem akarom kutatni, de tény, hogy egyúttal a fegyelmi feljelentést is azonnal megtették, azon ban itt még az elővizsgálatot sem rendelték el, daczára annak, hogy a bírói eljárás folyamán a főkapitány maga is beismerte mindazt, a mit elmondottam, csak azzal különbséggel, hogy ő az asszonynak 400 forintot fizetett 800 forintos váltója fejében, a mi ha igaz volna is, természetesen nem alterálná az eljárás jogtalanságát. (Helyeslés bal felöl.) Ez az ember ennek daczára most is a városi rendőrség feje, czinkostársai pedig, a kiknek érdekében e zsarolást elkövette — mert ez eset csakugyan megérdemli, hogy zsarolásnak neveztessék — érdemeiért a helyettesi és főkapitányi czímmel ruházták fel ez eset óta. (Élénk derüUség.) Most csak azt kérdem az igen t. ministerelnök úrtól, mint belügyministertől, van-e tudomása ez