Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.
Ülésnapok - 1892-24
fg 24. országos ülés 18»f. mArerins 80-án, s&eráátt. tervei és törekvései nem a nép jogainak s szabadságának tágítására vagy legalább biztosítására, hanein ellenkezőleg ezeknek megszorítására s csak saját hatalmának öregbítésére irányulnak: Mondja ki a képviselőház, hogy a beterjesztett költségvetési előirányzatot a részletes tárgyalás alapjául sem fogadja el. Kelt Budapesten, 1892. márezius 30-ikán. Benyújtja Helfy Ignácz, dr. Endrey Gyula, Szacsvay Sándor, Meszlény Lajos, Szinay Gyula, Lakatos Miklós, Szederkényi Nándor, dr. Babó Emil, Szemere Huba, báró Jeszenszky László.* Elnök: A határozati javaslat felolvastatván, talán felesleges lesz újra felolvasni; különben az ki fog nyomatni és a ház tagjai között szét fog osztatni. (Felkiáltások a bal- és szélsőbalon: öt -perez szünetet kérünk!) Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Méltóztassanak helyeiket elfoglalni, az ülést folytatjuk. Szederkényi Nándor jegyző: Molnár József! Molnár József :T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A tárgyallás alatt levő költségvetés hü tükre a követett állampollitikának s egyúttal fokmérője a kormány és többség kormányzati képességének. Ha ebbe a tükörbe bepillantunk, azt látjuk, hogy ez állami 395 millió frtnyi összkiadásokból több, mint 30% államdosági kamatokra megy, továbbá a katonai czélokra és hadügyi terhekre fölmerülő szükségletek az összszükségleteknek majdnem egy hatodát nyelik el. Ha nem hagyjuk figyelmen kívül azt sem a pénzügyministerium rendes bevételéből, a melyek 276 millió írttal vannak előirányozva, csak 2,896.000 frtaz, a mely az állami vagyonból, a jószágok, hidak, ingó vagyon és egyéb különféle bevételek rovataira esik, a többi pedig, vagyis 273, mondhatni 274 millió forint tisztán a nép zsebéből került ki; ha nem hagyjuk figyelmen kivííl azt sem, hogy a pénzügy ministeriumnak ezen rendes bevételeit összehasonlítva csak a 88-iki előirányzattal is, az adóilletékek és jövedékek rovatában 36 millió forintnyi emelkedés mutatkozik; ha nem feledkezünk meg arról sem, hogy a t. pénzügyminister úr e költségvetésnek a múlt országgyűlés elé való beterjesztése alkalmával előre haladásunk lehetőségére két feltételt tűzött ki, nevezetesen azt, hogy az új intézmények és reformok közül lehetőleg azokat hozzuk be először, a melyek hoznak és nem azokat, a melyek visznek; továbbá — hogy a minister úr szavait használjam — a legnagyobb határozottsággal készítsük elő bevételi fornásainkat arra nézve, hogy azok mennél belterjesebben és kiadóbban hasznosíttassanak, a mi egyszerű magyarsággal voltaképen nem jelent egyebet, mint új adóknak behozatalát és létező adóknak emelését; ha mindezzel szembeállítjuk, hogy a közgazdasági és culturalis czélokra fölmerülő többköltségek alig egy pár millió forintot tesznek ki: akkor ennek a költségvetésnek drága áron és sok mulasztás és elhanyagolás révén föntartott egyensúlya nem késztet arra, hogy a kormánynak pénzügyi és általános politikájával megelégedve, az eredmény felett valami kitörő örömre vagy dicsérő hymnusokra lelkesedjünk. (Űgy van! Űgy van ! a szélsőbalon.) Végre is t. ház, az adóknak és közvetlenül a nép zsebeiből előkerülő állami bevételeknek évrőlévre való fokozatos emelése csak oly kormányzati erő, a melynek gyakorlásához két körülmény kívántatik: az egyik a nép türelme, a másik a minister bátorsága. Eddig mindkettő bevált, bevált főleg azért, mert a nemzetnek bizalma az iránt, hogy a t. pénzügyminister úr pénzügyi bajainkból kisegít s a bécsi okvetetleukedésekkel szemben nem enged, határtalan, mondhatni a vakságig határtalan volt. De gondolja meg a t. minister úr, hogy ha továbbra is a haladásnak előbb említett két feltételét, nevezetesen az adók emelését, vagy az ő kíméletesebb szójárását használva, bevételi forrásunknak belterjesebb és kiadóbb hasznosítását fogja első és főfeladatának tekinteni ; ha továbbá Becsesei szemben a megalkuvás és engedés terére lép, a mi egyenes hátrányunkra történik; és a mitől, fájdalom, félnünk kell a valuta szabályozás alkalmával is, hogy pénz- és hitel viszonyaink rendezésének Ézsau lencséjéért feláldozzuk az önálló magyar bank és az önálló magyar gazdasági fejlődés örökségét, (Űgy van! Űgy van! a szélsőbalon.) mondom, akkor a pénzügyminister úr minden érdeme daczára, a melyet a valuta szabályozás körűi szerzett, könnyen elődei sorsára juthat, vagyis sysifusi munkát végaz a tekintetben, hogy az ország közgazdasági haladásával párhuzamosan elő tudja mozdítani és fentartani az állami pénzügyeknek állandó rendezett voltát. Készséggel elismerem t. ház, hogy a kormánynak épúgy, mint minden elődének, elhatározásában nagy akadály Ausztria. Bármikép gondolkodnak is, az a napokban oly nagyon feldicsért közjogi kiegyezés nemcsak a szoros értelemben vett politikai, de még inkább közgazdasági és pénzügyi lekötöttségünket mondotta ki; (ügy van! Űgy van! a szélsőbalon.) nem ugyan mindig a törvény szavaival, hanem annak szellemével. (Űgy van! JJgy van! a szélsőbalon.) Vegyük csak sorba a 25 év óta egymás után követ kező különböző kormányzati korszakokat s bizony ministereinknek kevés bécsi utazását találjuk olyannak, a melynél a tisztán magyar érdek, a netalán ellentétes osztrák érdekkel szemben győzött volna. (Űgy van! Űgy van! a szélsőbalon.)
