Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.
Ülésnapok - 1892-31
11. orsíägés ülés 1892. ájprílisJ?-éo t eittt6*rt5k8n. JgJ tassék, mert annak hátrányairól úgy társadalomra, valamint az államra nézve egyaránt valamenynyieu meg vagyunk győződve, (Helyeslés jobb felöl.) Legfeljebb a kiviteli módban eltérhetnek nézeteink s itt legyen szabad véleményemet elmondani. Tisztelt képviselőház! A gyakorlati élet megfigyelése arra a meggyőződésre vezetett, hogy a mindig megájuló ínséget és az utána természetszerűleg bekövetkező kivándorlást nem akadályozhatjuk meg sem adakozások, sem koldulások által, sem pedig az által, hogy itthon marasztaljuk embereinket és kényszerítjük őket mégis arra, hogy nyomorban maradjanak. Áz én hitem, t. képviselőház, az : a bajokon gyökeresen segíteni és a kivándorlást alaposan megakadályozni csak az által lehet, ha megteremtjük a magyar ipart és ez által kereseti forrásokat nyitunk a munkát kereső népnek, mely nép nem alamizsnát és kolduskenyeret, hanem — dicséi étére legyen mondva — munkát kér. (Igaz! Úgy van! jobh felől.) És bizonyára óvakodnunk kell attól, hogy népünket az alamizsnára és kolduskenyérre szoktassuk. Industriát kell teremteni a felvidéki népnek nemcsak azért, hogy indieálva van e nép vidékén ezt megalkotni, hanem azért is, inert ez a nép sohasem fogja képezni a comniunismus magvát és soha sem fog annak tápanyagot szolgáltatni. Hazánk jobb kereseti forrásokat nyújthat, mint Amerikának jelenleg akárhány vidéke. Nem szükséges Amerikába menni, ha nálunk a dolgok olyképen bevezettetnek, hogy a kereseti források megnyílhassanak. Ha már most, t. képviselőház, tekintetbe veszszük, hogy évek óta minden dicséretre méltó és buzgó erőlködésünk daczára a magyar ipart sem az úgynevezett tőkepénzesek, sem pedig a mi, szerény anyagi viszonyok közt élő társadalmunk előállítani nem birták: Önkénytelenül is arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy a jelenlegi viszonyok mellett e feladatnak csak az állam képes eleget tenni. Nagy örömmel, az igazság érdekében el kell ismerni, hogy az utóbbi években iparunk fejlődése nagy lendületet nyert. Azonban ama jelenség, hogy daczára a fejlődő iparnak, a kivándorlás mindig és mindig nagyobb mérveket ölt, csak azt bizonyítja, hogy az ipar terén nem tettünk annyit, a mennyit kellett volna tenni, ha a kivándorlást megakadályozni akarjuk (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Kézműves és általában iparos osztályunk hálás elismeréssel adózik mind amaz intézkedésekért, melyek az ipar terén az utóbbi években tétettek. Bámulatos türelemmel és éltető reménynyel nézi a dolgok további fejlődését. Nem tehetek róla, t. képviselőház, de nyíltan ki kell mondanom, hogy én örömestebb látnám, ha ez az osztály mozogna és esetleg kiabálna is, mint sem őt látni tűrni, hallgatni és reményhni, de azért kivándorolni. Inkább kiabáljon és maradjon itthon, mintsem, hogy hallgat és kivándorol. Az állam részéről dicséretre méltó tevékenység fejtetett ki az utóbbi időben úgy a házi, valamint a kisipar érdekében és nemkülönben a gyáripar és szakoktatás terén. Nézzük meg közelebbről ezeket az ágazatokat, hogy mennyire feleltek meg a tényleges szükségleteknek és mennyire voltak képesek a szükséges kereseti forrásokat megnyitni. Kisiparosaink bajain a kereskedelmi minister úr úgy vélt és remélt segíteni a tőke és a hitel hiányát némiképen pótolandó, hogy ipari raktár szövetkezetek létesítését kezdeményezte. Ezt az intézményt valóban igen üdvösnek kell mondani és mégis annak életbeléptetése nem sikerűit. Az eredménytelenség, a mint azt közvetlen tapasztalatból állíthatom, nem annak tulajdonítható, hogy kisiparor-.aink buzgalom hiányában közönynyel viseltetnének az intézmény iránt, hanem a sikertelenségnek egyszerűen az anyagi képtelenség az oka. A tőke és a hitel hiánya az oka annak, hogy az a szegény iparos a szükséges részjegyet megvenni és előlegezni nem képes. (Úgy van! a jobboldalon.) Noha nem is akarom állítani, hogy a létező magyar ipar és kereskedelmi bank hasonló bajokon minden esetben segíthetni?; hanem annyi bizonyos, hogy ilyen működésre nem annyira a minister, mint inkább bizonyos pénzintézet volna hivatott, mely aziitán főmüködését nem a váltók escomptálására fordítaná, hanem melynek az elve az volna, hogy olyan ember, akinek az anyagi jószágokból ugyan semmije sincs, de képes még egyszer annyit keresni, mint a menuyi szükségleteinek fedezésére szolgál, hogy ilyen ember sokkal gazdagabb és az államnak sokkal becsesebb tényezője, mint a megterhelt ingatlan, vagy a földbirtok. Ilyen ember inkább érdemli meg a hitelt, mint a betáblázott ingatlan. Tehát a tőke és a hitel hiánya miatt nem birták a kisiparosok a minister úr által contemplált igazán üdvös intézményt életbeléptetni; neki pedig erre nem állván pénz rendelkezésére, ez irányban nem is segíthetett rajtok. A háziipar fejlesztése körűi a kereskedelmi minister úr szintén elismerésre méltó és buzgó tevékenységet fejtett ki. (Halljuk! Halljuk!) T. képviselőház! Én nem akarom magamat ámítani azzal, hogy a háziipar számbavei)ető kereseti forrásúi szolgálhat a lakosságra nézve
