Képviselőházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–márczius 26.

Ülésnapok - 1892-17

17. országos ttlés 1892. márczins 18-án, pénteken. ggK kérdésre, melyet igen t. képviselőtársunktól, Tisza Kálmántól hallottunk, Én e téren nagy concessio knt vagyok hajlandó tenni t. képviselőtársunknak, mert már egy más alkalommal megmondtam azt, hogy mindaddig, míg ő felismerhetőleg tényező nem akar lenni Magyarország közéletében, én vele fogklkozni nem akarok; hogy ez a törekvés jelen van-e a mai napon, vagy nincs, azt nem tudom, azért az ő tendentiáival nem is foglalkozom. De a mennyiben az én nézetem szerint t. képviselőtársam belevetett a vitába egy actualis kérdéat, a melyre semmi szükség nem volt, lehetetlen, hogy kitérjek ezen kérdés elől, a melynek igaz, hogy más tendentiája is van, mert hisz ő akarja magát bemutatni Magyarország közéletében a kiegyezés hívatott védőjének s őrének, a mi talán nem egészen megfelelő dolog, mert hiszen neki expiátiora vannak inkább kötelességei vagy legalább arra, hogy expiálja a történteket, de arra, hogy e téren tanácsokat adjon, hivatása nincs. (Helyeslés bal felől,) T. képviselőtársunk belevetette a vitába azon gondolatot, vájjon a kiegyezési törvényeknek megváltoztatása lehetséges-e a nélkül, hogy abban a monarchia másik állama, az örökös tartományok törvényhozása is beleegyezzék. A kérdés nem actualis, sőt többet mondok, gyakorlatilag fontossággal nem bír, de nem is bírhat, mert ha bekövetkeznék Magyarország közéletében az a pillanat, hogy a kiegyezési törvény vagy annak egyes rendelkezései az ő hozzájuralásával megváltoztattassanak. bizonyára az uralkodó gondoskodni fogna arról, hogy n közöseknek felismert ügyek kezelésében a monarchia másik államában minő módozat találtassék erre a nélkül, hogy a pragmatica sanctioban elvállalt kötelezettség teljesítésének biztosítása megszűnnék. Ismétlem tehát, hogy sem nem gya korlati sem gyakorlativá nem válhat a kérdés, mert ha ez valaha aktuálissá válhatnék, ezt megelőzné azon másik kérdés elintézése, hogy ezen módozatok egy más mikéntje létesíttessék a monarchia más állama ebbeli ügyeinek az elintézésénél. De ha a. kérdés adadémiee vétetik fel és akként állíttatik fel, a mint azt Tisza Kálmán t. képviselő úr feltette — bizonyára nem ok és nem tendentia nélkül — akkor ki kell mondanom, hogy az a felfogás, a melynek t. képviselőtársunk kifejezést adott, *em közjogunk, sem önrendelkezésünk természetes rendje és felfogása szerint el nem fogadható. (Úgy tan! Xjgy van! hal felöl.) Mi a dolog lényege, t. ház ? A dolog lényege abban áll, hogy Magyarország a felséges Habsburg dynastiával egy szerződést kötött, a melyben a trónöröklés rendjét megállapította. A szerződés kötelező és ezen a szerződésen az egy oldalú változtatás lehetetlen. Ezen szerződésből folyik az, hogy azon kötelezettségeket, a melyek ezen szerződésben foglaltatnak, a nemzetnek teljesítenie kell. (Helyeslés bal felől.) Teljesítenie kell ezen kötelezettségeket akként, hogy a kölcsönös védelem és birtoklás, melyet a pragmatica sanctio megállapított, biztosítva is legyen. Magyarországnak a külügyi képviseletet megtagadni nem lehet; Magyarországnak azt, hogy katonát adjon a kölcsönös védelemre, megtagadni nem lehet; (Helyeslés bal felöl.) Magyarországnak a pénzt arra, hogy e két dolog j érvényesüljön, megtagadni nem lehet. De azon mód, t. ház, a melyek Magyarország e kötelei zettségeket teljesíteni köteles, legislatorius terI mészettel nem bír. (Élénk helyeslés bal felöl.) Már pedig Magyarország sohasem mondott le önálló j törvényalkotási jogáról. Magyarország erre nézve a törvényalkotás tekintetében a monarchia másik államával, sőt többet mondok, magával az uralkodóval sem, a ki abban az időben az örökös tartományokat önhatalmúlag képviselte, szerződést nem kötött. Ez egy legislatorius jogkör, mely Magyarország önállóságának és függetlenségének törvényes hatalmát nem csorbította és bár elismerem, hogy ennek actualis és gyakorlati jelentősége nincs és nem lehet, de ki kell mondanom, hogy azon álláspont, melyet Magyarországnak önállósága ég függetlensége élőnkbe szab, a melyet biztosítanunk kell, a melyet semmi más tekintetnek alá nem rendelhetünk, soha sem változott oly irányban, hogy a teljesítés mikéntje szerződési jelleget öltsön és soha intézkedéseket erre nézve meg nem állapított. (Úgy van! Úgy van! bal felül.) Ebben a felfogásban engemet az 1867 : XII. tcz. tervezetének megállapítására kiküldött bizottság tárgyalásainak substratuma is megerősít. (Halljuk! Halljuk!) Ezen tárgyalások folyamán szóba került az 1867 : XII. tcz. §-ának megállapítása. Akkor br. Eötvös József, a ki a nélkül, hogy felfogása, vagy kijelentései ellenmondással találkoztak volna, pedig azon bizottságban Deák Ferencz is jelen volt, a többi közt a következőket mondotta: »Hogy Magyarország önállásából és függetlenségéből valamit veszít sen, hogy Magyarországnak jogköre szűkebbre Szoríttassák azért, mert ő Felsége a lajtántnli tartományoknak alkotmányos jogokat adott, ez minden kétségen kivű lpolitikai lehetetlenség.« Tovább meg vek, t. ház. (Halljuk! Halljuk!) A tárgyalások későbbi folyamán Bónis Sámuel képviselő úr felszólalt és egyenesen felvetette azt a kérdést, vájjon ha a kiegyezés azon része, mely a pragmatica sanctioból folyó kötelezettség teljesítésének mikéntjére lett intendálva, perfectté nem vállhatnék, mi következhetnék be? vájjon fenn fog-e maradni a törvényhozásnak azon joga, hogy e kérdésben önállóan intézkedjék, szóval hogy szerződéses jelleggel bír-e az 1867. XII. 30*