Képviselőházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–márczius 26.

Ülésnapok - 1892-17

226 *'• o^zágos Ölés 1892. mámins 18-án, pénteken. Ekkor önök a pártjukban fenyegetően mu­tatkozott dis-ddentia ellenében, előre mosolygó oldalpillantások mellett simogatni kezdették pártunk t. vezérét; midőn azonban tapasztalniuk kellett, hogy a kényszerűségből megsimogatott ellenzéki pártvezér már-már uralni kezdi a hely­zetet s az önök rémszülöttének hol egyik, hol másik elferdíílését igazítja ki : no akkor már világosan megijedtek az akaratlanul előkészített sikerektől, nemcsak, de egymás között alapo­san össze is vesztek a fölött, hogy a kor­mány az ellenzéki pártvezérrel szemben az engedményekre nézve messze túl ment volna a megengeduetőség határain. (Igás! Úgy van! a baloldalon.) Ugyanezen szabadelvű veszekedésnek ha­tása alatt — a közigazgatási általános vita végén — született meg azután a t. kormány­elnöknek ismeretes »határkiigazító« enunciatiója. Noha ez által újabb kételyek idéztettek fel, mi a tisztviselők kinevezése mellett, a megyei hamisítatlan önkormányzatnak hívei, állottunk mégis a javaslat mellett, saját helyeinken, szilárdan, megbomlás nélkül, oly vezérlet alatt, melynek körünkben nagy divergentiákat és nehézségeket eloszlatnia fényesen sikerült. És mi, kik a kivitel gyarlóságai daczára a javaslat elvi álláspontját loyalitással védel­meztük úgy önök, mint arra hívatlan alkotók, valamint a javaslat elvi ellenzőivel is szemben, kétségtelen, hogy két tú'z közé szoríttatva valánk. Eltűrtük önöktől a gúnyt, a visszautasítta­tást és elviseltük t. szomszédaink hibáztatásait is, de megmentettük legalább öntudatunk teljes tisztaságát. (Helyeslés a baluldalon.) Ezt az öntudatot védelmeztük meg akkor is, midőn a többszörös botlások után, melyeket ellenkezésünk daczára elkövettek, a helyett, hogy akkor a nemzetet megkérdezték volna, önök az országot egy példátlan csinynyel lepték meg. Elállottak ugyanis egy már nemcsak bizottságilag tüzetesen átdolgozott, hanem még a parlamenti általános tárgyalásokon is keresz­tüljutott törvényjavaslat további védelmétől és a kész munka helyett, melyben legalább némi biztosítékok lefektetve voltak, keresztül erősza­koltak egy 3. §-ból álló unieumot, a mely sem­mit mást nem tartalmaz, mint egyenes jogfel­adást. Kérdezhetem már most teljes joggal, hogy mit mentettek meg önök? Semmit mást, mint a régi kerékvágásban a régi rossz nyomot követő párt uralmát! De kérdezhetem azt is, vájjon a dolgok ily állásában gr. Apponyi és azok, kik őt híven követik, bujnak-e ki egy képzelt obügo alól? Avagy talán inkább a magát patentizáltnak fel­tüntetett reformer párt bújt-e ki a nevezetes törvényjavaslattal, sőt még sok egyébbel együtt az országnak adott obligo alól? Ezen kérdésekre válaszolt imént az ország, midőn az önök fenhéjázó kicsinylésével szem­ben, daczára minden nehézségeknek, az ellenzéket mégis megizmosodva juttatta ide a parlamentbe. (Helyeslés a baloldalon.) A túloldal egy másik kiváló szónoka maga is elismeri a létezett nagy nehézségeket s az előfordult visszaélések tekintetében, hogy tárgyi­lagos lehessen, elismer legalább annyit, misze­rint »peccaíur jntra et extra muros«. Azonban ezen engedménye is csak ana való volt, hogy idézhesse egy nagy államférfiú jeles mondását, mely szerint: »egyes kutakat megmérgezni igen, de megmérgezni a nagy ten­gert nem lehet* Vájjon, midőn t. képviselőtársam ezen szép költői képlettel élt, meggondolta-e, hogy a nem­zetek nem a tengernek sós-keserű, de igenis a jó kutak és források kristály vizéből táplálkoz­nak és hogy igen sok kutak és források meg­mérgezése a nemzetnek túlnyomó java részét veszélyezteti? (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Hát épen ebben is rejlik a különbség közöttünk. Mi féltjük és védelmezzük a nemzet éltető forrásait és hála Istennek, sikerrel, ezt pedig onnan engedte t. képviselőtársam kimagya­rázni, mert maga sem igyekezett megczáfolni a számokkal bizonyított azon tényt, hogy a magyar nemzet túlnyomó többsége tényleg az ellenzék körűi sorakozott; ehelyett egészen egyszerűen, de annál hangzatosabban csakis arra szorítkozik, hogy a »testvériség-egyenlőség< nevében kifogá­sokat tévén ellenünk, ugyancsak ellenünk zúdít­hassa a nem magyar ajkú honpolgárok nehez­telését, bizalmatlanságát. A denuntiatiónak ezen íVjabb keletű válfajá­val találkoztunk egyébiránt már a legutóbbi választásoknál is, a midőn pl. gr. Bethlen Gábor magyar culturegyleti elnök ellen magyar embe­rek nem magyar ajkúak előtt azon igen hatásos kifogást emelték, hogy hiszen épen ez az az ember, a ki a nem magyarokat niagya­rizálni akarja. Persze! önöknek minden szabad. Midőn a t. képviselőtársam, világos bizonyítá saink érdemi czáfolata helyett alkalmasnak és elég­nek találta azt, hogy minden komoly és kény­szerítő indok nélkül a nemzetiségek félreértését zúdítsa nyakunkba, az aratott tapsok hevében egészen megfeledkezett arról, hogy épen ő ugyan akkor egy füst alatt maga állította fel a követ­kező tételt: »a magyar közvélemény ellenében akármilyen párt és akármilyen kormány fenn nem tarthatja magát.« Nos! Ezen tételt nem bizonyította be. í Ellenkezőleg — hallgatóan — hozzájárult azon

Next

/
Thumbnails
Contents