Képviselőházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–márczius 26.

Ülésnapok - 1892-11

11. mtófos n!é* 1892. márcíiiis 10-éa, csltíírtBk»B. \Q§ Magyarország sok részén, megtanul németül úgy, hogy ért, de németül nem beszél, mert hiába, úgy nem fog beszélni soha, hogy a német, a ki igen szeret tréfálni, ki ne nevesse. A magyar nemzet komoly nemzet, nem szereti, hogy kinevessék. Én, t. ház, a 67-es kiegyezésnek ezen pontját nem tartom jól meggondoltalak a haza azon férfiai részéről, kik akkor a magyar nemzetet képviselték. A mi a 67-iki kiegyezés azon pontját illeti, a mely kiköti, hogy ne csak Magyarországon legyen alkotmány, hanem ő Felsége többi tartományaiban is teljes alkotmányos-ág uralkodjék — benne van a törvényben, ha méltóztatnak kívánni, szóról szóra felolvasom — {Derültség jobb felől. Felkiáltások; Tudjuk!) tudjuk azt, hogy magyar részről a kiegyezést vezetők feje kitűnő ember, jeles ember, becsületes ember és nagy ellenfele is, a haza bölcsének nevezte el méltán és tisztelve volt. De engedje meg a t. ház, törvénybe iktatni azt,hogy hogyan éljen egy másik nemzet, ezt bölcs és maradandó alkotásnak nem képzelhetem. Mi, a kik 25 év óta parlamentárisán élünk, belejöttünk ezen gyakorlatba és azt hiszem, nemcsak az ellenzék, de a többség is, nem igen szeretné, ha a német sógorok és Ausztria, az a különböző nemzetiségi alapú császárság azt keresné, vájjon nálunk teljes-e az alkotmány, vájjon olyan-e, mint az alkotmány classicus hazájában, a melyre a t. előadó úr is hivatkozott, vájjon ez az alkotás a Lajthántúlnak megfelel-e? Én azt hiszem,hogy törvénybe tenni valamit, a melyben az ellenőrzési közegről úgyszólván említés sincs téve s már engedelmet kérek, nem értem, hogy lehessen az ilyet százados alkotásnak nevezni. T. ház! Nem akarok tovább kiterjeszkedni erre a kérdésre, mivel az idő nagyon halad (Malijuk! Halljuk!) s mivel az ellenzéknek mind a három árnyalata erre tüzetesen kiterjeszkedett. Hát, t. ház, az emberi munka mindenütt gyarló. A kiegyezés pedig emberi mtí, tehát gyarló lehet már csak ezért is. És nekem küldőim iránti kötelességem kijelenteni, hogy sajátságos, de 25 esztendő alatt a kiegyezési törvénynek azon paragraphusai nyirbáltattak meg leginkább, melyek a nemzetre határozottan előnyösek voltak és a melyek Deák Ferencz bölcs alkotását leginkább fogadtatták el a nemzettel. így van ez mai napság is, hiába mondta a ministerelnök úr az ellenzék vezérének gr. Apponyinak, hogy ez már el van intéz/e, de 25 év után esak most. Nekünk kötelességünk ezt az alapot megtámadni, mert meggyőződésünk követeli, melyek alapján mandátumot vállaltunk. És a magyar nemzetben is épen ez a meggyőződés érlelődött meg. A magyar nemzet, a mely él és olvas, ettől az alaptól már el akar állani vagy elállott. A többi nemzetiségek is csak azért állanak meg ez alapon, mert nincs náluk akkora művelődés, hogy a magyar nemzetet megértsék. (Zajos tetszés és taps a szélső baloldalon.) Nem dicsérem én a háznak ezt a pártját, t. ház, megdicsérték azt a választók, mikor nagyobb számmal küldték ide. És rám nem hat az a kitűnő szónoklat, a mit itt felhoznak arra nézve, hogy a kiegyezést maradandó értékűnek bizonyítsák; mert az velem együtt a magyar népre nem képes tartós hatást gyakorolni, mert a magyar ember úgy gondolkozik és azt hiszem, nem egyedül a közönséges nép, de általában véve minden elfogulatlanul gondolkodó ember, hogy a mit nagyon kell magyarázni, az nem világos és a mit nagyon kell erőltetni, az nem kedves. És ha annyit kell magyarázni és oly erővel kell többséget szerezni a kiegyezésnek, mint a t. túloldalon tapasztalható, akkor azt hiszem, hogy kimondhatom, hogy a közvélemény körében a 67-iki kiegyezés mellett lelkesedés nem mutatkozik. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Tudjuk azt, hogy a fejedelem körűi tanácsosok vannak. Méltóztassanak csak visszaemlékezni. Én fiatalságomnak legszebb idejében, — ha lehet úgy szólnom — éltem tavaszán voltam, mert akkor már csecsemő épen nem voltam — a mikor a kiegyezést a túlsó oldalról vezette egy kölcsön kért, úgyszólván áthozott, a saját színpadján, működési terén sokkal hatalmasabb egyéniség, egy rendkívüli nagyság által meghaladott, közönséges nyelven: lejárt férfiú, báró Beust, különben későbben gróf. Azt hiszem, hogy a t. háznak még van sok olyan tagja, ki elevenen eszében tartja ezen férfiú végtelen alkalmazkodó képességét, de benne egyúttal annak az igénytelen, lehet mondani régi fajta diplomatiai iskolának azt a hívét is, a ki igen szívesen megígért akármit, mert rövid idő múlva — bizony, ha tehette — nem tartotta meg. Hát az 1867-iki alkotás egyik sarkalatos nagy hibája az, hogy az 1866-iki háború után következett és következett, — a mint azt már előttem, nem tudom, Ugron Gábor képviselő úr-e vagy Eötvös Károly elvtársam mondotta,—ez az idő alkotmányunk felfüggesztése után, sőt úgyszólván a nemzetnek vasba veretése után. Az erőszak megvolt e részről, mert úgy adták nekünk, hogy a nemzetnek azt el kell fogadni, úgy verték a vasat, hogy ez időszerint többet kivívni nem lehet. Én oly elevenen emlékszem rá, hogy azt, a mit akkor beszedtem magamba, megtartottam a mai napig. (Éljenzés a szélső bedoldalon.) S én nem hittem el, t. ház, akkor sem. hogy a nemzet, ha akarta volna, nem vitt volna ki többet is s nem hiszem el ma sem. Hanem a nemzetben megvolt mindig az u. n. lojalitás,