Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-581

456 581. «rss4g#« ülés 1891. űeezemtter 19-én, szombaton. Ebből a szempontból kiindulva, szükségesnek tartom mindenekelőtt constatálni ezen a téren a múltnak tanulságait, továbbá tekintetet vetni a jövőre, hogy lássuk, hogy az irány, a melyben most fogunk haladni, hová fog vezetni, miután ebből megismerhetjük azt, vájjon csakugyan helyese az az irány, a melyre léptünk. A mi a múltnak tanulságait illeti, arra nézve nem kell nekünk nagyon messzire menni, egyáltalában n m szükséges a kormány előterjesztésének, illetőleg indoko'ásának keretén túl mennünk. Hiszen ezen indokolásban a kormány határozottan kijelent: azt az alapelvet, mely jelenlegi politikájának alapja, továbbá határozottan praeeisirozza a ezélokat, melyeket ezen szerződések kötésénél szem előtt tartott és a melyek politikájának czéljnit képezik. Ezen kívül concrét alakban kifejezi és elősorolja azon vívmányokat, melyeket a kormány törekvésében eddig elért és azon törekvéseket is, melyeket nem érhetett el. Ezzel szemben elő van adva az indokolásban az eddig követett közgazdasági, illetőleg kereskedelmi politikának rövid története is. Hogyha ezt a két tényezőt egymással combináljuk, akkor — azt hiszem — a múltnak tanulságait igen bőven le lehet abból vonni. Lássuk ezen tanulságokat, mindenekelőtt pedig lássuk a tényeket, a melyekből ezen tanulságokat levonhatjuk. Hogy mi a kormány alapelve, mely őt most vezérli, ki van mondva az indokolásnak mindjárt első lapján, a hol ez olvasható: (Olvassa): »a magyar kormány az iránt nem lehetett kétségben, hogy közgazdasági érdekeink csakis a forgalmi szabadság alapjára fektetett kereskedelmi politika útján nyerhetnek kielégítést«. Továbbá részletesen ki vannak emelve azon ezé 1 ok, melyekre a kormány törekedett: (Olvassa): »első helyen állott azon törekvés, hogy nyersterményeink kivitelét megkönnyítsük — — másodszor — hogy azon czikkek, melyek tekintetében, mint fogyasztók, külföldre vagyunk utalva, könnyebben, esetleg olcsóbban legyenek beszerezhetők. Végre hogy fejlettebb iparunk terményeit megvédj ük.« Hogy ezek a ezélok helyesek, arról, azt hiszem, nem szükséges bővebben szólni; mert nézetem szerint nincs e háziban senki, a ki a mi viszonyaink közt, midőn t. i. még mindig mezőgazdaság alapján állunk, helyeselni ne tudná ezen ezélokat. Én csak egy rövid commentárt vagyok bátor magamnak megengedni, még pedig arra a pontra, a melyben a kormány elmondja azt, hogy azon czikkek tekintetében, a melyekre nézve, mint fogyasztók, a külföldre vagyunk utalva, oda kell törekednünk, hogy azokat könynyebben és olcsóbban lehessen beszerezni. Mit jelent ez? Ezt akarom néhány adattal és ténynyel illustrálni. (Halljuk/ Halljuk!) Az 1890. évi hivatalos statistikai kimutatások szerint Magyarország összes behozatala kereken 485 millió forintot tett ki; ebből nyers anyagok 49 millió, élelmezési és használati czikkek 4 8 millió, a többi pedig összesen 388 millió forint érték gyártmányokra esik. E szerint tehát összes behozatalunk négyötöd részét gyártmányok, vagyis iparczikkek képezik. A gyártmányok között legfontosabb szerepet játszik a textil-ipar 160 millióval és a ruházati czikkeket is véve 188 millió, fémárú 26 millió, bőr árú 23 millió stb. Most az a kérdés, t. ház, hogy honnan szerezzük be e czikkeket? Ugyancsak az 1890-iki évi hivatalos statistikai zárkimutatásokban az van kimondva, hogy pl. a textil-ipar 166 millió értékéből Ausztriából tisztán 162 millió értéket, vagyis gyártmányban 97*21 százalékot hozunk be, a többi összes államokból pedig csak két százalékot és egy törtet. Körülbelül hasonló arányban vannak a többi iparczikkek is. Látjuk tehát, hogy behozatalunk zömére nézve, a gyártmányokra nézve Magyarország piaczát Ausztria úgyszólván teljesen monopolisálja. (Helyeslés bal felöl.) Hogy miért van ez így, azt sem szükséges bővebben fejtegetni. Ugyanis az utolsó években folytatott kereskedelmi politika értelmében azok a védvámok fokról fokra oly magasra emeltettek, hogy azokkal szemben a külföldről való behozatal majdnem teljesen lehetetlenné vált és így Magyarország fogyasztói, akarva, nem akarva az osztrák ezikkekkel voltak kénytelenek szükségletekeiket fedezni; de magától érthetőleg e szükségletek nem azon áron szereztettek be, a melyeken azok szabad verseny mellett beszerezhetők lettek volna, hanem annyival megdrágítva, a mennyit a vám tesz. (Helyeslés bal felöl.) Ez által, t. ház, a magyar fogyasztó nagy veszteséget szenvedett; hogy mennyire rúg az a veszteség, arról részletesen szólani talán kár volna. Én a magam részéről mind itt, mind a házon kívül már annyiszor fejtegettem e kérdést, hogy szintén restellek arra visszatérni; (Halljuk! Halljuk ! bal felől) csak röviden annyit jegyzek meg, hogy miután 388 millió forint behozatalnál az iparczikkek vámja csak ritkább esetben alacsonyabb 10% nál, de vannak 15, 20, 30, sőt 50o/o-os vámok is, ennek következtében, ha 15% ot veszek átlagúi, akkor a 388 millió értéknél Magyarország vesztesége 58 millióra rúgott. És valahányszor e kérdés'