Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-580

432 580. ors74gos tties 1891. «Sees!ember 18-ftn, pénteken. takarékosságot követeli. (Igás! Úgy van! a balés szélső baloldalon.) A takarékosságnál eszembe jut, t. ház, hogy tegnap, ha jól emlékszem, Hock János t. képviselőtársam bizonyos tanácsot adott volt a t. kormánynak. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Azt mondta ugyanis, hogy csak egy pityke vei, vagy egy gombbal kellene kevesebbet varrni a katonák kabátjára vagy csákójára és akkor mindjárt fedezve volha ezen szükséglet. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Azt ugyan nem tudom, hogy a közös hadsereg uniformisán hányon van, hányon ül és hányon pihen az a bizonyos madár; de azt igenis tudom, hogy ha ezen madarat felrebbentenék és az elszállna: az így elszállt esodamadár árából bizonyosan fedezve lenne az a 240.000 frt szükséglet, melyet most a szegény szülőkkel akar a minister úr kifizettetni. Csanády Sándor: Igaz! Madarász Imre: Különben a takarékosságra vonatkozólag röviden azt mondom, hogy az lehet nagyon szép erény és lehet hasznos, de van egy tárcza és ez épen a közoktatásügyi, a melynél a túlságos takarékoskodás sem nem erény, sem nem haszon. Csanády Sándor: Sem nem hazafiság! Madarász Imre: íme, t. ház, most is mivel akar a kormány a néptanítók nyugdíjának fedezésére fölvett 1,116.000 frthoz járulni? Mindnyájan tudjuk, hogy csupán 150.000 írttal s a többit, tehát csaknem 1,000.000 frtot részint a tanítóktól maguktól, részint az iskola fentartó testületektől, illetőleg a szülőktől szedi be és még ezen felül a tanköteles gyermekek után is újabb adót kíván kivetni. Ez, szerintem, egyáltalában nem lehet helyes 5 ezt, szerintem, törvényerőre emelni nem lehet, ha csak azt nem akarjuk, hogy az iskoláztatás megnehezítése által tanügyünk fokozatos fejlődésének önönmagunk vessünk gátot, önmagunk vessünk akadályt. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ne akarjon az állam, t. ház, minden terhet egyedül a társadalomra hárítani, hanem tegye meg önmaga is a kötelességét, tegye meg különösen a nevelés és a tanítás terén, tudva és el nem feledve soha azt, hogy valamint általában minden államnak, úgy a magyar államnak is létbiztonsága, ereje, jövendője iskolainak minőségétől, illetőleg polgárainak műveltségétől, erkölcsi és szellemi erejétől függ legnagyobb mértékben és legelső sorban. Mert én így gondolkozom, így érzek és így értem, t. ház, épen azért a 10. §-t el nem fogadom, hanem csatlakozom Kiss Albert t. barátom beadott határozati javaslatához. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Madarász József jegyző: Csatár Zsigmond ! Csatár Zsigmond: T. ház! Figyelemmel hallgattam Kiss Albert képviselő úr beszédjét és mélyen megfigyeltem azt a javaslatot, melyet a t. ház asztalára letett. Hason szellemben viseltettem magával a t. képviselő úr beszédjével szemben és így azon kellemes helyzetben vagyok, megolvasva a 10. §-t, hogy ehhez a kérdéshez hozzászólhatok. Azt hiszem, t. ház, hogy ez tulajdonkép nem pártkérdés, (Helyeslés.) ez egy nemes cselekvénynek a kifolyá néptanítók és az ő özvegyeik és árváik, az óvónők és más tanítónők sorsának intézése. Ha tehát valaki ebben a maga meggyőződését kifejezi, azt hiszem, az semmiféle néven nevezendő párt elleni merényletnek nem mondható. Es én hivatást is érzek magamban, mélyen t. ház, e kérdéshez hozzászólani, mert a gondviselés úgy akarta, hogy életemnek fiatal éveit a tanítói pályán töltöttem el, következéskép ennek a nehéz existentiának árny- és fényoldalait ismerem, tudom, hogy mivel tartozik az ország leghívebb napszámosainak a nemzet és mivel tartoznak a nemzet egyesei is, tudom méltányolni az Ínséget, melyben a népnevelők vannak. Én olyan időben szolgáltam a hazai közügyet a népnevelés terén, mikor a népneveléssel sem állam, sem vármeö've, senki sem törődött, kivéve az egyházakat. Es megvallom, hogy bizony akkor a jóból, a megélhetés feltételeiből vajmi keveset mértek. De azért úgy győződtem meg, hogy a nehéz időkben, a Bach-rendszer alatt mi magyar tanítók honfiúi kötelességünket híven betöltöttük, nem néztük azt, hogy nyolcz óra van és minél hamarabb tíz óra legyen, hogy az iskolai időnek vége szakadjon, hanem ott talált reggel a hat óra nyári időben és a déli harangszó volt az, a mely elválasztott bennüket tanítványainktól. És azt nem fogja tagadni a t. ház egyetlen egy tagja sem, hogy abban az időben a magyar alföldön, a magyar államiságot pánczélozó olyan dolgok adattak elő az elemi iskolában az úgynevezett Kis Tükörben, a melyhez hasonló tudományos ágat ma, a modern népnevelési epochában nem találok. Mert hiszen, t. ház, az a hortobágyi, vagy beretty ó-új falusi ifjú sohasem volt Pozsonyban, Verőcze megyében vagy Kassán, hanem tudott róla beszélni, még pedig igen szépen, ékesen, rigmttsban, versben. Megtanulta hazája egész földleírását és a tanító, mert akkor a tankönyvnek szűkében voltunk, a legkisebb elemi iskolában nyelvtant, természetrajzot, természettudományt versekbe szedett és úgy tanította. És daczára mind ennek, tház, bizony