Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.
Ülésnapok - 1887-579
57*. orsxágos oléí 18M. dewemberl7-én, es«tortök»n. 4, j | juh!) nem marad számomra más hátra, mint vagy pártállásom szeplőtlenségének érintetlensége, vagy pedig a hozzám forduló tanítók barátsága közt választani. (Élénk derültség.) Milyen boldog hozzám képest az a mesebeli képviselő, a ki egy platonikus alapítványban egyszerre ezer iskolának a felállítását indítványozta, biztosítván így magának ágy a nép, mint a néptanítók rokonszenvét. De az igen t. eultusminister úr tegnapi nyilatkozatával megkönnyítette helyzetemet, a mennyiben kijelentette, hogy f a jót szívesen fogadja, akárhonnan jön is. Én tehát Ábrányi Kornél t. képviselőtársam módosítványát, miután azt csakugyan helyesnek és helyzetemben szintén szükségesnek tartom, (Derültség a baloldalon.) pártállásom sérthetetlenségének hangoztatása mellett (Derültség.) elfogadom. (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és a szélsőbalon.) Szederkényi Nándor: T. ház! (Halijuk! Halljuk!) Nem vagyok azon helyzetben, hogy ugyanazon viszonyok és körülmények nyomása és ugyanazon érzelmek befolyása alatt szólhassak ezen ügyhöz, a mint azt t. képviselőtársam tette. Engem nem keresett fel tanítói gyűlés és pártállásomnál fogva sem kell magamat mentegetni, mert pártállásom alapelve: a munkának kellő megbecsülése és kellő díjazása. Azon kellemes helyzetben vagyok tehát, hogy nem kell magamat előttem szólóval együtt a közelgő választásokra való tekintettel mentegetni a t. ház előtt azért, hogy hozzájárulok első sorban Illyés iSálint, másod sorban Ábrányi Kornél t. képviselőtársaim módosítványaihoz. Azonban kijelentem, hogy ezen módosítványokkal nem vagyok teljesen kielégítve és azokat csak azért fogadom el, mert tudom, hogy a kormány még ezekhez *em járul és így azok megbuknak, tehát felesleges indítványokat tenni ezúttal nem akarok. Én azt hiszem, t. ház, hogy miután az általános tankötelezettség behozatott és mivel a tanítói kérdés nem tárgyalható úgy, a mint a t. minister úr és a kormány, mint egy életbiztosítási intézet kérdését, tárgyalják; az általános tankötelezettség elve kötelességévé teszi minden képviselőnek, hogy a tanítói állást, mint országos érdekű dolgot, figyelemmel kisérje, nem pedig mint életbiztosítási kérdést tárgyalja, hogy a logarithmusok miket mutatnak és miként állítják össze az általuk befizetett összeg kamatját, a mit halála előtti éveiben a biztosított talán élvezhetne. Én a tanítói ügyet ezen oldalról nem foghatom fel. Az én felfogásom szerint a tanítói ügy a tankötelezettségből folyó olyan kötelezettsége az országnak, melyet úgy közművelődési, mint társadalmi érdekből íolyolag ugy kell tárgyalni, hogy abban egyszersmind a physikai képességnek és a hivatásnak megfelelő erők mérlegelése is helyet foglaljon. Azt a kérdést vetem fel, hogy ha a ház és a kormány elismeri azt. hogy a tanerőkre nézve a munkaképességgyakorlása 30 esztendőnél tovább nem kívánható, tehát a physieumra, az emberi természetre helyezi a súlyt; ha tehát a hivatalnokokra nézve is kitérjeSztetik ez, akkor miért vonatik meg ezen elv érvényesítése a tanítóktól? Igaz, azt mondják erre, hogy a tanítók hamarabb jutnak pályához, ifjabb korban kezdik meg pályájukat. Nem ez ám a kérdés, hanem az, hogy megbírja-e az emberi physicum — nem mondom, hogy kivételképen nem bírja meg — a tanítói feladat 30 éven át szakadatlanul való teljesítését? A ki azon nézetben van, hogy megbírja, nagyon természetesen a kormány álláspontját fogadja el. Én nem vagyok abban a nézetben, mert azt hiszem, hogy 30 év annyira megtöri a physicumot, hogy én az általános tankötelezettség elvén állva, megköszönöm annak a 35, vagy 40 év felé működő tanítónak a munkáját, mert az nem felel meg többé azoknak az igényeknek, melyekkel én a tanítóhoz fordulok. De t. ház. e szakasz tárgyalásánál nekem a minister úrhoz és a kormányhoz még egy másik kérdésem is van. Ha a tanítóra nézve nem fogadhatom el a 30 éven felül való működés lehetőségét, igen természetesen annál kevésbbé fogadhatom azt el a polgári iskolák tanáraira nézve, a kik nemcsak képzettség, tehát qualitícatio, hanem tevékenységi körüknél fogva is sokkal súlyosabb, nehezebb munkakört töltenek be, mint az elemi népiskolai tanítók. A t. minister úr mindig azt akarja bebizonyítani, hogy nincs különbség a polgári iskolai tanárok és a népiskolai tanítók között. Már érintettem, kíszalasztottam a szájamon ezt a szót: tanár és többen azt mondták, hogy nem tanár, hanem tanító; akkor azt mondtam, tüggeszszük fel a kérdést, majd rájővén, bebizonyítom ezt a törvényből. Most itt az alkalom. A törvény 72. §-a azt mondja: A polgári iskolákban a községek anyagi erejéhez és a tanfolyamok számához képest négy-hat, de legalább is három rendes és egy segédtanárnak kell lenni. Azt gondolám tehát, hogy midőn a polgári iskolai tanítónak a tanár czímec adom, ezt ezen törvény értelmében adom. Ekként már a czím is különböző. Tehát a t. minister xírnak most kiállít hatnám a szegénységi bizonyítványt, ha nem tudnám, vagy azt feltételezném, hogy a t. minister úr nem ismeri a törvénynek 70. §-át, a melyben világosan ki van mondva, hogy a polgári iskolákban előadandó tantárgyak a fennálló gyakorlat, i számára alkotott iskolai tanterv alapján úgy I állapítandók meg, hogy a polgári iskola első négy évfolyama alatt, habár kimerítőbben, ugyanazon tárgyak tanítandók, melyek a középtó' 1
