Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-574

gg(j §94, éfíiágos filé* 18M. decsfemíter 9-éa, szerdát!. sok ma már csak azok, a melyek határozottan specialisok. Egy villamos kiállításnak, a minő volt az utolsó, mely a villamosság terén felme ríílt összes találmányokat és felfedezéseket a világ színe elé bocsátotta, igenis nagy haszna van. Az olyan világ vásároknak, mint a minő az utolsó párisi kiállítás volt, tudja mindenki, hogy kétféle vonzó ereje volt, de mindkét esetben sem nem az ipar, sem nem az ipar versenye, hanem a nagy látványosság, a melyet kidomborított az Eiffel-torony és Parisnak soha meg nem szűnő vonzó ereje, mely az idegennek mindenkor nyújt alkalmat arra, hogy élvezzen, tanuljon és okuljon. T. ház! így állván az ügy, én már ennél az egy szempontnál fogva sem volnék barátja egy rendezendő világkiállításnak. De van még egy más indok is. A ki a világkiállításokat figyelemmel kísérte, láthatta, hogy mindinkább és egyre nagyobb mértékben foglalt azokban helyet az ethnographiai és történeti oldal, különösen, ha jubiláris kiállításokról van szó. Nagyon sajnálom, t. ház, hogy gróf Zichy Jenő, a kinek különben e terén nagy látóköre van, megfeledkezett arról, hogy szemügyre vegye a csak most lefolyt svájczi jubiláris kiállítási mozgalmakat. Svájez hétszázados fennállásának jubileumát ülte és gondosan került minden fényt, a mely nem tőle eredt. Mert én abban a hitben vagyok, hogy ha itt tért engedünk bizonyos áramlatnak, akkor azt fogjuk tapasztalni a kiállítás terén is, a mi már most is rombol a mi társadalmunkban, hogy az emberek többet mutatnak, mint a mennyit érnek. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Látom én már most azokat a lakodalmakat Budapesten is, a hol számozatlan equipage-ok szerepelnek, a melyek azonban ki vannak kölcsönözve ; (Derültség.) a hol megrendelik a legnagyszerűbb lakomákat ezüst tálczákkal,a melyek azonban nem a család tulajdonai; a hol kifejtenek óriási nagy fényt, de annak a fénynek a tartalma nem kereshető abban a családban, mert az valósággal hamisság, szemfényvesztés. (Élénk tetszés jobb felől.) Míllennialis kiállítás, komolyan szervezve, szerintem csak úgy definiálható, hogy abban Magyarország valóságos értékét kell kimutatni. (Úgy van! Úgy van! jobb felől.) Azt hiszem, hogy gr. Zichy Jeni! t. képviselőtársam maga is el fogja hinni, hogy Budapest főváros bármi óriási mértékben haladt is az utóbbi időben, még ma sem oly nagy világváros, mely a nyugat követelményeit kielégítheti. Nekünk tehát a kiállítás tekintetében törekednünk kell, hogy annak vonzó erejét megadjuk tartalmánál és a maga jelentőségénél fogva és azt nem adhatjuk meg neki a currens világipar idecsődítésével, hanem a valóságos nemzeti karakternek megadásával, ä melynek megtekintésére az idegenek mindig szívesen jönnek. (Úgy van! a széhö baloldalon) Ez, t. ház, tagadhatatlan tény. Tehát épen, mert úgy van, rendkívül gondos előkészítést igényel az ilyen kiállítás azért, hogy annak az igazán nemzeti és etnográfiai karaktert megadhassuk; mert, mint már láttuk, nemcsak 1885-ben, hanem a mini láttuk, 1873-ban Bécsben is és láttuk mindenütt, ahol Magyarország kiállított, a kiállított résznek tulajdoiiképeni nemzeti karaktert viselő oldala mindig gyarló és kevés volt. Az 1883-diki kiállításon az etnográfiai karakternek túlnyomó nagy része összehordott, tehát nem együvé tartozó gyülevész história volt. Ha mi meg akarjuk adni a kiállításnak azt a karakterét, hogy szemügyre veszszük a históriai és etnográfiai részt, akkor erre gondos előkészítés és a gondos előkészítésen kivul idő is szükséges. Már most, t. ház, nem akarok az érvelésben tovább haladni, hanem megmaradok a mellett, hogy ä gondos előkészítésre idő kell és én az adott időt keveslem. Ha figyelembe veszszük azt, hogy megállapíttatik az időpont 1895-re, ez nem is egyeztethető zokkal az eredményekkel, a melyekre az igazán számbavehető történeti kutatás vezet. Mert ha nem is tagadható az, hogy 1895-ben a magyarok már ezen a területen voltak; de az kétséget nem szenved, hogy a dunántúli részen még nem voltak. Mi tehát e tekintetben a históriával sem jutnánk összeütközésbe, ha azt a terminust, mely most ki van tűzve, meghosszabbítanók. Nem megyek a végletekig; nem akarok odáig menni, a meddig némely számbavehető emberek mennek, midőn azt mondják, hogy legbiztosabb, ha a kétezredik évre tűzzük ki a millenniumot. Erről csakugyan kár volna múló embereknek most tanácskozni. Hanem felhívom a t. ház becses figyelmét arra, hogy az idő csakugyan rövid és például az 1896. év jobban megfelelne, mint 1895. Épen ezen szempontokból ismételvén azt, hogy én egy jól előkészített, nemzeti történeti és etnográfiai karakterrel biró kiállításnak vagyok feltétlen híve, ettől várok Magyarország érdekében rendkívüli sok tanulságot, a külföldre nézve nagy vonzóerőt: ajánlom a t. háznak becses figyelmébe a következő határozati javaslatot (olvassa): »Tekintettel arra, hogy egy igazán magyar nemzeti kiállítás, mely a történeti és néprajzi követelményeknek kellő módon eleget tesz, alapos előkészítést kíván, ez pedig a tervbe vett 1895. évig nem hajtható végre: elhatározza a képviselőház, hogy a millennialis kiállítás határidejét 1896. évre teszi át.«