Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.
Ülésnapok - 1887-573
296 &7S. ors«ágos fil«» 1881. áeeseraber S-én, hétfén. legfenségesebb, legdicsőbb vívmányait mire használják fel ma? Fölhasználják — szavuk szerint — a fegyverek tökéletesítésére, fölhasználják a füst nélküli puskapor fölfedezésére, fölhasználják oly gyilkos eszközök szerkesztésére, a melyeknek hatásáról a t. magyar delegátus urak egészen szakszerű előadást hallhattak Eillroth tanár szájából. És a mikor azt hallják, hogy ezek a gyilkos fegyverek ma valóságosan learatják, lekaszálják az emberi lények ezreit, akkor fölmerül az a kérdés, hogy majdan mikor mint a bontott kéve ott feküsznek a hallottak a harcz mezején; mikor ott fetrengenek ezrivel és ezrivel a sebesültek : vájjon van-e kellő gondoskodás a sebesültek ápolásáról, van-e elégséges gondoskodás arról, hogy azokkal a milliószor gyilkoló és sebesítő fegyverekkel ejtett sebeket nyomban a humanismusnak megfelelően be is lehessen kötni? (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) És akkor, t. ház, megtette a vallomást a hadügymiaister, hogy szakaszonkint három ember van kirendelve a sebesültek elszállítására, hogy ő maga elismeri, hogy a sebesültek ellátása, a kórházi intézmény nem fejlődött és nem haladott abban a mértékben és fokban, a melyben fejlődött a fegyverek gyilkoló természete és azt mondta, hogy ezt tanulmányozni fogja. Jól tudom én, t. képviselőház, hogy az az eszmemenet, az az érzület, a mely engem hevít, a modern társadalomban utopistikusuak látszik; hogy azok a felszólalások, a. melyeket én ilyen alkalommá] szoktam itt megkoczkáztatni, bizonyos oldalról, bizonyos hívatáskörben: az úgynevezett szoldateska részéről mindig gúny tárgyai. De gúny tárgyai voltak az ily felszólalások máskor is, más kérdésekben is. És mi történt? Történnie kellett annak, hogy utóvégre mégis csak az igazságnak és mégis csak a humanismusnak kel! győznie. Vájjon egészséges fejlődése-e az az emberiségnek, a modem államok társadalmának, hogy a polgári munka, a művészet, a tudományok elöhaladása alá van rendelve az embergyilkolásnak, a hadügy kérdésének; hogy a hadügy terjeszti a pauperismust a legnagyobb mértékben, hoj-'y elvonja a nemzetektől a legjobb munkaerőt? Miért? Mi az indokolás? Bécsben azt mondják: kell fegyverkeznünk, mert a többiek is fegyverkeznek; a többiek pedig azt mondják: fegyverkeznünk keli. mert Bécsben is fegyverkeznek. És a kettő közé állított népek tulajdonkép kizsákmányolás tárgyai egy oly eszmemenet, oly törekvés számára, mely erőszakosságban a középkoron is túltesz; mert hiszen a középkorban egy kardcsapás volt a vitézség kifejezője, holott ma emberkaszálásra, hekatombákra készülünk. (Úgy van! a szélsőbalon.) És, t. ház, ha mi ezt a magunk szempontjából vesszük, tehát mit gondolnak, ha a hadügyi kormányzat (Halljuk! Halljuk !) mindig, a pénzügyi egyensúlynak első pillanatában is, mikor a nemzet összes erejét túlfeszítettük, újra meg újra követelésekkel áll elő, mikor tehát az elgyöngűlést a hadügy kell, hogy szükségképen előidézze : ekkor ugyan mikép vezetik a nemzetet a jövő elé, melyben ép e rettenetes rendszer miatt nagy catastropháknak kell rejlenie? Miféle felfogás az t. ház, a XIX. század utolsó tizedében, hogy a polgári munka s minden, a mi dicső, alá legyen rendelve a katonaság érdekének; hogy a bíró meg lesz intve azért, mert azt mondja: nincs kétféle becsület, a polgári becsület annyit ér, mint a katonák? (Helyeslés a szélsőbalon.) És megintik őt azért, azt mondván, hogy a tiszti kardbojt több! Tehát a tiszti kardbojt az emberiség dicsőségének, a becsületnek sy r mboluma, a bojt azon a méternyi hosszú késen, melynek neve kard, melylyel az emberek az utczán járnak, de mely csak arra való, hogy irtson és rontson, de sohasem arra, hogy építsen, alkosson! (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) A t. honvédelmi minister úr gúnyolódva nevetgél. Tudom jól, hogy ő ahhoz a bizonyos réteghez, ahhoz a kaszthoz tartozik és az én jó indulatom az, a mely nem indul fel e gúnyos mosolygáson; de én kötelességemet teljesítem komolyan és bensöleg, méltóztassék felállani és engem megczáfolni. Ez az eszmemenet tehát. t. ház, a mely most mindig csak azt mondja, hogy a hadalomban, vagyis a-katonaságban van az államnak nemcsak biztonsága, hanem szabadsága, előmenetele és fejlődése, ez az eszmemenet óriási hazugság, mely az emberiség benső lényével, a tudomány vívmányaival homlok egyenest ellenkezik. És ha igaz, t. ház, az, hogy »piscis a capite«, én ki merem mondani a törvényhozás közepette, hogy kezdeni kell ott, hogy szűnjék meg már egyszer az az állapot, mely azt mondja, hogy királyok, császárok, mások mint katonák nem lehetnek. Ott kell kezdeni nemcsak Magyarországnak, hanem az emberiségnek, mondja ki, hogy a trónok nem állnak fegyveren, hanem a polgári -munkán és — feleletül a gúnyos mosolyra — a t. minister úrnak egész katonai és hadvezéri tudománya, összes hatalma, melyet csapatai felett gyakorol, 24 óra múlva összeomlik és megsemmisül, ha a polgári munka nem támogatja. A nevelés rendszerébe kell a polgári munka cultusát behozni, mert az a magas születésű gyermek, kinek már a bölcsőjébe teszik a kardot, kinek már a bölcsőjében adják azt a hivatást, hogy katonáskodni fog s kinek egész nevelése a fegyverre, a hadviselésre gravitál, az mindig
