Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.
Ülésnapok - 1887-568
BfiS. orsjcíeros Blís 1891. mwmfcef 5-én, fflfltSrtffltffit. S6? gyaltatik és így évnegyedről évnegyedre itt e házban már előleges bírálat tárgyává tehetők a netaláni túlkiadások és a ház határozata provocálható. De ezen kivííl én évközben is terjesztek elő, mint ezt a nyári időszakban is tettem, az egész kezelést feltüntető általános kimutatást, a mely a zárszámadási bizottságban szintén tárgy altatott. Én tehát azt vagyok bátor megjegyezni, hogy ámbár erről a zárszámadásról sem mondható, hogy az a tárgyalás előtt csak 36 órával osztatott ki a ház tagjai közt, mert hiszen a zárszámadási bizottság azt hetek óta tárgyalja — hónapokkal azelőtt is voltak már oly kimutatások a t. képviselő urak kezén, a melyek a helyzet alapos megismerésére minden tekintetben megfelelő támpontul szolgálnak. A mi a t. képviselő urnak egy mellékese a tett megjegyzését illeti, azt a kormány részéről szintén nem hagyhatom észrevétel nélkül: és ez az, hogy az egész országban az irreális politika elleni gyanú forog fenn. Hát bocsánatot kérek, hogy irreális politika elleni gyanú kapott volna lábra az r országban, arról tudomásom nincs ; arról igenis van tudomásom, hogy az irreális politika elleni gyanúnak magvai folyton hintetnek az országban, de hogy azok megfogamzottak volna: arról tudomásom nincs és alapos a reményem, hogy jövőbeií sem fognak azok megfogamzani. (Helyeslés és tetszés jobb felöl.) Elnök: Az előadó úr kíván szólani. Varasdy Károly előadó: T. ház! Azok után, a miket a t. minister úr előadott, én Beöthy Ákos t. képviselő úr beszédjére csak egy megjegyzéssel tartozom. A t. képviselő úr megtámadta a zárszámadási bizottságot és engem is, hogy jelentésében és én beszédemben az elismerés hangján szóltam a kormány pénzügyi politikája felől. Mikor a t. képviselő úr megrótt, utána mindjárt ő is kényszerült a pénzügyminister úr eljárása iránt elismerést kifejezni. Beöthy Ákos; A személye iránt! Yarasdy Károly előadó: Ha az igen t. képviselő úr, a ki sötét felhőket emlegetett, sötét szemüveget használt, mégis kénytelen volt a pénzügyi kormánynak elismerést kifejezni ; akkor engedje meg a t. képviselő úr, ha a zárszámadási bizottság, melynek kötelessége objectiv tényeket fölsorolni és az eredmények alapján a eonsequentiát levonni, arra a conseqtientiára jut az igazság szerint, hogy a pénzügyi politika helyes volt; és ha a háznak is bejelenti ennek kifejezését, azt hiszem, hogy kötelességét teljesítette ez által és ezért itt hibáztatni nem lehet. (Helyeslés a jobboldalon ) Elnök: T. ház! A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom, következik a szavazás. Az első kérdés, minthogy halasztási indítvány tétetett, természetesen az lesz : kívánja-e a t. ház a zárszámadási bizottság jelentése fölött a tanácskozás folytatását elhalasztani? A kérdést csak általánosságban lehet föltenni, mert határnap nincs kimondva; azután ha ez eldől, természetesen akkor kell elhatározni, mikorra halasztassék el a tárgyalás. Ha a kérdés akként dőlne el, hogy a ház az elhalasztást nem kívánja; akkor nagyon természetesen kérdeznem kell a t. házat : elfogadja-e általánosságban a bizottsági jelentést, igen vagy nem? (Helyeslés.) Kérdem tehát a t. házat: elfogadja-e Lukáts Gryula képviselő úr azon indítványát, hogy a szőnjegen levő tárgy fölötti tanácskozás folytatása elhalasztassék, igen vagy nem? (Felkiáltások : Igen ! Nem !) Kérem azon képviselő urakat, a kik azt elfogadják, méltóztassanak felállni: (Megtörténik.) A ház többsége nem fogadta el a halasztási indítványt. Kérdem most a t. házat: elfou adja-e bizottság által beterjesztett jelentést általánosságban a részletes tárgyalás alapjául, igen vagy nem ? (Igen! Nem!) Kérem azon képviselő urakat, a kik elfogadják, méltóztassanak felállani. {Megtörténik.) A ház többsége elfogadta. Következik a részletes tárgyalás. Széll Ákos jegyző (olvassa a »Túlkiadások az A) rendes keselésnél« föczim alatti III., IV., VII., VIII., XV., XVI, XVII., XVIII. XIX., XX., XXI. fejeseteket, mélyeknek tételei észrevétel nélkül elfogadtattak.) Elnök: T. ház ! Azt hiszem, legczélszerübb lesz, ha csak az egyes fejezetek czímei fognak olvastatni. Ha valakinek az illető fejezetben előforduló tételekre nézve észrevétele van, ón azt jelezni fogom és akkor az illető tételek egyenkint fognak felolvastatni. De ha észrevétel nem tétetik, ki fogom jelenteni, hogy az illető fejezetben foglalt túlkiadások és előirányzat nélküli kiadások helybenhagyatnak. (Helyeslés.) Széll ÁkOá jegyző (olvassa a Túlkiadások a B) II. »Beruházásoknál III.— VI. fejezeteket ; továbbá kevesébh bevételek az A) »rendesi keselésnél czím alatti I— VIII. fejeseteket: továbbá, kevesebb bevételek a B) »átmeneti« kezelésnél czím alatti I— IV. fejezeteket, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak. Olvassa a határozati javaslat ehö pontját.) Elnök: Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a bizottság által javaslatba hozott határozati javaslatnak első pontját, a mely a kormánynak megadandó felmentésről szól, elfogadni, igen, vagy nem? (Igen!) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a ház többsége ezt elfogadja. Következik most a határozati javaslat naá-