Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.
Ülésnapok - 1887-566
238 56fi. orszrtsros filés 1891. október 31-én, szombaton. ismét deputatiok jelentek meg, a melyek az eredetileg általam tervezett intézkedés visszaállítását kérték. Ezzel szemben ismét az alkalmazottak indítottak nagy agitatiot, a kik viszont azt kérik, hogy a mostani rendelet maradjon érvényben. Méltóztatik a t. ház látni, mennyi eontrovers kérdés merül fel. A társadalom lassan és fokonkint beleilleszkedik ezen rendelkezésbe, elannyira, hogyha helyesen és úgy akarok e kérdésben intézkedni, hogy a rendeletnek esetleg szükségessé váló módosítása tényleg érvényesítse azon kívánalmakat, a melyek objective emeltetnek, ehhez időre és az ellentétes nézetek meghallgatására van szükségem. T. képviselőtársam azt mondta, hogy hónapok óta folyik e dolog. Hiszen alig két-három hónapja, hogy az egész intézkedés életbelépett. Ezen két-három hónap elegendő arra, hogy egyes panaszokat felszínre hozzon; de óvakodnia kell az embernek attól, hogy mindjárt ezen panaszok után induljon; hanem meg kell figyelnie: mennyiben alaposak azok és a szerint kell intézkedéseit megtenni. Elismerem, lesz módosítani való, hogy intéz kednem kell; meg is fogom ezt mielőbb tenni; de határozott terminust, a dolog természeténél fogva, nem szabhatok. Nehogy félreértés támadjon, még csak a tőzsdékre vonatkozólag vagyok bátor megjegyzést tenni. T. képviselőtársam azt mondja: a tőzsdék kötelesek a kapu alatt árulni. Hogy hol kötelesek árulni, az iránt a vasárnapi munkaszünettel kapcsolatban intézkedés nincs, csak az van megmondva: ^Árusíthatnak tőzsdei feladataik teljesítése mellett;« a mi oda vezet, hogy a tőzsdés csakis a tőzsdéhez tartozó czikkeket árusíthatja, más czikkeket pedig nem hozhat forgalomba, Ez természetes ; mert ha megengedtetnék, hogy a tőzsdék, melyek esetenkint más árúk forgalomba hozatalával is foglalkoznak, ezekre nézve is szabadon élvezhetnék vasárnapokon üzleti jogaikat: akkor minden üzletet vasárnapon nyitva kellene tartani; mert igazságtalanság lenne a tőzsdeíízleteknek megengedni, hogy a vasárnapot használják fel jobb üzletek csinálására. A tőzsdés árusíthat oít, a hol neki tetszik s esak abban van korlátozva, mit árusíthat tőzsdei czikkei mellett. Hogy a kapu alatt a hidegben árusítsák czikkeiket, azt ugyan tehetik, ha nekik tetszik, nekem semmi kifogásom sincs ez ellen ; de magában az üzlethelyiségben is tisztán tőzsdei ezikkeinek elárúsítására szorítkozhat! k. Ezek után, minthogy képviselőtársam is szíveskedett válaszomban megnyugodni: kérem a t. házat, hogy azt tudomásul venni méltóztassék. (Helyeslés.) Elnök: Kérdem a t. házat: méltóztatik-e a t. minister úr válaszát tudomásul venni, igen vagy nem? (Igen!) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a válasz tudomásul vétetik. (Helyeslés.) T. ház! A mai ülés napirendje ki van merítve s a legközelebbi ülés napirendje is meglévén állapítva, az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 12 óta 15 pereskor.)