Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-555

BBS. orsíágosttlós 1891. október 5-én, hétfőn. 13 dottam, hogy a bizottság nem a kellő rigorositással jár el és ennélfogva erre alapított érvelését egyáltalában jogosultnak el nem ismerem. Előbbi felszólalásom okoskodása ez volt: megengedem, hogy azoknál az eseteknél, a melyek az eddig követett módon biráltattak el, forogtak fenn oly méltányossági indokok, melyek a kivételes elbánásokat indokoltakká tettek; de utóbb is, hasonló más esetekben is nagyobb rigorositással jártunk el; nem egy gazdasági bizottság egyszerű jelentése alapján, hanem több bizottságnak, több fórumnak előkészítésében részesítjük az ügyeket: talán helyes lenne ezeknél az ügyeknél is nagyobb rigorositással járni el az előkészítésnél és nem egy bizottságnak, hanem esetleg a pénzügyi bizottságnak véleményeit is meghallgatni. (Helyeslés jobb felől.) Szóval azt is kiemeltem, hogy oly kérdés előtt állunk, a melynél magam sem vagyok tisztában, midőn azt látjuk, hogy a háznak, megengedem, kétségbevonhatatlan és felszólalásom szerint is egészen respectálandó és fentartandó budget-jogának gyakorlásánál eddig alig fordult elő egyetlen, teszem azt nyugdíjazási eset, a melyben a bevett szokás, vagy ha úgy tetszik, a törvény alkalmaztatott volna, úgy hogy itt nem a kivételeket, hanem a törvény alkalmazását kell keresnünk: akkor engedje meg a t. ház, bármily minőségijén szólaljak is fel, úgy, mitit minister, vagy úgy mint képviselő, de ha a sors engem szemelt ki arra, hogy a financiális érdekek gondozója legyek, ezt felhasználom és ezen rám nézve nem nagyon kellemes kérdésben, a melyben talán igen sokan osztják nézetemet, de feszélyezve érezték magokat a fölszólalásban, túltéve magamat ezen feszélyezettségen, azon kérést terjesztettem a t. ház elé, méltóztassék a t. elnök urat utasítani, hogy nem is ezen kérésnek teljesítése, vagy nem teljesítése, hanem a viszonyoknak szabályozása iránt tegyen a háznak előterjesztést. Ez volt indítványom szóról szóra, semmi mást nem mondottam, nem adtam hozzá, nem vettem el belőle semmit. A mi már most azt a kérdést illeti, vájjon ebben az esetben rögtönösen határozzon-e a ház, vagy nem, én erre súlyt nem vetek, (Helyeslés bal felől.) mert hiszen az én ezélom nem az, hogy ez egy esetre történjék-e vagy nem. Azt sem ismerem el, hogy ha a t. ház ezt elhatározza, ez által praecedenst alkot arra nézve, hogy a kormánynak hozzászólási joga van, mert seki sem indítványozott itt hozzászólási jogot, tehát praecedenst ezen irányban nem alkothatunk. Hanem tekintettel arra, hogy ez a kérdés csakugyan nem acut jellegű, mert hiszen jó egészségnek örvendő tisztelt gyorsírói karunk csak nem akarja magát rögtönösen nyugdíjaztatni, (Derültség.) tehát nem látok okot arra, hogy miért kelljen ebben rögtönösen határozni s miért ne lehetne ezt a kérdést a szolgálati viszonyok általános szabályozása iránti előterjesztéséig függőben tartani. Ezért ismételve kérem a t. házat, hogy tett indítványomat elfogadni méltóztassék. (Helyeslés jobb felől.) Elnök: T. ház! Nem igen szoktam a t. ház discussioiban résztvenni, a mi nem is lehet Elnök: feladatom. Minthogy azonban oly ügyről van szó, melynek történetét a t. háznak ismernie kell s ezt pedig mégis csak én ismerhetem legalaposabban : engedje meg a t. ház, hogy a következőket előadhassam. (Halljuk! Halljuk!) A gyorsírói kar már 1886. febr. havában folyamodott a házhoz nyugdíj ügyének szabályozása iránt. A t. ház ezen kérvényt véleményes jelentés végett a gazdasági bizottsághoz utasította, A bizottság — meg kell vallani — hosszú ideig tanácskozott a felett, hogy miként tegyen jelentést, hosszú ideig pedig azért, mert e tekintetben semmiféle tájékozás és praecedens nem létezett. A múlt években pedig a gazdasági bizottság épen azzal foglalkozott — a mi most hangsulyoztatott — t. i. a ház tisztviselőinek fizetését, nyugdíját, szóval viszonyait szabályozta. Midőn a jelen kérdés felmerült, átírtam a péüzügyminister úrhoz (Halljuk! Halljuk!) s arra kértem, hogy tájékozás végett közölje velem az állami hivatalnokoknak hasonlólag eldöntés alatt lévő fizetési és nyugdíj-illetményeire vonatkozó elhatározását, hogy mi is a ház hivatalnokaira nézve hasonló előterjesztést tehessünk. Engem tehát épen az a szándék vezetett, a mit a t. pénzügyminister úr hangsúlyozni méltóztatott. Onnan azonban azt a választ nyertem, hogy a, kérdés még elintézve nincsen s így e tekintetben a kellő egyöntetűségre vonatkozó tájékoztatást egyelőre meg nem kaphattuk, a gyorsiroda tagjai pedig rendkívül szorgalmazván kérvényük elintézését, melynek beadása óta különben is öt év telt el, a gazdasági bizottság az eddigi gyakorlathoz híven — t. i. föntartva a t. ház azon jogát, mely szerint nem köteles magát semmi más eljáráshoz, mint csak saját elhatározásához alkab mázni — véleményes jelentését a t. ház elé terjesztette. Meg kell jegyeznem, t. ház, hogy az én meggyőződésem szerint — és a gazdasági bizottság is így fogta fel a dolgot — a ki figyelemmel kiséri a gyorsiroda működését, az tudja, hogy sehol az állam szolgálatában annyi ember el nem kopik, mint a gyorsirodában. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Méltóztassék elhinni, hogy a gyorsirodában 40 évi szolgálat nem lehetséges, mint a milyen más állami szolgálatban teljes nyugdíjra megkívántatik. A bizottság tehát épen ezen tekintetektől vezéreltetve és látva azt, hogy még egyelőre a ház alkalmazottjaira nézve sem a fizetés, sem a nyugdíjazás