Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-564

g06 &**. orsíágos ülés 1891. október äS-An/pénteken. tárának költségvetése, tárgyában az i 887/82-iki országgyűlés ötödik ülésszakára. Josipovlch Géza jegyző (olvassa a jelentést). Elnök: Ha nincs észrevétel, kijelentem, hogy a bizottság előterjesztése alapján a t. ház méltóztatik elhatározni, hogy a könyvtári bizott­ság úgy, mint eddig, ezentúl is havonként 450 frt javadalmazást vegyen fel költségelőirányzatába. Következik az 1892-ik év első öt hónapjá­ban viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló törvényjavaslat harmadszori felolvasása. Josipovich Géza jegyző (olvassa a törvény­javaslatot). Elnök : Kérdem a t. házat, méltóztatik a felolvasott törvényjavaslatot harmadszori felolva­sásában is elfogadni, igen, vagy nem? (Igen! Nem!) A kik megszavazzák, kérem, méltóztassa­nak felállaui. (Megtörténik.) A ház többsége meg­szavazta a törvényjavaslatot és így az alkotmá­nyos tárgyalás és szives hozzájárulás végett a főrendiházzal közöltetni fog. Következik a szab. osztrák-magyar állam­vasút-társaság magyarországi vasútvonalainak megváltása iránt az 1891. évi XXV. törvény­czikk alapján az 1891. évi június 7 én Julius 11-én megkötött szerződés jóváhagyásáról és be­ezikkelyezéséről szóló törvényjavaslat harmad­szori felolvasása. Josipoviell Géza jegyző (olvassa a tör­vényjavaslatot). Elnök: Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a felolvasott törvényjavaslatot harmadszori fel­olvasásában is elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a t. ház meg­szavazta a törvényjavaslatot és így az alkot­mányos tárgyalás és szíves hozzájárulás végett a főrendiházzal közöltetni fog. Következik a pénzügyi bizottság jelentése »a honvédelmi ministerium részére szükséges 500.000 forint póthitel engedélyezéséről szóló törvényjavaslatról«. Azt hiszem, méltóztatik a jelentést felolva­sottnak tekinteni (Igen!) s így az általános vitát megnyitom. Az első szó az előadó urat illeti. Gajári Ödön, a pénzügyi bizottság elő­adója: T. ház! A honvédelmi ministerium 1891-ik évi költségvetési előirányzatában »csa­patok* czímén, a tételenkénti szükséglet alapján előállott 10,238.756 frtnyi összegből 744.624 forintnyi általányösszeg levonatott azzal a föl­tevéssel, hogy a ministernek majd sikerül administrativ intézkedések útján ekkora összeget megtakarítania, E szerint tehát »csapatok« czí­mén összesen csak 9,494.133 frt szavaztatott meg. Az időközben megalkotott törvények, a gabona és élelmi szerek árának emelkedése s végre a keret-rendszer nagyobb kihasználása folytán ez administrativ intézkedéseket nem lehetett oly mértékben foganatosítani, hogy a remélt megtakarítás teljes összegében eléressék. Az étkezési pénzeknél az élelmi szerek drágu­lása következtében emelkedés 1 frt 60 kr., mely egész összegben 167.327 frtot tesz. A lakbérek­nél az 1890. évben végrehajtott új lakbér­osztályozás következtében szintén lényeges több­szükséglet, 60.443 frt mutatkozik. Ezen két tételen kivííl, nagy összegeket volt kénytelen fordítani a honvédelmi minister úr azon laktanyákra, melyekben a behívott ujonczok nagyobb száma következtében külön­féle átalakításokat volt kénytelen végrehajtani és a melyekre installationalis költségeket for­dított; ezek pedig különösen azon laktanyák, melyek a régi horvát határőrvidék polgárosítása következtében a királyi kincstárra szállottak át. Ezen három tétel alatt 487.770 frtnyi összeg az, a mely szemben áll az egyébként tényleg eszközölt administrativ megtakarításokkal és oly új kiadást képez, a mely a költségvetés össze­állítása alkalmával előrelátható nem volt, Ehhez a közel fél milliónyi tényleges új kiadáshoz hozzájárul még azon tapasztalat is, hogy az összpontosításra felvett költségek sokkal nagyobb összeget tettek ki, mint a mennyi erre elő­irányozva volt. A honvédelmi minister úr ezen 500.000 forintnyi póthitel indokolásánál utal arra, hogy ezen póthitellel mindazon többköltséget, melyek tárezájánál ezen czímnél felmerülni fognak, fedezni valószínűleg képes nem lesz. A pénz­ügyi bizottság előtt azonban kijelentette, hogy az utóbb tett számítások alapján, miután ma már több adat áll e tekintetben rendelkezésére, remélni lehet, hogy ezen 500.000 frtnyi pót­hitellel a csapatok czímén előfordulandó összes kiadások fedezetet nyernek. A pénzügyi bizott­ság, tekintettel ezen indokokra, valamint az általam előadottakra, a törvényjavaslatot a t. háznak elfogadásra ajánlja. (Helyeslés hal felől.) Madarász József jegyző: Ugron Gábor! Ugron Gábor: T. ház! A honvédelmi minister úrnak ezen póthitel-kérése mutatja azt, hogy midőn a véderő' szervezetéről szóló tör­vén yjavaslat benyujtatott és tárgyaltatott, a honvédelmi minister úrnak azon törvény elfoga­dása következtében beállható több-kiadásokról helyes és tiszta fogalma nem volt. Már is tudjuk a közös hadsereg költségvetéséből és a pót­hitelből, mely igénybe fog vétetni, hogy a t, honvédelmi minister úr azon állítása, mintha a közös hadseregnek az új véderő törvény szerint való kezelése csak 300 és néhány ezer forinttal kerülne többe, valótlanság, mert az tényleg sokkal többe kerülne. Akkor pedig, midőn a képviselőházban ez iránti kételyeinket

Next

/
Thumbnails
Contents