Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.
Ülésnapok - 1887-563
&80. orMAjfos ülés 1891. október 22-én, eantortiSkAn. 201 előtt teljes, kimerítő és összehaugzó nyilatkozatok kisérték, (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) a melynek egyike a pozsonyi levél volt. Belépésem helyes és eorrect és nyilt volt, mert minden alkotmányos tényező tiszta tudatával annak, hogy mit akarok, mire vállalkozom és annak előterjesztése mellett egyezett bele és hívott meg. (Mozgás a baloldalon.) És, t. ház, ez a párt és az a kormány, a melybe beléptem, helyeselte és hozzájárult azon kijelentésemhez, hogy független állásomból nem én kopogtattam az ajtón — a mint megint tudva hamisan állítja Horánszky — hanem minden alkotmányos tényezőtől meghívatva, léptem a közös működés alapjára. (Élénk helyeslés jobb felöl.) E közös működési alap a közös czélokban megoldásokban, programnipontokban lett meghatározva- (Helyeslés jobb felől.) előterjesztettem azt mindazoknak, a kik hívatva vannak politikai ítéletre és azután ezen az egyedül eorrect alapon foglaltam itt állást, maradtam itt meg. (Élénk helyeslés a jobbóldalon.) Hanem mi volt a t. képviselő úrnak és mi volt a tálsó oldal egy tetemes részének magaviselete és mi most irányomban? A pozsonyi levelet s azon tudott és ismert föltételeket, melynek belépésem hasisát képezték, akkor helyesnek, dicséretesnek, dicsőnek tartották. {Felkiáltások a baloldalon: Most is!) Nem volt a hízelkedésnek és dicséretnek az a neme, (Úgy van! Úgy van! jobb felöl.) a melylyeí el ne halmoztak volna és ez folytattatott működésem első évében is ebben a házban, a midőn esetről-esetre működésem itt szóba került. (Igaz! jobb felöl) Egyszer csak kezdett változni a magaviselet. Kezdett pedig változni, miért? Azt még most is felhányják, hogy bizonyos programmpontokat hoztam ide, a melynek ebben a pártban, azért, mert a, párt meggyőződésével összhangban voltak sympathikus felfogásra találtak. (Úgy van Úgy van! jobb felöl.) És most, t. ház, egyszerre az áll, hogy alap és czél nélkül, tisztán a hatalmi vágy kielégítése szempontjából történt mindaz, a mit tettem. Miért? Mi változott időközben? Változott az, t. ház, hogy ők egy szerepet szántak nekem, (Úgy van! Úgy van! jobb felöl. Zaj és mozgás a baloldalon.) egy hivatást szántak nekem, (Igaz! Ugy van jobb felől. Zaj és nyugtalanság a baloldalon.) melyet eorrect és politikailag tisztességes ember sohasem vállalhat el. (Igaz! Úgy van! jobb felöl. Zaj a baloldalon.) És a képviselő úr önmaga gondolkozását festi le, midőn beszéde Utolsó részében újra azt a szerepet fogja reám, hogy higyjék el önök. (Zaj a baloldalon,) Midőn azonban az a remény, hogy én, a ki nyilt ajtón és alapon léptem be ide, nekik egy hátulsó ajtót nyissak, eltünedezett, (Úgy van! Igaz! Élénk tetszés a jobboldalon. Zaj a baloldalon.) akkor némely képviselő urak előtt egyszerre elvtelen lettem és KÉPVH. NAPLÓ 1887 — 92. XXVII. KÖTET. ennek a pártnak ravasz és óvatos, a politikai kétszínű tisztesség hirdető tagját, Horánszky képviselő urat küldik ki, hogy a politikai tisztességnek kézről-kézre adott, nagyon megviselt köpenyegében még egyszer itt elsétálva, azt, a mivel a tények úgy ellenkeznek, hirdesse itt. (Igaz! Úgy van! Tetszés jobb felöl. Zaj a baloldalon.) Politikai magatartásom megbírálására többet, t. ház, mint tényeket és a tényeket kísérő nyilatkozatokat melyek mind nyilvánosak, melyek mindenki előtt, ország és világ előtt ismeretesek, nem hozok fel, a képviselő urat pedig hagyom abban, a miben impressiom szerint, azt hiszem, menthetetlenül leledzik. 0 idejött, hogy objeetiye elő fogja terjeszteni én rólam, hogy én politikailag mi vagyok, pedig előterjesztése nem mutatott egyebet, mint azt az elsavanyodást, (Élénk derültség és tetszés jobb felől. Mozgás a baloldalon.) a bevallott, nyíltan kifejezett befeketitési törekvést, mely az irigység és rosszakarat sárga szemüvegén át tekint mindent, (Zaj a baloldalon. Halljuk! Halljuk!) de törekszik azt a pártatlanság és érdektelenségi czég alatt bemutatni. (Igaz! Úgy van ! jobb felöl.) Én nem akarom a t. képviselő úr véleményét megjavítani, miattam gondoljon, a mit akar, tetteimért és nyilatkozataimért itt e házban felelni fogok és van bíránk, ki e felett ítélni hívatva van. (Igaz! Úgy van! jobb felöl.) Addig pedig a a képviselő urat tehetetlen mérgelődése vergődésének engedem át. (Zajos helyeslés és tetszés a jobboldalon. Zaj bal felől.) Madarász József jegyző: Horáuszky Nándor! (Zaj.) Horánszky Nándor: T. ház! A minister úr azon kijelentésével szemben, a mely engemet sárga irigységből folyó tendentiosus befeketítésekkel vádolt, csak két megjegyzésem van. (Halljuk!) Az egyik az, hogy a minister úr beszédével meg vagyok elégedve, (Úgy van! Élénk derültségés tetszés balfelöl.) a másik pedigaz, hogya minister úr azon tényekből, a melyeket meglehet kifestettem és ha csak ezen festésre szól valamit és annak a valaminek meg van a maga jó indoka, megfoghatósága és igazsága, azt szívesen el is fogadom, mondom, hogy ő azon tényekből, a melyeket felsoroltam, egyetlen egyet sem tagadott. Ezekből ítéljen tehát a közvélemény. (Élénk tetszés és heh/eslés a baloldalon.) Szilágyi Dezső igazságügyminister: T. ház! Én azt gondolom, hogy ezen tények és nyilatkozatok, a melyeket tettem, az egész országéi ott állanak. Én is meg vagyok a képviselő úr beszédével elégedve (Derültség bal felől. Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) abban az értelemben, hogy a képviselő úr is bírálat alá bocsátotta önmagát és eljárását. Azokra, mikre mint tényekre 26