Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-563

október 22-én, csütörtökön. Jgg 563. orszógos ülés 1891. < egészen nyíltan és határozottan hirdetem és vallom. (Helyestés a szélső baloldalon.) En, t ház, elérkezettnek tartom az időt arra, hogy épen azon általános politikai elerkölestelenedésre való tekintetből meg kell feszíteni nemcsak a pártoknak, hanem minden komolyan és tisztességesen gondolkozó magyar hazafinak minden erejét, hogy ezt a sorvasztó, jellemtipró rendszert egyszer már kiirtsuk a társadalomból, a politika teréről és mindenünnen. (Helyeslés a szélsőbalon.) Noha engem igen nagy, áthidalhatlan köz választ el azoktól a férfiaktól, kik a nemzeti politika minimumának a minimumát hirdetik ma, minthogy bennük még nem csalódtam, sokkal több tisztelettel és rokonszenvvel viselkedem irántuk, mint viselkedhetem azok iránt, a kik engem egész politikai pályámon máshoz nem vezettek, mint a legkeservesebb kiábrándulásokhoz, a legkeservesebb tapasztalatokhoz, épen erre a kincsre vonatkozólag, melyen kívül semmi sincs, a mi által egy nemzet jövőjét megalkothatnék, t. i. a tiszta társadalmi és politikai erkölcsök, az igazi nemzeti feladatok tekintetében. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Mert, t. ház, és — evvel akarom befejezni szavaimat — hallottunk mi itt sokszor okoskodásokat az obstructio tekintetében is. Én, t, ház, nem akarom vitatni azt, hogy obstructio volt-e, vagy nem volt. Azt önök is kénytelenek elismerni, hogy mi az eszközökkel vissza nem éltünk, hanem maradtunk a tárgynál és járultunk annak felvilágosításához tehetségünkhöz képest és kötelességünk szerint. (Igaz! TJgy van! a szélsőbalon.) És akkor, t. ház, önök azt mondják, hogy egy kisebbség akadályozta önöket beszédekkel, szónoklatokkal. Hát kérdem én, t. ház, miért ülünk mi itten, melyek a mi fegyvereink? Minket azért küldtek ide, hogy élőszóval járuljunk hozzá a vitákhoz, világosítsuk fel a helyzetet, de ne csak önmagunk kedvéért, hanem az ország kedvéért, a mely majdan ítéletet fog hozni felettünk. Ebből a szempontból véve a beszédtartás kötelességét, az önök érvelése tökéletesen elesett. De, t. ház, még egy más szempont is van itt. Hiszen azok a férfiak, a kik itt a municipalis törvény ellen beszéltek, mindössze 80 — 90-eu voltak és önök ott háromszor—négyszer annyian vannak. Mi következik ebből? Az következik, hogy önök azt mondják: Nem szükséges beszélni, különösen pedig nem szükséges ilyen elemekkel szemben. Hát beszéltek vagy beszélnek önök velünk? Hiszen önök nem tartoznak csak nekünk, hanem az országnak is bebizonyítani, hogy önöknek van igazuk. És ha a pártfegyelem eompaet dugójával leszorított értelmi hatalmukat 240-en reánk eresztik, (Derültség a szélsőbalon.) ha az értelmi hatalom csakugyan megvan és csakugyan több, mint a miénk: hisz mi akkor el vagyunk sodorva és az ország minket még inkább fog elsodorni, mint elsodorhatnak önök. Nem obstructio volt tehát e házban, hanem az volt a feladat, hogy a pártok egymással szemben mutassák ki a szellemi fölényt. És midőn önök azt mondották, hogy mi nem beszélünk, akkor nagyon közel esik az a gyanú, hogy ez oly fogás, miuj mikor az ó-budai német »Bürger« azt mondja: »Da red' ich aber kein Wort mehr!«, a mi rendesen akkor szokott történni, mikor kifogyott az érve, magyarán mondva: kifogyott a vágott dohánya. E parlamenti tanácskozásnak egyik legfontosabb czélja, hogy mi kifelé is beszéljünk, nem pedig csak egymásnak, hisz' itt a nagy köz semmi •egyébre sem való, mint arra, hogy ítélőbíránk legyen és ha eljönnek a választások, oda forduljon, a hol az élő szó következtében meggyőződött, hogy ennek vagy annak a pártnak igaza van. Tehát absoltite tarthatatlan, sőt parlamenti szempontból nem illő az a fityoiálás, melylyel bizonyos kormányférfiak viseltetnek az ellenzék iránt akkor, mikor látják, hogy itt beszélnek. Ennek egyáltalában semminemű helye nincs. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) így fogván fel az obstructiot, a mely nem volt, én részemről azt mondom, hogy az a párt, melyhez tartozni szerencsém van, azon az alapon, a melyről én azt állítom, hogy ez az egyetlen, melyen igazi nemzeti politikát folytatni lehet, a közigazgatási vitában követett eljárásával is legszentebb kötelességét teljesítette úgy, a miként kell (Igaz! Ugy van! a szélsőbalon.) és teljesítette azért, mert azért vau idekííldve és ez az e házban teljesítendő hivatása. Ezek után, t. ház, kijelentem, hogy én a szőnyegen levő törvényjavaslathoz a magam részéről hozzá nem járulok. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Josipovich Géza jegyző: Jókai Mór! <JÓkaÍ Mór: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt engedje meg nekem a t. ház, hogy szívélyes gratulatiomat átadhassam igen t. képviselőtársamnak, Apponyi Albertnek, a tegnapelőtt végbement örvendetes családi ünnepély felett Beöthy Ákos: Köszönjük szépen! Jókai Mór: mert hiszen az keresztelő volt vagy talán bérmálás; a confirmált (Halljuk! Halljuk!) igen szép nevet kapott, a »nemzetik kereszt- vagy vezetéknevet. (Derültség jobb felől.) Én ezt igen helyesnek találom, ellene semmi kifogásom nem lehet. (Zaj abaloldalon. Egy hang a szélsőbalon: Ki kérdi ? Halljuk! Halljuk !) Ez a régi időben vívott titulaturákra em-