Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-555

5SS. országos ülés 1891. október 5-én, hétfőn. y vaztatott, előállottam, kérve a felhatalmazást a póthitel reánk eső részének kifizethetésére. (Helyeslés jobb felöl.) Ez alapon ismételve kérem a t. házat, méltóztassék a törvényjavaslatot elfogadni. (Élénk helyeslés a jobb- és baloldalon.) Nagy István jegyző: Csatár Zsigmond! Csatár Zsigmond: T. ház! Mindenekelőtt engedjék meg, hogy Helfy Ignácz t. képviselő úr előadására azt a megjegyzést tegyem, hogy miután a pénzügyi bizottságnak vannak ellenzéki képviselő tagjai is, azoknak állna jogkörükben mindazon motívumokat, a melyek ily költségvetési előterjesztésekre vonatkoznak, megvilágítani, ha másként nem, különvélemény alakjában. Ez az egyik észrevételem. Másik észrevételem pedig az, hogy nem fogadhatom el azt a nézetet, melyet Beöthy Ákos t. képviselő úr előterjesztett; mert megengedem, hogy az országnak egyes részeiben — legyen hála a gondviselésnek — takarmány van középszerű, de azt ismét tudnia kell, sőt szükséges tudnia a háznak, hogy az országnak nagy részében oly silány a termés, hogy bármi ára legyen is a terménynek, a termelő eladásra nem produkálhat semmit. Méltóztassanak csak tekintetbe venni, hogy itt a fővároshoz közel, Haraszti községnek 6000 holdas határában nem termett több 1000 bl. rozsnál, mert a rettentő havak a rozsot kipállasztották és ami megmaradt, elverte a jég. De, így van az Festmegyében mindenütt. Az az indokolás tehát, hogy a nemzetgazdaságban fokozott mérvű javulás mutatkozik és hogy ezért volna megszavazható e póthitel, nézetem szerint az igazságnak nem felel meg. A tisztelt pénzügyminister úrnak előterjesztését -- bár megengedem, hogy talán én értettem őt félre, vagy talán a t. pénzügyminister xxr nem úgy akarta mondani — minden részében nem fogadhatom el; mert én azt hiszem, hogy ennek az országgyűlésnek joga és hatalma van arra, hogy ha az ország veszedelmesnek, terhesnek és elviselhetetlennek látná a közösügyi kiadásokat : ép a magyar királyság jól felfogott érdekében törvényes eszközökkel megszüntetheti a delegatio intézményét. Ez az én hitem és meggyőződésem; és ha nem ebben a hitben élnék és nem ebben a meggyőződésben ringatnám magamat: méltóztassék meggyőződve lenni, összegöngyölném azt. a zászlót, a melyet fennen lobogtatok és eltenném azt jobb időkre a sarokba s egy pillanatig sem időzném tovább a t. ház kebelében. Kérem a t. pénzügyminister urat, ne méltóztassék arról a helyről, a melyet elfoglal — mert az az ország pénzügyministeri széke — oly nézeteknek kifejezést adni, a melyek a magyar nemzet sarkalatos jogaiba, a magyar nemzet közjogába vágnak, s a melyek későbbi időkben KÉPVH. NAPLÓ. 1887— 92. XXVII. KÖTET. cynosuráúl, praecedensttl szolgálhatnának az utókornak, hogy már ekkor és ekkor Wekerle Sándor pénzügyminister úr úgy nyilatkozott, hogy a mit egyszer a delegatio már elvégzett, az előtt a magyar nemzet, országgyűlése térdet-fejet hajtani köteles, E szempontból bírálva a dolgot és tekintettel még arra a körülményre, hogy ez az öszszeg, melyet itt kérnek, nem oly kis összeg, mint a milyennek Helfy Ignácz t. képviselőtársam mondotta, mert ezzel a négyszáz egynéhány ezer forinttal sok szegény embernek a nyomorát tudnók megszüntetni; de hiszen erre vonatkozólag minden óhaj, minden törvényes kívánalom elenyészik, mint a pusztába kiáltó szó, inert a mit Bécsben akarnak a katona urak, azelőtt készséggel meghajolnak az urak. Miután pedig a jövő hónapban a delegatio össze fog jönni, csak örvendek azon, hogy a pénzügyi bizottság módot nyújtott arra, hogy ehhez a kérdéshez hozzászólhassak; mert ebből kifolyólag, azt hiszem, alkotmányos képviselői kötelességemnek teszek eleget, ha felkérem azokat a t. képviselő urakat, kiket at. ház többsége a delegatioba fog vezérelni és küldeni, hogy kövessenek el mindent, de mindent a világon, hogy a bécsi törekvésekkel és túlfeszített követelésekkel szemben, ha kell, mondják ki: »Ennyit adunk, de többet nem adunk, jöjjön bármi.« Megengedem, hogy azok, kik az állam élet kedvezményeiben részesülnek, kik fizetést élveznek, az országban némileg jól érezhetik magukat ; de méltóztassék elhinni, egynéhány bankár és egynéhány roppant vagyonú úrnak, a püspököknek és káptalanoknak kivételével, maga a nép, mely a földhöz és röghöz tapadva él: szegény, boldogtalan, a nyomorral küzd. Ez világos, kétségbe vonhatatlan. Minket pedig nem azért küldtek ide, hogy a hatalmas urak kegymosolyáért mindent megszavazzunk, hanem azért, hogy a hatalommal szemben is kimondjuk: ne tovább! Csanády Sándor: Helyes! Csatár Zsigmond: Ki kell ezt mondani bátran, határozottan, mert a magyar nemzetnek őseitől öröklött szent meggyőződése volt eddig; sajnos, hogy 1867. óta ezzel a hatalmas fegyverrel, hogy »ne tovább« nem élt és ez okozza, hogy az országban a nyomor, a népek elégedetlensége napról-napra fokozódik ; ez okozza, hogy már Veszprém vármegyének magyarjai is keresnek e hazán kivűl más hazát; ez okozza, hogy a magyar alföldön látunk munkás zavargásokat, mert a népnek nincs elegendő munkaköre, nincs kenyérkereseti forrása, a vagyonosabb emberek pedig kénytelenek a gépek segélyét igénybe venni, hogy a kézimunkásoknak ne fizessenek, mert oly rettenti adókkal van sújtva, a melyek 2