Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-561

561. orszüeos ülés 1891. E párt itt ezeken a padokon az 1867-iki művel szemben elfoglalt álláspontjának interpretatiojában mindig következetes volt; itt csak egy doctrina uralkodik, a mely hogy jó, vagy rossz, alapos, vagy nem alapos-e, rátérek arra is, de legalább egységes; tudja mindenki, hogy mivel és kivel van dolga. (Úgy van! Úgy van í bal felől.) Ha pedig a t. túloldalra tekintek, akkor az 1867-iki alkotmány valódi értelmének és rendelkezésének interpretatiojánál olyan bábeli zűrzavarral találkozom ; egymással annyira ellentétes theoriákät látok felállítva: hogy nem tudom kire és mire és melyik felfogásra bízzam a 67-iki alkotmányt, midőn azt ama párt oltalmában látom. (Tetszés bal felöl.) De hát tegyük fel — a mi a legvalószínűbb értelme a minister úr nyilatkozatának — hogy személy szerint o az egyedüli hivatalos magyarázója és fentartója az 1867-iki kiegyezésnek. (Derültség. Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) És én a t. igazságügyminister úrra addig, míg a képviselőház e padjain ült s a míg védte azokat a szigorú alkotmányjogi felfogásokat, melyeknek igen nagy részét tőle tanultam, igenis úgy tekintettem, mint alkotmányunk és közjogi, önállóságunk egyik rendíthetetlen oszlopa ministeriumba való belépését pedig örömmel üdvözöltem, mert azt hittem, hogy ha ő ott van, a közjogi felfogás hamisíthatlanságának szempontjából nyugodtak lehetünk. És, t. ház, legkeservesebb csalódásaim egyike az volt, hogy ebben csalódtam. Ennek illustrálására csak egyetlen egy mondatát vagyok bátor felolvasni a t. igazságügy minister úrnak a consuli bíráskodás felett folyt vitában elmondott utolsó beszédéből. Csak egyet, mert ebben az egyben akarja ő az 1867-iki alkotás egész charakterét saját felfogása szerint megmagyarázni. E passus pedig így hangzik: »Az 1867-iki törvény egy bizonyos politikát is föltételez, a melynek nem csak az az alkateíeme, hogy az abban megírt jogok és a benne szétválasztott körök épségben tartassanak. Ez igenis annak egyik lényeges alkateleme. De alapgondot, a mely a 67-iki törvényt létrehozta, az a politika, a mely azon épül, abban áll, hogy Magyarország államjogi kötelékben állván Ausztriával politikai okokból, érdekek találkozásánál fogva, és mert így mindkét állam java jobban elérhető, a találkozó érdekek fölött egyezkedhetünk: nem helyes és nincs szükség reá egy mesterkélt elzárkózási politikát követni.« Hát, t. ház, hogy találkozó érdekek fölött egyezkedhetünk, az így általánosságban mondva kétségtelen igazság, majdnem truismus. Találkozó érdekeknél fogva egyezkedhetünk Francziaországtól kezdve Chináig minden államoktólter 19-én, hétfőn. j^.g mai; de hogy az 1867-iki törvény alapján különösen egyezkedésre volnánk utalva Ausztriával olyan tárgyakra nézve is, a melyek a 67-iki törvényben nem foglaltatnak s hogy a 67-diki törvényből speciális szükségszerűsége vagy czélszertísége következnék az Ausztriával való sűrűbb egyezkedésnek, mint az más államokkal szemben fennáll: erre nézve állítom, hogy e doctrina, ez a felfogás Deák Ferencz álláspontjának és a 67-iki kiegyezésnek legvakmerőbb meghamisítása. (Úgy van! Úgy van! Élénk tetszés a bal- és szélső baloldalon.) A 67-iki alkotmánynak alapgondolata az, hogy meg vannak ott jelölve, taxatíve felsorolva a közösügyek, fel vannak továbbá sorolva azok az ügyek, melyek nem közösek ugyan, de a melyekre nézve czélszerűségi okokból az Ausztriával való megegyezés megkísériendő; de minden egyéb ügyre nézve Deák Ferencz conceptiojának alapja az volt — és ez a szellem az, a miért én a 67-iki kiegyezéshez ragaszkodni tudok — hogy Magyarország minden egyéb tekintetben más önálló nemzet normális helyzetébe jutott és hogy minden egyéb tekintetben semmivel sincs több oka, semmivel sincs több kényszerűsége, semmivel sincs több hívatottsága arra, hogy Ausztriával egyezkedjék, mint bármely más országgal. Az a theoria, hogy abból, a mit a t. minister úr a precisionak egy volt jogtanárhoz talán nem egészen méltó hiányával »államjogi« köteléknek nevez, hogy abból a kötelékből folyjon egy határozatlan, ködszerű, beláthatatlan sora az egyezkedéseknek, a melyekre utalva vagyunk Ausztriával, azért, mert a 67-iki törvények által körülírt kötelékben állunk vele : ennek a theoriának felállítása a nemzetet oly lejtőre viszi, a melyen, ha egyszer reá lépünk, megállás nincsen. (Élénk helyeslés. Úgy van ! a bal- és szélsőbalon.) És hiába hangoztatjuk azután ezzel szemben a jogi körtílhatároltságoknak szigorú fentartását. (Élénk helyeslés. Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) Mert, t. ház, mi a jog? Hogyan fejlődik a jog? Hiszen a jogi tételek, a jogi korlátok, a jogszabályok nem születnek — azaz néha születnek az ürességből, igaz — de legalább helyes fejlődés mellett nem kell azoknak az ürességből születniök. Azok fejlődnek, kinőnek az életből. Az élet létrehoz bizonyos érintkezéseket, összeköttetéseket, bizonyos társadalmi viszonyokat, bizonyos viszonylatokat és mikor azután annak szüksége felmerül, akkor következik a jogalkotás, a jogtudomány azokat a viszonyokat formákba önti és körülhatárolja. Ha mi azt a tételt állítjuk fel, hogy nemzetünk a fenuálló 67-iki alapon átalva van arra, hogy Ausztriával mind sűrűbben és sűrűbben érintkezzék, sűrűbben más okoknál fogva, mint melyek minden egyéb nemzettel szemben fennállhatnak: akkor azután elő fognak