Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.
Ülésnapok - 1887-560
106 560. országos ülés 1891. október 17-én, szombaton. Mert ha a t. minister úr akkor határozta volna el magát síkra szállni ellenünk s a mi érveinkkel szemben erősebb érveket állítani: akkor jogosítva lett volna minket most obstructioval vádolni. De mikor akkor szépen félrevonult és még felkérésünkre se szólalt fel: most méltóztatott volna beszélési szükség-ét más tárgygyal és nem épen ezzel kielégíteni. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Én arra a obstructióra nézve csak annyit mondok most, a mit mély meggyőződésem szerint a történetíró fog majd mondani; hogy ítéljék meg önök bárhogyan, én és elvbarátaim és mindazok, a kik minket ebben a törekvésben támogattak, nagy szolgálatot tettünk ezzel úgy az alkotmánynak, mint az országnak általában. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Szolgálatot tettünk az által, hogy komoly érdeklődést keltettünk az önkormányzati intézmények iránt s meg vagyok arról győződve, hogy akár ez a kormány, akár egy utána következő kormány, mely az államosítást keresztül vinni akarja, oly merényletet az önkormányzat ellen nem fog többé merészelni, a minőt az a törvényjavaslat tartalmazott. És szolgálatot tettünk másodszor azért, mert, mint említettem, érvényre juttattuk azt az általánosan elfogadott alkotmányos elvet, hogy az alkotmányba vágó nagy kérdésekben egy képviselőháznak sem szabad döntenie a nélkül, hogy magára a nemzetre ne appeláljon. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Most még egyszer arra kérve a t. minister urat: méltóztassék őszintén és nyíltan nem a, mellék kérdésekre, hanem a főkérdésre felelni, hogy t. i. mi késztette a kormányt a rendes szokástól eltérőleg nem az év első negyedére, hanem mindjárt öt hóra kérni az indemnityt: újra ajánlom határozati javaslatomat elfogadásra. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Gr. Apponyi Albert: T. ház! Első megjegyzésem összeesik azzal, melyet előttem szóló t. barátom tett. Csodálatos dolog, hogy midőn e vitában két minister is síkra száll az ellenzék ellen, mindkettő kétségtelenül szellemének legélesb fegyvereit használva, mind a kettő azt a maximát követi, hogy az emberi nyelv arra való, hogy az ember azzal gondolatait eltakarja, nem pedig arra, hogy azokat világossá tegye. Csodálatos dolog, hogy arra a főkérdésre, miért kell tehát öt hónapra megszavazni az indemnitást, egyikük sem adott nem mondom kielégítő választ, de egyáltalában meg sem kísértette ezt a főkérdést érinteni. Annyival csodálatosabb ez, mert én ezt a kérdést felszólalásomban még kihegyeztem oda, hogy e szokatlanul hosszú időtartamú indemnitás megszavazása mögött talán az a gondolat rejlik, hogy ezen az országgyűlésen a budget-vitát egyáltalában kikerüljék és ha nem ez a gondolat, nem ez a terv rejlik megette, hogy a politikai nagyobb mérvű vitatkozásra és mérkőzésre kínálkozó kikerülhetetlen tér, tudniillik a bndget-vita is mellőztessék és ez által a teljes kényelem a kormány számára a választásokig biztosíttassák: akkor jó lesz azt határozottan kijelenteni, jó lesz ezt a felfogást határozottan dementálni, mert ha ez nem történik, az a feltűnő, az a szokatlan, az a praeeedens nélküli eljárás — az öt hónapos indemnity — egyenesen erre a feltevésre, egyenesen erre a gyanúra mutat reá. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) És erre, az ekképen felállított és kihegyezett kérdésre, a mely a vitának tulajdonképeni tárgya volt, nem kaptunk választ; (Igaz! Úgy van! bal felöl.) ezt eonstatálom. Talán fogunk még választ nyerni a vita befejezése előtt; ha, nem: az a vitának egyik eredményeként, a közvélemény, a haza közönsége előtt fel lesz jegyezve. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Viszont arra a másik kérdésre, hogy miért kérik tehát ezt az indemnitást ily szokatlan időben, két és fél hónappal a naptári és költségvetési év vége előtt, arra igenis kaptánk választ. Kaptuk nyilt beismerését annak, a, mit állítottam, hogy ebben is az aggódó félelem politikája nyilvánul; (Igás! Úgy van! bal felöl.) a, félelem politikája olyan esélyektől, melyeknek bekövetkezésére semmi indicium nincs, (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon. Mozgás jobb felől) mert állítom, hogy teljesen indokolatlan gyanúsítás az az ellenzékkel, vagy annak bármely árnyalatával szemben, hogy azt a körülményt, ha a kormány az indemnitási kérdést a szokott időben, tehát az év vége előtt nyújtaná be, az ellenzék ezt arra fogná felhasználni, hogy állami szerkezetünk egész menetében beláthatatlan zavarokat idézzen elő. Ennek feltevése, t. ház, indokolatlan gyanúsítás az ellenzékkel, vagy annak bármely árnyalatával szemben. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon. Mozgás jobb felől.) á. t. pénzügyminister úr igen elmésen élezelődik ezen érvelésemmel szemben. Ellemondást lát abban, hogy én egyfelől szemrehányást tettem a t. kormánynak és teszek ma is, hogy a közigazgatási reform, előkészítése és napirendre hozatalánál nem számolt azzal a veszélylyel, melylyel pedig az azon oldalról (a szélső báloldalra mutat) tett kijelentések után számolnia kellett volna, hogy a házszabályokban és törvényekben megengedett minden eszközt fel fognak használni ama javaslat meghiúsítására. Mondom, ellenmondást lát abban, hogy én ezt a szemrehányást tettem a közigazgatási reformra nézve, most pedig abból teszek nekik szemrehányást, hogy hasonló veszélylyel számolnak az indemnitási kérdésre nézve. Ebben, t. ház, ellenmondás nincs. A 1 kormány magatartásában