Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-560

560. országos ülés 1891. október 17-én, szombaton. 101 szabadelvű körben, (Derültség a bal- és szélsőbalon.) azt gondolom, hogy a legutóbbi az, mely a kormány valóságos ideáit ez ország jövőjére nézve magában foglalja; ez azon hitvallás, a melyet a soliclaris kormány a eompact pártnak tudtára adott a hozzá való viselkedés végett. (Derültség a bal- és szélsőbalon.) Ebben a hivatalos programmban első dolog a belügyi reform. Azt hiszem, a belügyi reformok alatt értetendő az administrationak rendezése az azzal összeköttetésben álló dolgokkal; ebből egy sötétet, nem: egy süietlenséget már láttunk. (Derültség a bal- és szélsőbalon.) Azt, hogy ebben mi volt a tartalom, tudjuk mindnyájan és tudja az ország is, de hogy a belügyi reformoknak többi része a jövőre nézve az-e, a mi programúinak nevezhető, hogy az hogy lesz, a mit tartalmaz, ennek a képéről, kivéve a két paragraphuaos törvény 2 ik §-ának utasításait, semmit sem tudunk, semmit arra nézve, hogy azon belügyi reformokat önök hogyan képzelik. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hiszen az államosítást és egyáltalában az administratio rendezését, az önkormányzatot, a szabadsági garantiákat, az egész berendezést ós szervezést lehet csinálni így is, úgy is, ezen és azon rendszer szerint, jól és rosszul; de hogy önök ezt hogyan akarják csinálni, azt a nemzetnek nem merik elmondani, de még a saját pártjuknak sem. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Tessék most, t. párt, a belügyi reformok terén azok után, a miket hallottak, a a kormány iránt bizalommal viseltetni. (Tetszés és helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Azután felemlítette a t. kormány a közgazdasági reformot. Igaz, a közgazdasági reformok terén történt a legnagyobb initiativa, a legtöbb változás és követtetett bizonyos nemzeti irány, a mely miatt én azon politikát itt a házban nyiltan pártoltam, mert abban ismételve láttam az Ausztriától való emaneijiatiora irányuló törekvést. De hogy ezen törekvés meddig megy, megy-e a tárcza-kérdésig, vagy sem, azt nem vagyunk képesek megítélni, az majd még csak ezután válik el. De hát lássuk, mi e szerint a t. kormány közgazdasági politikája? Az-e, hogy a kormány óhajtja a nemzet gazdagodását? Hiszen ezt nemcsak a kormánynak, hanem mindnyájunknak óhajtanunk kell hiszen azért kormány az a kormány, azért ministerek azok a ministerek, hogy a nemzet gazdagodását elősegítsék. Ez tehát magában véve még nem programm. Mi is lehetne egyéb, mint jámbor óhaj? Én azt szeretném tudni, hogy közgazdasági programm alatt mit ért hát a kormány? A kereskedelmi szerződéseket? Kétségkivííl azokat is. Azokat ugyan másokkal kötjük és természetesen

; mint akkor, azok jót és rosszat fagnak magukban foglalni, de a mig nem látjuk, nem tudjuk hatásukat, míg a kormány nem tudja, hogy azokkal mi lesz : hogyan legyünk mi iránta bizalommai azért, mert kereskedelmi szerződéseket köt? Ez magában véve még szintén semmi. A valuta-rendezést is említette az igen t. pénzügyminister úr. Nem tudom, hogyan terveztetik a dolog és mi van a háta mögött. De nincs okom bizalmatlankodni. Csak egyet constatálok. (Halljuk! Halljuk!) Midőn a bankkérdést ez előtt tizenöt esztendővel Tisza Kálmán fölvetette és az Bécsben is tárgyaltatván, coliisiókra vezetett, akkor azt mondták nekünk, a kik e miatt is a szabadelvű pártból kiváltunk, hogy a bank-kérdés azért nem oldható meg Magyarország hiteligényeihez és viszonyaihoz méltóan, mert a valuta nincs rendezve és rendezetlen valuta mellett nem lehet külön bankot felállítani, nem lehet a magyar hitelviszonyokat Ausztriától emancipálni ; mihelyt azonban a valuta rendezve lesz, a bank-kérdés is meg fog oldatni oly módon, a mely Magyarország önállóságának, jogainak, függetlenségének és hitelviszonyainak megfelelő, egyelőre pedig kötötték azt az egyezséget, melyben a 80 milliót a banknak oda ajándékozták.(Igaz! Úgy van! bal felől.) Hát hiszen azóta a nemzeti bank —nem megmagyarosodott, azt nem tette, hanem — tett az országnak bizonyos szolgálatokat és engedményeket, természetesen a saját érdekében és nem hazai patriotismusból. De én a magyar kormányt kérdezem és nem az osztrák nemzeti bankot, hogy vájjon a valuta-rendezéssel a bank-kérdést contemplálja-e az ország igényeihez képest megoldani; mert ha nem contemplálja, akkor a valuta-kérdésnek egyik fő érdeke, tudniillik a magyar hitelviszonyok rendezése elesik. (Igaz! Igaz! bal felől.) Ebben van egy kis nemzeti politika, ;

nem tudom, hogy ezt a kormánypárt érti-e? (Derültség bal felöl.) De hát a helyett az igen t. pénzügyminister úr producál nekünk egy kis közgazdasági, akarom mondani kortes-politikát: a hitelszövetkezeteket. Nagyon jó, semmi kifogásom a hitelszövetkezetek szervezése ellen. A kis hitel szervezése, a kis emberen való segítség bir olyan fontossággal, mint a kereskedésnek nagyban való felsegítése. De szabad legyen constatálnom, (Halljuk! Halljuk!) hogy ezen általam várva-várt törvényjavaslat, ezen reform régen, mielőtt azokról a padokról a pro grammba felvétetett, itt ezen padokról épen gr. Apponyi Albert által hangsíilyoztatott és akkor őt azok az urak ott socialismussal vádolták (Úgy van! Ügy van! bal felöl.) és iparkodtak kormányképtelenné tenni az által, hogy ő a magyar kis