Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.

Ülésnapok - 1887-552

510 552. országos ülés 1891. augusztus 14-én, pénteken. a sok emlegetése a szólásszabadsággal való visszaélésnek, mindig arra emlékeztet, hogy a históriába visszapillantva, azt látjuk, hogy minőig a rend nevében ölték meg a szabadságot. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Vájjon hol lesz itt a határ? Hogyan fogják ezt megszabni minden egyes concret esetben? Annak a határait megvonni nagyon nehéz és ha esetleg azután még pártszenvedély, leküzdött harezok után hátramaradt keserűség érzete dictálná azt: (Igán! Úgy van! a szélsőbalon.) vájjon az igazság és méltányosság szava szólna-e azokból a szabályokból? (Élénk tetszés a szélsőbalon.) És, t. ház, ha mi mindig a szólásszabadsággal való visszaélést emlegetjük, eljuthatunk odáig, hogy mindaddig korlátozzuk, a míg azután igazán nem lesz véleményszabadság, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mert annak a határát megszabni nem lehet.. Úgy vagyunk vele, t. ház, mint a nap sugarával; az is éget néha, de azért nem kívánjuk, hogy éjszaka legyen. Bizonyos, hogy szenvedély nélkül nincsen élet, de viszont inkább akarjuk az életet, minthogy szenvedély ne legyen. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon) Egyes kitörések, egyes kilobbanások, a mint, mondtam, megtalálják mértéküket mindig a közvéleményben, és bármi történjék ; a mai szabályok mellett is, van egy igen hathatós védelme és oltalma mindenkinek: az az olt*?lma, hogy ha valaki igazat nem mond, kimutathatják rá, hogy hazudott. Kérdem, t. képviselőház, van-e büntetés és van-e megrovás súlyosabb, mint az, ha kimutatják valakiről, hogy nem mondott igazat? (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) De ha valaki igazat mondott, t. képviselőház, no már erre nézve igazat mondott Deák Ferencz abban, hogy a sajtónak is csak azt kellene megtiltani, ne írják ki azt, a' mi nem igaz. így van az a képviselőházban is. Egy korlátot minden embernek tisztelni kell, a ki képviseli): és ez az, hogy a családi élet dolgait ne vigye a parlament elé; de azontúl meg kell mondani mindent, a mi igaz. (Zajos helyeslés a szélső baloldalon.) Mert ha az igazat nem lehet a parlamentben kimondani, akkor igaza lesz azoknak a katonáknak, a kik nemcsak mostan hirdetik, hanem sok századon keresztül hirdették, hogy a parlament nem egyéb, mint fecsegő sereg; mert nem fecsegő sereggé csak az tesz bennünket, ha arra törekszünk, hogy jogaink védelmében, hogy hazánk alkotmánya mellett kimondjuk az igazat. (Zajos tetszés a szélső baloldalon.) Ezt korlátozni, t. ház és ennek a kimondását visszaélés színével illetni, nem való ehhez a parlamenthez. Mert bármit tartsak önökről a túloldalon, t. képviselőház, lehetnek önök politikai ellenfeleink, de nem akarom és nem fogom soha, a míg biztos adataink nem lesznek, az önök hazafiságát kétségbe vonni; de ha tudom, hogy igazat mondok vele, akkor kétségbe fogom vonni. És ez az, a mit meg kell mondani, bárkinek bárki ellen bárkivel szemben. És épen azért azt tartom, hogy ne emlegessük olyan nagyon a szólásszabadsággal való visszaélést és a szólásszabadság korlátozását; mert félő: jöhetnek idők, midőn igazat fogunk mondani azzal, hogy önök nem hazafiak. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Én ilyen időket elérni nem akarok. (Élénk tetszés a szélső haloldalon) Ezek után csak azt jelentem ki, hogy kifogásom lévén a mentelmi bizottság többségének javaslati ellen, azt nem fogadom el, hanem elfogadom a kisebbségét; (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) de ha azt tapasztalom, hogy azok daczára, a mik itt felhozattak, mégis ragaszkodnék a többség a másikhoz: akkor mint olyat, mely semmi indokolást nem tartalmaz s melyben mi mégis aránylag a rossznál kevesebb rosszat látunk, elfogadom Rohonczy Gedeon határozati javaslatát. (Hosszantartó élénk helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon. Szónokot számosan üdvözlik a bal- és szélső baloldalról.) Herman Ottó: T. képviselőház! Úgy Chorin Ferencz, mint Győry Élek t. képviselőtársam felhúzták azt a, mentelmi esetet, a mely az én nevem alatt szerepel a parlament történetében. Minthogy az előadottakból azt látom, hogy az a tény már feledésbe ment, de mégis mind a két szónok iparkodott következtetéseket levonni belőle, egyszerűen legyen szabad mint rectificatiot kijelentenem, hogy az az eset a mostanival nem egyenlő, ahhoz alig hasonló. A tényállás a maga valóságában előadva a következő : 1884-ben be volt hozva, a parlamentben az, hogy a sajtó képviselői a ház folyosóin, illetőleg az olvasó teremben csak akkor fordulhattak meg, ha igazoló jegyökvolt; és minthogy akkor nekem b. Prónay Gábor képviselőtársammal kétségem támadt, hogy egy bizonyos tárnak vájjon van-e igazoló jegye és hírlapíró úr-e: megkértem a háznagyot, hogy ezt az urat igazolásra szólítsa fel. A háznagy felszólította és kimutatta, hogy volt igazoló jegye. Ezzel ennek a dolognak itt a házban vége lett. Mikor azután a házból távoztam, megtámadás tárgya lettem. Ez volt a mentelmi kérdés. Tehát a kérdés az volt, hogy létezik-e salvus conduetus a házban a házba jövetelnél vagy távozásnál. Ennek tehát a jelen esettel szerény véleményem szerint semmi összefüggése nincs. Ásbóth János: T. ház! Szólni kívánok a kérdéshez nemcsak azzal a higgadtsággal és nyugalommal, melyet a kérdésnek fontossága megkíván; nemcsak azzal a türelemmel az ellen-