Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.
Ülésnapok - 1887-545
396 545 < országos ülés 1891. kell hirdetnie, a melynek legutóbb kifejezést adott. Ne méltóztassék rossz néven venni, de én az ellenkezőt a választók bizalmával való legembertelenebb és leglelketlenebb visszaélésnek tartom. (Igaz! Úgy van! szélsőbalon.) Kisebb kiadásban nekem is volt tgj ehhez hasonló esetem, midőn az Ugron-féle törekvések felmerültek, En gondolkoztam a dolgon és azon programmot elvileg magamévá tettem. Lementem tehát a választókerületembe, kifejtettem ott álláspontomat és a választópolgárok legnagyobb része helyeselte gondolkodásmódomat. Természetes, hogy ott is volt közbeszóló, a ki a dologgal nem volt tisztában s azt mondották, hogy nem megyünk bele közösiigyes dolgokba. (Derültség jobb felől.) Fel kellett tehát őket világosítanom, hogy ez nem közösügyes dolgokba való bemenetel, hanem a magyar nemzet független elemei részéről az önálló és független Magyarország képviseltetése lenne és ellenőrző a közösügyes tárgyalásoknál. Ezt, azt hiszem, tehetségéhez mérten mindenki ek kötelessége megtenni. Ezeket voltam bátor megjegyezni s bocsánatot kérek, ha álláspontom igazolása, végett oly dolgokat is felemlítettem, a melyek szorosan az első szakaszhoz nem tartoztak; de meg vagyok róla győződve, hogy kötelességszerűen jártam el. (Helyeslések a szélsőbalon.) Madarász József jegyző: Hobay Antal! Dobay Antal: T. ház! Habár az előttem szólott t. képviselő ár stylaris kifejezéseit használni nem fogom, mégis képviselői kötelességemnek tartom, hogy e szakasznál felszólaljak s adandó szavazatomat megokoljam. (Halljuk! Halljuk !) A t. ministerelnök úr múltkor elmondott beszédjével akarok némileg foglalkozni, előre is megjegyezve, hogy ezen beszédre bőven megfeleltek Irányi Dániel és Győry Elek t. képviselőtársaim, kik annak tartalmát teljesen szétszedték. Mindamellett engedje meg a t. ház, hogy e beszéddel röviden én is foglalkozzam. (Halljuk ! Halljuk!) Először is azt mondja a t. ministerelnök úr, hogyha minket a 20 évi tapasztalat nem győzött meg arról, hogy a jelen közigazgatást reformálni kell; ha minket nem győztek meg azon okok, a melyek a közigazgatási bizottságban tárgyilagosan, komolyan elmondattak: akkor ő nem is látja szükségesnek, sőt nem tartja helyesnek, hogy bennünket capacitáljon. Én, t. ház, azok közé tartozom, a kiknek a lefolyt 15 év igen sok tapasztalatot nyújtott; a kit ez igen sokra tanított, de nem oly értelemben, mint a hogyan a ministerelnök úr gondolja; mert azon idő alatt győződtem meg arról, hogy a legutóbb augusztus 4-én, kedden. lefolyt 20 esztendőnek 15 évében volt azon pártnak, a mely a túloldalon ül, egy vezére, még pedig Tisza Kálmán személyében, a kit önök mindannyian támogattak, daczára annak, hogy ezen idő alatt a nemzet jogait megtámadta; hogy ezen idő alatt megnehezítette a közigazgatás terén mííködő tisztviselők helyzetét ; hogy meghamisította a választásokat és kivetkőztette a tisztviselőket önállóságukból, függetlenségükből. Minthogy ezen 15 év erre tanított minket, azért vagyunk itt ezen a helyen, hogy vigyázzunk, nehogy a nemzet jogain csorba ejtessék és az alkotmányos jogok sarkaikból kiforgattassanak. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ezért küzdünk e törvényjavaslat ellen s azért ellenezzük annak elfogadását, hogy a nemzet jogai és alkotmányossága a választás szabadsága alapján biztosíttassanak. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Felhozta a t. ministerelpök úr, hogy mellette e kérdésben a háznak kétharmada van. Es igaz, csakhogy ezért még nincs bebizonyítva, iiogy a nemzet többsége is a ministerelnök úr mellett van. Bármily különösnek látszik is ezen állításom, ezt mégis igazolni fogom. Hogy pedig ezt megtehessem, vissza kell mennem a vederéről szóló törvény tárgyalásának idejére. Akkor szintén azt állították önök, hogy a nemzet nincs mellettünk; holott meggyőződhettek róla, hogy az mellettünk volt, mert hiszen úgy szólván az egész ország, az annyiszor emlegetett 25. §. ellen nyilatkozott. Önök maguk is tudják ezt, mert hiszen az önök pártján 150 képviselő kapott választóitól felszólítást, hogy a vöderőről szóló törvényjavaslatot ne szavazza meg. (Úgy van,! a szélső baloldalon.) És mégis mi történt? A törvényjavaslat, ha jói tudom, megszavaztatott 90 szótöbbséggel. Már most vonjuk le ezt a 90-et a 150 bői: marad 60; ez pedig mindenesetre azok javára lenne felszámítandó, a kik a javaslat keresztülvitelét ellenezték. Tehát ott sem volt önök mellett a közvélemény, sőt ugyancsak ellenük volt; és mégis keresztül vitték azon életbe vágó, a nemzet fiatalságát úgy megrövidítő törvényjavaslatot. De rám nézve még ez nem kielégítő. Ha magamtól kérek tanácsot, hogy miként bíráljam meg azon viszonyokat, melyek itt e házban fennállanak, azon meggyőződésre kell jönnöm, hogy a többségnek ebben a kérdésben erkölcsi alapra fektetett igazsága nincs; nincs pedig azért — a mit különben mások is felhoztak — mert önök közül egy-két, vagy talán 10—15 egyén kivételével, alig van valaki, a ki, mikor képviselőnek fellépett, programmbeszédében a közigazgatásról csak egyetlen szóval is említést tett volna. Erről egyáltalában nem volt és nem lehetett szó önök részéről. Egyedül a mérsékelt ellenzék volt az, a mely evvel előállhatott. Nem
