Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.

Ülésnapok - 1887-542

542. országos ülés 1891. fnlius 30-án, csütörtökön. BOl mint mi azt megjavítani kívánjuk, a közszabadságoknak igen hatályos biztosítékát látjuk, (Helyeslés a szélsőbalon.) melyet a kinevezési rendszer nézetünk szerint megdöntene. A harmadik és talán a legfontosabb ok pedig abban áll, hogy míg önök a mostani, bár csonka alkotmányt örökidőkre biztosítottnak hiszik : addig mi, okulva a multak tapasztalatain, nem zárkózhatunk el annak lehetősége elől, hogy még ezen alkotmány is újabb támadásoknak lesz kitéve; (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) a mikor is, miként a műit századokban, miként a jelen század elején és közepén, a megyék igen sikeres és hathatós eszközei lesznek annak, hogy az alkotmány és a szabadság továbbra is megőriztessék (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Én nem vonom kétségbe önök jóhiszeműségét. De önök uraim nagyobb súlyt helyezi)ek a közigazgatás rendes menetére, mint az alkotmány, a szabadság biztosítékaira. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) A kik azonban visszaemlékeznek csak a 48 iki eseményekre is, azok bizonyosan tudják, mily lényeges szolgálatokat tett a nemzeti ügynek a megyei intézmény; miiyen buzgósággal, milyen odaadással, milyen lelkesedéssel karolták fel a megyei törvényhatóságok a nemzeti, önvédelmet; (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) milyen lelkesedést tanúsítottak a választott tisztviselők a honvédek, kiállításában, (Úgy van! a szélső baloldalon.) a hadsereg felszerelésében és élelmezésében. (Igaz! Úgy vau ! a szélső baloldalon.) Képzeljünk már most, t. uraim, hasonló válságos helyzetet kinevezett tisztviselőkkel. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Azok vagy azoknak legnagyobb része nem fog-e visszavonulni a közszolgálattól, különösen pedig azok, kik egyenesen a király kinevezésének köszönik majd állásukat? Vájjon nem történt-e 1848-ban, hogy a tisztek közöl sokan, jólehet magyar emberek, született magyarok voltak, midőn ily válság állott be, eleinte haboztak, később egyenesen letették kardjukat még azok is, a kik nem csatlakoztak az ellenséghez. (Igaz! Úgy van! a ssélsö baloldalon.) Ha már a kinevezett, megyei tisztviselők nagy része, talán legnagyobb része visszavonul vagy a nemzeti kormány az ő megbízhatóságukban kételkedik, vájjon akkor a közigazgatás, vájjon akkor a nemzeti védelem nem lesz-e lényegesen megbénítva? Vájjon azok, a kiket az ő helyükbe állítani fognak, nem ismervén a közigazgatás rendes menetét, ismeretlenek lévén emberekkel és viszonyokkal, képesek lesznek-e a iájuk váró fontos feladatok teljesítésére? (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Ezek, t. képviselőház, azon legfontosabb okok, a melyek minket ezen törvényjavaslat elfogadásától visszatartanak. A t. ministereinök úr beszéde végén igen meleg és a haza szeretetétől át látott felhívást intézett a mi pártunkhoz, figyelmeztetve arra, hogy ne veszélyeztessük eljárásunkkal azt a kincset, a mely nemcsak a többségnek, hanem a kisebbségnek is drága kincse; a parlameutarismust. (Helyeslés jobb felöl.) A parlamentarismusnak külső formája kétségen kívül a többség uralmában nyilvánul; annak belső kellékét, lényegét azonban az képezi, hogy a parlament többiége a nemzet vagy legalább a választóközönség többségét híven képviseli. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) De vájjon el lehet-e ezt — minden sértés nélkííl legyen mondva — a mostani képviselőház többségéről mondani? A ki ismeri azon visszaéléseket, a melyek még pedig feles számmal a választásoknál elkövettettek és e ház bíráló bizottságai részéről orvoslásra nem találtak, az a feltett kérdésre igennel nem felelhet. (Zajos helyeslés a szélső laloldalon.) Hiszen azért, épen azért kellett most legközelebb a curia bíráskodásáról szóló törvényjavaslatot benyujtani, hogy azon botrányos visszaélések megszűnjenek, jövőre a képviselőház a nemzetnek hívebb kifejezése legyen. De még azon esetben is, ha a képviselőház tiszta, teljesen szabad választásoknak az eredménye, fordulhatnak s valóban fordulnak is elő esetek a nemzetek életében, hogy a képviselőház — különösen évek midtán — nem tükrözi vissza többé híven a választók többségének akaratát, a mikor is a kormány előterjesztésére az államfőnek joga van a parlamentet feloszlatni és újabb választásokat elrendelni. De hát csak a kormány vonhatja kétségbe azt, hogy a képviselőház valóban Mi tükre-e a nemzeti akaratnak ? Nem utalhat-e erre — különösen ha tények állnak rendelkezésére — a kisebbség is, hogy az, a mit a többség akar, nem felel meg a nemzeti akaratnak ? (Úgy van! a szélső baloldalon.) Mi pedig, t. képviselőház, nem említve most azon kérvényeket, a melyekről csak az imént szóltam, arra utaltunk, hogy a tisztviselők választása, illetőleg az önkormányzat sértetlen fentartása mellett 16 vármegye küldött feliratot a képviselőházhoz, a mely ténynyel szemben — ide legalább — mindössze 17 vármegye részéről érkezeit felterjesztés. Igaz, a t. miuisterelnök úr a minap azt méltóztatott mondani, hogy hozzá, ily értelemben 36 megye részéről jött felírat; csakhogy — daczára a Simonfay János t, barátom által minap benyújtott határozati javaslatban foglalt felhívásnak — at. ministerelnök úr ezen kérvényeket a ház asztalára letenni elmulasztotta: nem lehet tudnunk, vájjon azon feliratokban is, a melyek csupán a t. ministerelnök úrhoz lettek bekííldve, nem szintoly fel-