Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.

Ülésnapok - 1887-540

244 640. országos ülés 18! rendben találta s ennek következtében nevezett képviselő urat a szabályszerű 30 nap fentartásával igazolta. Elnök: T. ház! Az állandó igazoló bizottság jelentésének alapján Schreiber Frigyes, Nagy-Küküllö megye szent-ágotai kerületében megválasztott országos képviselő a szabályszerű 30 nap fentartásával igazoltatik s az V. osztályba soroltatik. Több jelentés nem lévén, következik a napirend: a vármegyei közigazgatás rendezéséről szóló törvényjavaslat részletes tárgyalásának folytatása, jelesen pedig az 1. §. Ki következik? Varasdy Károly jegyző: Herman Ottó! Herman Ottó: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Véghetetlen nehéz feladat oly időben, a midőn a képviselői immunitás kérdés tárgyává tétetik; oly időben, a midőn az oláh irredenta Magyarországra öltögeti nyelvét; olyan időben, a midőn az egész nemzet közmegbotránkozással értesült egy ügyről, mely szégyenfoltját képezi ennek az időnek, (Igaz! Úgy van! szélső haloldalon.) árulkodó gyalázkodásnak jellemezte a sajtó azt az eljárást, mely a német színház ügyében történt: (Igaz! Úgy van! a szélső haloldalon.) mondom, véghetetlen nehéz ilyen időben, pillanatokban kellő nyugalommal, kellő objectivitással hozzászólani a napirenden levő tárgyhoz. (Igaz! Úgy van! Halljuk! a szélsőbalon.) De, t. ház, bármily nehéz legyen is ez, mégis a midőn a nemzet joga veszedelemben forog, még pedig azon jog, aj mely az összes többi jognak ősforrása, (Úgy van! a szélső baloldalon.) a mely ennek a nemzetnek biztosságát első sorban képezi, a mely a nemzet fejlődését, szabadságának fentartását első sorban eredményezheti: akkor annak, a ki komolyan gondolkozik, ha erőszakkal is, de íéket kell vetnie saját szenvedélyének és hozzá kell szólnia magához a tárgyhoz, komolyan, higgadtan, érvelésében megfontoltan.(Teíszes. Halljuk! Halljuk! a szélső haloldalon.) Akarom tenni, t. képviselőház. De mielőtt a tárgyhoz magához hozzászólanék, egy fájdalmas kötelesség áll előttem: (Halljuk! Halljuk!) bucsut kell vennem gr. Apponyi Albert t. képviselőtársamtól (Halljuk! Halljuk!) az ő múltkori beszéde ötletéből. Engedje meg a t. ház, hogy subjectiv hangokat is vegyíthessek szavaimba. Folyik ez az ember állapotából, még az ember physicumából is. Ha valaki jól tudja, hogy reá nézve, nem is oly hosszú idő után, be fog következni az absolut csend; hogy reá nézve a természet, a társadalom zaja meg fog szűnni zaj lenni; hogy körülötte az örök némaság fog honolni, mint fog honolni én körülöttem: az iparkodni fog, mielőtt hallását végkép elvesztette, a hangokat bizonyos mohósággal 1. Julius 28-An, kedden. magába fölvenni, hogy majdan abban a némaságban, a melybe sülyednie kell, legyen meg legalább emléke azoknak a hangoknak, a melyek egykor reá hatottak, őt felvillanyozták vagy megszomorítottak, szóval az ő érzelmeinek világát igazgatták. Hát, t, ház, a mit én majd abba a nagy némaságba magammal fogok vinni, abban ott lesz az a felséges haug is, a melyet gr. Apponyi Albert képviselőtársam különösen a véderő vita alatt hallatott, (Úgy van! Élénk tetszés a szélső haloldalon.) a mikor ő az ellenzéknek mindkét pártját magával sodorta, elragadta, a mikor nemcsak az észhez, hanem a szívhez is szólt, (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) a mikor valóságos delejes erővel uralkodott az összes hallgatóságon és kényszerítette absolut némaságra a tulsó oldalt, mert a túlsó oldal nem merte megzavarni az érzelmeknek ezt a kitörését. És mi tette azokat a felszólalásokat oly elragadókká, oly magasztosakká ? Az, hogy egy hangzott ki mindig azokból a beszédekből: a nemzet joga, a nemzet mindenekelőtt, a nemzet a legelső, (Úgy van! Ügy van! a szélsőbalon.) hogy a nemzet érdekének minden más érdeket alá kell rendelni. Ez volt, t. ház, az, a mi minket s ami engem elragadott és a mit én szerettem volna egészen zavartalanul magammal vinni abba a nagy némaságba. De fájdalom, t. ház, gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam múltkori felszólalásában egészen más húrokat kezdett pengetni. A nemzet mintha megszűnt volna azzal a varázserővel hatni reá. Mit hallunk mi, t. ház ? Egy decrescendót, egy sajátságos egymásután alábbra szállást az eszmék magaslatáról, a hol a nemzet jogának védelme vezette akkor, a mikor épen úgy, mint ma, a magyar alkotmányosság veszedelemben forgott. A t. képviselő úr azt mondja, hogy szükség van arra, hogy a harezot vegye fel a túlsó oldal is, mert azok az eszmék és elvek, a melyek összetalálkoznak, azok felvilágosító hatással bírnak a nemzetre magára, azok irányithatják e nemzetet nemcsak úgy, a mint mi ezeken a padokon akarjuk, hanem a miként a túlsó oldal is igazságnak tartja. Ez ellen, t. képviselőház, kifogást tenni nem lehet; ez a parlamentarismns lényegében van; itt vitatkozásnak kell fennállani, nem vitatkozásnak N. N. vagy X. Y. ellenében, hanem vitatkozásnak párt részéről párt ellenében, (Igaz ! Úgy van! a szélső baloldalon,) hogy közbül kidomborodjék az igazság, a mely után a nemzet elindul. (Igaz! Úgy van! a szélső báloldalon.) De t. képviselőház, a midőn gr. Apponyi Albert képviselő úr ezt felállította, már nem mondta többé, hogy »a nemzet«, hanem azt mondta: »a közönség« és »a közvélemény*. Ez nem az a terminus, t. képviselőház, a mely után oly lelkesedéssel lehetne indulni, mint a »nemzet« említése után, mert hisz a közvéleményt, még a