Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.
Ülésnapok - 1887-530
530. országos ülés 1891. Julius 14-én, kedden. 13 Az 179 liki országgyűlési munkálatok tanúskodnak arról, hogy keresztülvinni akarták ama reformok nagy részét, melyek akkor Magyarország közgazdasági viszonyainak megfeleltek volna. Igen természetes, hogy a múlt század végén hazánkat a nyugat-európai államokkal egy vonalba állítani helytelen és igazságtalan. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) És miért akadt meg az intellectualis fejlődés? Vájjon a nemzet, a vármegye vagy a nemesség okozta-e ezt vagy pedig a kormány akasztotta azt meg? Vájjon nem annak külpolitikája befolyásolta-e azt s nem azért szünetelt-e Ferencz császár uralkodása alatt minden tevékenység, hogy ha az országgyűlés megszavazta az adót, akkor Ferencz császár azt mondta egybegyűlt hű rendéinek: »Egyek voltunk, egyek vagyunk és egyek leszünk míg a halál el nem választ bennünket!« és berekesztette az országgyűlést azzal, hogy most pedig »Ite missa est«, mire megvolt az a bizonyos a kurucz korból emlékezetben maradt osztrák mise, a melyről én azt hallottam, hogy nulla benedictiok (Tetszés a szélső baloldalon.) mivel az csak requiem. A napóleoni háborúk alatt mintegy szünetelt a fejlődés, a nemzet akkor a dynastia érdeérdekében sokat, de nagyon sokat áldozott. Ezután törvénytelenül ránk erőszakolták a szerencsétlen pénzügyi politikának gyászos eredményét, a pénzügyi tönköt. Ez volt, t. ház, a köszönet a nagy áldozatokért. Midőn egy ország önhibája nélkül oly helyzetbe jut, mint aminőt az 1811-iki pénzügyi zavarok teremtettek : természetes, hogy meg lett az anyagi fejlődés bénítva. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Az értelmi fejlődés azonban nem szünetelt, hanem haladt és merem állítani, hogy e század első felében az értelmi fejlődés sokkal nagyobb jelentőségű, mint az utolsó 23 esztendő fejlődése. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hasonlítsa össze valaki az 1815-iki állapotokat az 1845-ikiekkel és kénytelen lesz bevallani azt, hogy a fejlődés 1815-től 1845-ig, vagy ha úgy tetszik 1827-től 1848-ig sokkal nagyobb, mint 1867-től máig. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) A volumen most nagyobb, de hogy egészséges-e, az legalább is kétes ? (Úgy van! a szélső baloldalon.) Avagy lehet-e tagadni, hogy óriási volt a fejlődés azon korban, a melyben a megyék hatalmuknak mintegy tetőpontján állottak, mikor ellenállásuk után Ferencz császár elmondá a páter peccavi-t s a doluit paterno cordi-t ? Tudniillik fájt atyai szívének stb. Erre azonban azt mondhatják, hogy nem a megyék ellenállása törte meg a kormány akaratát, hanem a külpolitikai helyzet. A politikai fejleményeket ritkán, majdnem soha sem lehet egy okra vezetni vissza; az okoknak egész hosszú sorozata szüli azokat s ezek közt 1825- és 1827-ben a külpolitikai helyzet kétségkívül gyakorolt befolyást, a mint gyakorolt 1859-ben és 1861-ben is. De én most a közelebbi időből veszem a példát. Ha a nemzet az 1850-től 1860-ig terjedő időszakban nem tanúsított volna elég passiv resistentiát; ha a nemzet nem viseli vala el nyugodtan a csapásokat, hanem a mikor egy kis kedvezményt nyújtottak feléje, azután két kézzel kapott volna: vájjon Solferino, Magenta és Königrätz daczára is ott volnánk-e ma, a hol tényleg vagyunk? (Úgy van! a szélső baloldalon.) Nem vonom kétségbe, hogy az 1859-íki háború után megtörtént volna a lépés a kiegyezésre; de vájjon megtörtént volna-e, ha a nemzet 1850-től 1860-ig nem követi vala azt a magatartást, a melyet követett. (Úgy van! a szélsőbalon.) De menjünk tovább, t. ház. Mit akartak adni 1860-ban? (Halljuk! Halljuk!) Valami alkotmányfélét, a reichsrathba való szabad belépést azon bizonyos, ha nem csalódom, ama 13. §-ai, mely az 1861-iki osztrák alkotmányban benne van. Meglehet, hogy nem jól idézem a számot, de a lényeg ez. Az osztrák törvényhozásnak akkor még nem volt meg az adómegszavazási joga, ott a fejedelem magának tartotta fenn e jogot. Az bizonyos, t. ház, hogy akkor Magyarországtól saját alkotmányának feláldozását kívánták, hogy helyébe valami közös alkotmányt, adjanak és ha a nemzet 1861-től 1865-ig nem tanúsít oly határozott passiv ellenállást?: ha az 1861-iki megyék nem úgy viselkedtek volna, mint a hogy viselkedtek; ha nem akadtak volna többen, még a magyar ó-conservativ főurak közt is, a kik azt mondták, hogy: »nem tizetek törvénytelen adót, inkább tanyázzon a házamban a katonaság«: akkor bizony nem éltük volna meg az 1867-iki koronázást, vagy legalább nem úgy, hogy (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) az eskütéren felhangzott az eskü, midőn a magyar király azt mondja a magyar alkotmányra: »megtartom és megtartatom*. (Úgy van! a szélsőbalon.) Ne kicsinyeljük tehát a nemzetnek passiv ellenállását. Kiállni a fegyverrel kezünkben s visszahódítani az elkobzott jogokat nagy és szép dolog és dicső: de sok önfeláldozást igényel az is, azt mondani: a mi erősségünk a törvény, erre hivatkozunk, erőszakra erőszakkal nem felelünk, de csak erőszaknak engedünk; nem kisebb dolog ez. (Tetszés a szélső baloldalon.) A magyar nemzet ezt tette, ebben volt ereje és ezen erő kifejtésében segítette a vármegye. (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Ezt tagadni nem lehet, ez a vármegye dicsősége; ezért mondjuk a megyét az alkotmány védbástyájának és ezért ezt a
