Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.

Ülésnapok - 1887-537

537. országos ülés 1891. Julius 28-án, csütörtökön. Jgy szükséges és így nem is sürgős; a t. ministerelnök úrnak saját szavai szerint pedig épen ezen rendkívüli ülésezés miatt nincsen ideje és alkalma arra, hogy a még szükséges javaslatokat elkészítse és beterjeszsze. Csaknem két hónapja már annak, hogy mi e kérdéseket és több más kérdést felvetettünk, de azokra mindezideig feleletet nem kaptunk. (Úgy van!a szélső baloldalon.) Egészen így vagyunk a javaslat ellen felhozott érveinkkel is. Önök a túloldalon talán azt mondják, vagy hiszik is, hogy mindazt a ház méltósága, tekintélye kívánja, követeli; sőt ezt már mondják is, hogy mindennek daczára mégis mi, az ellenzék vagyunk okai annak, ha parlamentarismusunk veszélyeztetve lesz ; és azt állítják, hogy mi vagyunk az okai annak, hogy a törvényhozás munkájában nem haladhat; mi vagyunk az okai annak, hogy vesztegetjük az erőt, pénzt és időt stb. Nem akarok e vádakra egész részletességgel és egyenkint feleim; nem akarok felelni pedig nemcsak azért, mert ezekre már a vita folyamán elvtársaim közül többen egészen alaposan megfeleltek ; hanem mert hízom a magyar nép józan felfogásában és gondolkodásában ; bízom a nemzet politikai érettségében és azt hiszem — sőt erről teljesen meg vagyok győződve — hogy az a nép meg tudja ílélni, be tudja látni, fel tudja fogni, hogy ama václak nem minket illetnek, kik egy nemzeti institutio, a vármegyék, illetve a polgárok önkormányzati jogának védelmezésében kötelességeinket teljesítjük ; (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) hanem egyedül azokat, kik egy ilyen jogfosztó (Igás! Úgy van! a szélsőbalon.) és még maguk az állami administratio eszméjét pártolók által is rossznak bizonyított törvényjavaslatot minden úton és módon akarnak a nemzetre ráerőszakolni. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Én a magam részéről azon említett hitemben és meggyőződésemben, úgy, mint most, ezután is mindenkor bátran és nyugodtan nézek a nemzet ítélete elé. (Élénkhelyeslés a szélsőbalon.) Azt mondottam, hogy mi egy nemzeti institutionak, a vármegyei önkormányzatnak és közigazgatásnak védelmében vagyunk itt; mert valóban ezt támadja meg ezen tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat legelső szakaszában, a mely így hangzik: »A közigazgatás a vármegyékben állami feladatot képez, melyet kinevezett állami közegek intéznek részint önállóan, részint ezen törvény korlátai között, önkormányzati elemek közre működésével « Tehát a javaslat ezen szakasza szerint a vármegyei közigazgatás most már általában állami feladatot képez; holott annak előtte csak részben képezett állami feladatot, a mint azt az indokolás következő szavai nyíltan bizonyítják; »A törvényhatóságok önkormányzati hatásköre nemcsak az autonomicus tevékenység fejlesztésére, vagy a helyi érdekek gondozására és a közigazgatás ellenőrzésére szorítkozott, hanem — tehát ezek mellett — kiterjedt az állami közigazgatás közvetítésére is.« A vármegyei közigazgatás most már nemcsak részben, hanem általában képez állami feladatot. Egészen világos ez által, hogy az önkormányzati tevékenység zsugorodik, az autonomicus jogok összébb vonatnak, mintegy megcsonkíttatnak, korlátok közé szoríttatnak; és mert ezen állami feladatot államilag kinevezett tisztviselők fogják végezni : nagyon természetes az is, hogy a tisztviselők választhatási joga is ez által végkép megsemmisíttetik. (Igaz! Úgy van! a ssélsőbalon.) És hogyha ez így van — a mi pedig valósággal így van — akkor az én szerény nézetem és meggyőződésem szerint egyáltalán nem állhat meg a közigazgatási bizottságnak azon állítása, hogy ezután, vagyis a közigazgatás államosításával a vármegyéknek önkormányzati körben szabadabb mozgás, a közigazgatás intézésével megbízott közegekkel szemben nagyobb ellenőrzés és nagyobb közreműködési tér biztosíttatnék. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) De bármiként is álljon a dolog, természetesen mégis legfőbb és legnagyobb kérdés az, hogy vájjon tnlajdonképen mi a czélja a közigazgatás államosításának; és hogy vájjon azon czél a most czéizott eszközökkel elérhető-e avagy nem ? (Halljuk ! Ralijuk!) á czél az indokolás szavai szerint nem más és tulajdonképen nem is lehet más, mint jó, gyors és igazságos közigazgatás; vagyis a közigazgatásnak ilyenné tétele. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) És én azt gondolom, liogy abban mindnyájan úgy ezen, mint azon az oldalon csakugyan egyetértünk, hogy ennek kellene a czélnak lennie; de ennek a czélnak meg is kellene valósulnia. De azután az már csakugyan nagy kérdés, hogy a czél a javaslat 1. §-ában foglalt azon eszközzel, hogy azon említettem állami feladatokat kinevezett tisztviselők fognák intézni, elerhctő-e? En, meggyőződésem szerint, azt tartom, hogy általában nem lesz elérhető. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Mert pusztán és egyedül az által, hogy a megyei közigazgatás ezentúl kinevezett állami tisztviselők által intéztetik, a közigazgatást sem jobbá, sem igazságosabbá általában nem teszi. (Úgy van ! a szélső baloldalon.) És pedig nem lesz az jobbá egyszerűen azért, mert képtelenség azt még csak gondolni ét; feltenni i*, hogy tisztán és egyedül a kinevezés megjavíthatná, vagy épen jobbá tehetné a közigazgatást. Nem tagadom ugyan, hogy úgy a választási, mint a kinevezési rendszer mellett lehet jó administrativ tehetségeket találni és alkalmazni; de midőn ezt nem tagadom : másrészről igenis határozottan állítom 24*