Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1887-529

529. orszrtgos ülés 1891. Julius 18-án, hétfőn. 453 tom ma is, tartani fogom a míg élek, mert én azt hiszem, hogy a magyar nemzeti közéletnek leghívebb kifejezője a képviselőház; és mert az a népképviseletből meríti lételét: a népnek szükséges tudni, hogy ki hogyan gondolkozik, hogy beszélnek és mi történik a magyar parlamentijén. (Helyeslés a szélsőbalon.) T. ház! Megfordulok én a közélet mezején igen sok helyen és méltóztassék elhinni, t. ház, hogy a mit kifejezni fogok, nem a magam egyéni nézete, hanem százak, ezrek közös óhaja. Akár törvényszékeknél, akár a bíróságoknál, akár a megyéknél, akár a 48-as és függetlenségi körökben vagy casinokban jelenek meg, tekintélyes úri emberek többnyire azt kérdezik: mi az oka annak, hogy a képviselőházban elmondott, mindenesetre hazafias intentiokból keletkezett beszédeket nem tudják megkapni és véghetetlenül rosszalják, hogy a magyar nemzeti kormány nem törődik azzal, hogy a mi itt az országgyűlésben történik és a naplóban fel van jegyezve, valamikép az országban is közzététessék. Felhoztak több esetet — magam is tudok ilyeneket— hogy pl. Ausztriában, Franeziaországban gondoskodva van arról, hogy a képviselőházban történtek a maguk teljes egészében a publicum elé vitessenek. Nagyon természetesen, mert hiszen a parlament a népképviselet és így a népnek értesülve kell lenni arról, hogy az általa megteremtett parlamentben mi történik? A mi hírlapjainktól, t. ház, nem is kívánhatjuk, hogy a parlamenti élet minden tényét a maguk valóságában és teljességében felvegyék hasábjaikra ; részint, mert kisebb terjedelműek a lapok, semhogy ilyen nagy horderejű naplókat kiadhassanak ; részint pedig, mert pártlapok, mert bizonyos osztálynak a lapjai. Es kérem megtörténik az is, hogy attól függ a beszéd közlése, vájjon rokonszenvez-e, vagy ellenszenvez-e a szónokkal az illető tudósító (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) és a képviselőnek hazafias intentioból keletkezett beszédét oly badar színben, oly minden illemet megsértő jelzésben tárja a közönség elé, (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) hogy a nagyközönség gondolkodóba esik azon, hogy azt a képviselőt, hogyan tűrhetik meg a parlamentben, miért nem zárják a Lipótmezőre. No, engedelmet kérek, t. képviselőház, a kit a nép bizalma e helyre küld a nemzet templomába, a ki méltó arra, hogy 30,000 léleknek a képviseletét itten híven betöltse: azzal az emberrel úgy bánni, nrinha az subagallér volna, azzal az emberrel úgy bánni, mintha az tulajdonképen az ország mérlegében súlyt nem nyomna, a legegyszerűbb kifejezéssel is élve, illetlen dolog. Midőn, t. képviselőház, mindezeket régen észlelem és tapasztalom és tudom azt még községi jegyző koromból, hogy egészen a Tisza Kálmán uralkodásáig a »Budapesti Közlöny«-ben az országgyűlési beszédek pártszinezet nélkül, kritika nélkül meg is jelentek és akkor tudta itt az országban minden község intelligentiája, hogy mi történt a képviselőházban; ellenben bizonyos lapkiadó vállalkozók kereszttílvitfcék — emlékezem, Csernatony képviselő úr is felszólalt akkor — hogy a magyarországi hivatalos lapban az országgyűlésről ne legyen semmi jelzés; szóval, hogy az egyebet ne tartalmazzon, csak azoknak a neveit, a kik hivatalba kineveztetnek s azoknak az állapotát, a kik ellen meghúzták a lélekharangot, hogy elárvereztetik az újabbkori polgárok a vagyonukat. (Derültség a szélső haloldalon.) Ez, t. képviselőház, úgy is ment és azóta jött az a szerencsétlen szomorú állapot, a mely lábra kapott, hogy a képviselőkkel, mondom, nem a legtiszteletreméltóbban bánnak el egyes lapokban; mert kérem, nagyon furcsa dolog az, t. ház, hogy valaki a legtisztább felfogás érzetében, a legjobb hazafiság intentiojával feláll a fórumon és elmondja őszintén a maga nézetét a haza és az emberiség közjavára; és akárki mit beszél, a legigénytelenebb képviselőnek a beszédében épen úgy lehet egy életrevaló eszme letéve, mint a legkitűnőbb államférfiú beszédében; és ha az államot boldogító eszme általánosabb mérvben nem bír életet nyerni, az az oka, mert a ház naplójába lestenographirozzák; azt a t. elnök úr és a ház kegyességéből Falk Zsigmond úr kinyomtatja, ott azután kérem elvész; de a nagyközönség arról, hogy melyik képviselő mit mondott, milyen honboldogító eszmét pendített meg, egyáltalán tudomással nem bír. Mondok egy esetet, mert ez, úgy látom, a minister úrnak nem tetszik, itt én pendítettem meg azt az eszmét s az én érdemem lesz, ha lesz valami belőle, hogy adjon be a kormány törvényjavaslatot, a mely az állami tűzbiztosítást behozza, Hála Istennek, mert akkor ez eszme egy néhány lapban megjelent, már több megyéből jönnek felíratok, melyek ez eszmének a t. kormány által megtestesítését követeli. Ha nem jelent volna meg sehol annak a beszédnek quintesentiája, biztosítom a ministerelnök urat és a t. házat, hogy a vármegyék napirendre tértek volna felette, mert nem volt, a ki közölje. Van több gondolat, mely, ha a nagyközönség odakünn észrevehetné, hogy a nemzet fórumán már megbeszélés tárgya volt, oda hathatna, hogy a minister urakat tétlenségükből felrázva, a mi a nemzetre jó, üdvös és pénzt hozó, azt megvalósítsák. Ha ennek útját, módját mesterségesen elzárjuk; ha úgy beszélünk, mint tegnap a szabadelvű körben a ministerelnök úr beszélt Magyarország hivatalnokairól, hogy tudniillik azok nem látszanak törődni az országgyűlésben történtekkel és azért ellenzi, hogy az