Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1887-528

436 638, » r sz4gos ftlés 1891,]allns 11 én, szombaton. arról, hogy valami praecedens a szavazás által ne alkottassák, mely más esetben igen hátrá­nyos következményekkel járhatna, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) és ép azért talán nem felesleges, hogyha az eltérő felfogások e kérdésben nyilatkoznak. Nekem erre vonatkozólag nagyon is eltérő felfogásom van az igen t. igazságügyminister úr felfogásától. U ugyanis érvelését arra alapította, hogy ha az foglaltatnék a határozati javaslat­ban, hogy »elfogadom a javaslatot általánosság­ban a tárgyalás alapjául, de rosszalom a modort, a mely annak előterjesztésében és indokolásában követtetett és nem kívánom, hogy a jövőben ez ismét megtörténjék* : akkor elfogadható volna. Már most kérdem a t. házat, nem ez bizo­nyítja-e legvilágosabban azt, hogy a javaslatnak általánosságban való elfogadása nem áll ellen­tétben efféle kijelentéssel, (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) mert ha nem egyedül t. barátom, a ki a határozati javaslatot benyújtotta, hanem a többség is azt mondaná, hogy elfogadom a javaslatot, de magam is belátom, hogy az eljá­rás nem helyes és kívánom — ha a rosszalást meg nem szavazom is — hogy jövőre ne így készítse a kormány elő a javaslatot: ez nem áll ellentétben a javaslat elfogadásával. Azt hi­szem, mindnyájunknak érdekében van, akármely oldalon ülünk, már a tárgyalás menetében is ügyelni arra, hogy a törvényjavaslatok kellően szerkesztve, fogalmazva és alaposan indokolva nyújtassanak be. Én csak ezen érdeknél fogva és azért, hogy praecedens ne alkottassák, bátor vagyok aján­lani : méltóztassék a t. ház kimondani, hogy ha a törvényjavaslat általánosságban elfogadtatik is, azért még Horváth Ádám t. képviselőtársam határozati javaslata külön szavazásra fog bocsát­tatni, mert ez annyira nincs ellentétben a tör­vényjavaslat elfogadásával, hogy e kettő egy határozati javaslatba is össze lenne foglalható. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Gr. Szapáry Gyula ministerelnök: T. ház! (Halljuk ! Halljuk !) Horváth Ádám kép­viselő úr hiába tesz különbséget a kormány által beterjesztett eredeti javaslat és a ház előtt fekvő azon javaslat közt, a melyet a közigaz­gatási bizottság terjesztett be. Most más javas­latról nincs szó, mint arról, ( mely a ház aszta­lán fekszik: tehát Horváth Ádám képviselő ha­tározati javaslata is csak ezen törvényjavaslatra vonatkozhatik és csak erre vonatkozólag nyilat­kozhatik rosszalóan. (Úgy van! jobb felől. Ellen­mondások a szélső baloldalon.) Ha a t. képviselő ár nem ezen javaslatra vonatkozólag, hanem általá­ban akarja a, kormányt utasíttatni a javaslatok máskép benyújtása vagy indokolása iránt: mód­jában áll ezen javaslattól eltérőleg külön is határozati javaslatot benyújtani. (Helyeslés jobb felől.) A házszabályokat illetőleg kérem a t. há­zat : méltóztassék azt az értelmezést elfogadni, a melyet a ház igen t. elnöke azoknak adott. (Helyeslés jobb felöl. Zaj és nagy mozgás a szélső baloldalon.) Szilágyi Dezső igazságügyminister: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Nagyon szívesen hozzájárulnék ahhoz a magyarázathoz, melyet Horváth Ádám t. képviselő úr adott; de enge­delmet kérek, én a határozati javaslat első pont­ját, mely megrója a kormányt, hogy ily tör­vényjavaslatot adott be és a háztól kívánja, hogy rosszalását fejezze ki azért, hogy egy­általában ily törvényjavaslatot beterjesztett, a javaslat egyenes elvetésének kell hogy tekintsem. Mert lehetetlen a képviselőház bármely tagjáról feltennem azt, hogy midőn egyrészt a képviselő­háztól egy pillanatban azt kívánja, hogy egy törvényjavaslatért oly megrovást mondjon ki a kormányra, mely ha elfogadtatik, a kormány lemondását kell, hogy maga után vonja, (Úgy van! Úgy van! jobb felől.) másrészt ugyanazon pillanatban azt a törvényjavaslatot, melyért a kormányt megrovása által lemondásra akarja kényszeríteni, mégis általánosságban elfogadja. Hogy valaki ily ellentétes, egymással homlok­egyenest ellenkező votumot tegyen fel a kép­viselőházról, ezt nem teszem fel senkiről és így t. képviselőtársamról sem. Épen azért elfoga­dom azt az értelmezést, melyet a t. elnök úr a házszabályoknak adott. (Helyeslés jobb felöl. Nagy zaj és mozgás a szélső baloldalon.) Győrfy Gyula: T. ház! Hasonló alkal­makkor nem igen szoktam a t. ház türelmét igénybe venni; most azonban kénytelenítve érzem magam erre, még pedig azért, mert meg­győződésem szerint egy kissé eltértünk a tár­gyilagos igazságtól. A ház igen t. elnöke con­statálta azt, midőn a szavazás rendét meg akarta állapítani, hogy Horváth Ádám t. képviselőtár­sam határozati javaslata tulaj donképen nem vo­natkozik a javaslatra, mert a javaslat, mely szavazás alá kerül, a ház igen t. elnöke szerint is a bizottság jelentése. A bizottság jelentésére vonatkozólag pedig a határozati javaslat mit sem tartalmaz, sem ellene, sem mellette és így a ház e bizottsági jelentést elfogadhatja; de még mindig fenmarad Horváth Ádám t. kép­viselőtársamnak határozati javaslata, a mely felett szavaznunk kell, hogy t. i. jövőre a be­terjesztendő kormányjavaslatok előkészítve, fel­szerelve és adatokkal ellátva legyenek. En tehát constatálni kívánom, hogy a ház igen t. elnöké­nek enuncatioja szerint is az a javaslat, a mely felett szavazni fogunk még általánosságban, a közigazgatási bizottság jelentése ; a Horváth Ádám t. képviselőtársam határozati javaslata

Next

/
Thumbnails
Contents