Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1887-525

334 526. országos ülés 18M.Jnl!ns 8-án, szerdán. kellő elemek, vagy a hol az eleinek akár quantitativ, akár qualitativ szempontból uem megfelelők: természetes, hogy ezen intézmény, mint minden más emberi intézmény, beválni nem fog. (Úgy vem! jobb felől.) De a hol még ez sem verhet gyökeret és nem tud meghonosodni, vnjjon hogyan lehessen ott még szélesebb hatáskörű önkormányzatot létesíteni? (Helyeslés és tetszés jobb felől.) Legyen szalad most még egynémely észrevételt tennem néhány t. képviselőtársam felszólalásaira, kik a törvényjavaslatot ellenezték. (Halljuk! Halljuk!) György Endre t. képviselőtársam aristoeraficus, sőt ha jól fogtam fel, olygarehicus tendentiák jeleit is vélte e törvényjavaslatból kiolvashatni. Én egész más meggyőződésben vagyok és meggyőződésemet teljesen megerősítette Horvát Boldizsár t. képviselő úr is, a ki sokkal ékesszólóbban és fényesebben mutatta ki e törvényjavaslatnak határozottan democraticus jellegét és irányát, semhogy szükségesnek tarthatnám a magam részéről ahhoz bármit hozzáadni. Én t. barátomnak ezen nézetét ép oly tévesnek tartom, a minő téves és tarthatatlan mindazoknak álláspontja, kik a régi vármegye fentartása mellett a demoeratia szempontjából érvelnek és aliegálnak. Bartha Miklós t. képviselő úr azt hozta fel vádul e javaslat ellen, hogy az külföldi példák reeeptioja, külföldi intézmény átültetése. N.m kérkedésből mondom, de abban a helyzetben vagyok, hogy meglehetősen ismerem a külföld közigazgatási rendszereit és intézményeit; de megvallom, nem voltam képes rájönni, melyik külföldi példa receptiojának, átplántálásának kívánja ezt feltüntetni; és a magam részéről lekötelezve éreztem volna magamat, ha t, képviselőtársam egyszerű állítás helyett bebizonyította, vagy legalább megjelölte volna ezt. Mert hogy a törvényjavaslat behozza nálunk akinevezési rendszert, ez egy elv elfogadásából még nem lehet mondani, hogy külföldi példa átültetése, mert akkor semmiféle törvényhozási intézkedésié nem volnánk képesek, a nélkül, hogy magunkat e vádnak ki ne tegyük. A szervezetnek, a hatásköröknek megállapítása tekintetében pedig úgy a mint az e törvényjavaslatban le van fektetve, akárhányszor vádul hallottuk felhozni, hogy hiszen ez csak az eddigi rendszernek némileg módosított fentartása: hogy lehet tehát azt mondani, hogy ez a külföldi intézményeknek átültetése ? (Tetszés a jobb oldalon.) Báró Jeszenszky László t. képviselőtársam azt hozta fel, hogy a közigazgatás eddig is drága és a vármegyék dotatiója rendkívül magas volt. Én úgy tudom, hogy ő ezen állításával nemcsak a valódi tényállással, de saját pártjának álláspontjával is ellentétbe jutott. Mert folyton azt halljuk és az vonul végig általában a beszédeken, hogy adja meg a törvényhozás a kellő költséget, szavazza meg a megyék tisztviselői számára a kellő dotatiot: akkor majd jó lesz a közigazgatás így is; ugyanekkor tehát azt mondani, hogy a mostani közigazgatás is drága, tökéletesen téves. De én tévesnek tartom azt, a példát is, melylyel ő ezen állítását igazolni akarta. O t. i. közigazgatási praxisából hozott fel egy példát, midőn egy egyénnek, a ki a bírónak nem fogadott szót, azt szidalmazta, az e miatt megindított közigazgatási eljárás 28 írtjába került. Én úgy tudom, hogy a közigazgatási szaktudomány terén másként szokták a közigazgatás olcsóságát vagy drágaságát megállapítani. Kétféle kulcsot alkalmaznak: az egyik szerint az összes közigazgatási költségek elosztatnak a lakosság létszámára; a másik szerint pedig bizonyos területi egységre vonatkozólag állapítják meg a közigazgatás költségeit. Nálunk ezen szabályokat alkalmazva, arra a következtetésre jutunk, hogy Magyarországon, melynek az 1890-ik évi népszámlálás szerint 15,122 574 lakosa van, ezek közt az összes közigazgatási költségeket felosztva, egy főre nem esik több, mint 82-78 kr. Már pedig úgy hiszem, hogy ezt sem általában, sem viszonyítva más államok közigazgatási költségeinek arányához, drágának mondani nem lehet. (Helyeslés a jobboldalon.) De ha a másik módot követjük is s a közigazgatási költségeket négyszögkilométerenkint kiszámítva teszszük vizsgálatunk tárgyává, akkor sera jutunk más eredményre, mert ezen számítás szerint az összes költségekből egy négyszögkilométerre 44 frt 64 kr. esik. (Helyeslés a jobboldalon.) Hoitsy Pál t, képviselőtársam azt mondta, hogy ő nem akar ahhoz hozzájárulni, hogy a törvényhozás a népszabadság utolsó foszlányait kicsikarja a nép, a nemzet kezéből. Nézzük, t. ház, hogyan állunk ezzel az állítással szemben; még ha ez valóban kicsikarás volna is pedig nem az, mert azt hiszem, hogy a mit az illetők józan észszel, önként, szívesen adnak, a mi ez esetben az illetők nagy részéről uem tagadható — az nem kicsikarás. Kinek a kézé • ben volt a választási jog? Ki gyakorolta eddig ezen választási jogot? Nem a nép, hiszen az ország Í5 millió lakosa közül csak 23 eeer és 54 volt tagja a vármegyei bizottságoknak! (Egy hang a szélsőbalon: De egeket választották!) Csak a felét választották; de különben, a mi a választást illeti, arra is rá fogok térni. Hoitsy Pál t. képviselő úr másik állítása, a mely katexochen a választás kérdésére vonatkozik, hogy a választó polgárnak csak az juttatja eszébe, hogy neki szabadságai vannak, hogy ő e nemzet pol-