Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1887-523

284 523. országos ülés 18 közigazgatási bíráskodás. De tudjuk, hogy a közigazgatási bizottság úgy van összeállítva, hogy ezen feladat megoldására a dolog természeténél fogva alkalmatlan.« »Azután fegyelmi hatóság akart lenni a közigazgatási bizottság. De ismét ágy van összealkotva, hogy az elfogulatlan fegyelmi bíráskodásra teljesen képtelen < »Azután az volt a feladata, hogy az adininistratio ügyén lendítsen, hogy azt javítsa, az adminsitratió azóta nem javult, az utak épen olyan rosszak, mint ezelőtt, a zavar és rendetlenség épen oly nagy, mint azelőtt, a visszaélések olyan számosak, vagy számosabbak, mint azelőtt, így tehát a közigazgatási bizottság azon ezéloknak, a melynek kedvéért alkottatott, megfelelni képes nem volt, azon ezéloknak megvalósítására teljesen alkalmatlannak bizonyult.« Egyébként a közigazgatási bizottság jelenlegi szervezetét semmi sem ítéli el annyira, mint a jelen törvényjavaslatnak a közigazgatási bizottságról szóló része. E kérdésbe itt nem akarok belebocsátkozni, majd ráérek akkor, ha a törvényjavaslat 217—257. §-ai tárgyalás alá kerülnek — ha isten bennünket éltet — talán a jövő évben. A törvényhatósági bizottságok nincsenek demokraticus alapon összeállítva. Nem a régi nemesség dominál ma ott és ez helyesen van; hanem a virilisek és ez egészen helytelenül van. Alig van ma már vármegye, a melynek törvényhatósági bizottságáról el lehetne mondani, hogy híí képe és hü kifejezője lenne a vármegye közönsége gondolkozásának és érzelmeinek. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) A törvényhatósági bizottság többsége ma a következő elemekből áll: 1. központi és vidéki tisztviselők, kik, a mint már előbb előadtam, nagy részben a főispántól függnek; 2. virilisek bői, a kikről hosszabban ezúttal nem akarok beszélni, de a kikről, azt hiszem, e ház minden tagja elismeri, hogy a/io-ed részben az uralkodó kormányhoz tartoznak; 3. egyházi és világi nagy uradalmak tisztjeiből, a kiket szintén nem lehet valami nagy ellenzéki hajlamokkal vádolni; s végül, 4. községi jegyzőkből, a kik a közigazgatási tisztviselőktől függenek. Ezen túlnyomó többséggel áll szemben a vármegye törvényhatósági bizottságának független része. Elképzelhető, hogy mily csekély súlya van ezen elemnek s így nem csoda, ha lassankint visszavonul s legfeljebb választások idején látható a megye közgyűlési termében. De még hogyha nagyobb szerepe lenne is ezen független elemnek, volna-e kedve az olyan közgyűlésen tevékeny részt venni, a melynek határozatait a főispáni és ministeri önkény lábbal . Julius 6-án, hétfon. tiporhatják ? Lehet-e esodálni a közönyt akkor, a midőn egy vármegyének azon határozata, hogy hajdúinak egyenruháira ezentúl egy araszszal hosszabb zsinór használandó, a mínister úr kegyes eldöntésétől függ ? Lehet-e csodálkozni a független elemek közönyén, midőn tudják, hogy bármit határoznak el, annak jóváhagyása a főispán és a minister szeszélyétől függ s bármit vessenek el, azt a főispáni és ministeri hatalom és erőszak végrehajthatja? Ne a vármegyei közönség közönyét ócsároljuk tehát, hanem gördítsük el azon akadályokat. a melyek élénk közreműködésüket meggátolják. T. ház! Órák hosszáig, sőt napokig lehetne beszélni a közigazgatási zűrzavarról, a mely ma Magyarországon létezik, (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon. Halljuk! Halljuk!) Én nem folytatom e tárgyat tovább, de azon meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy a mi rossz és botrányos van a mai magyar közigazgatásban, abból nem lehet káros következményt vonni a választási rendszerre és az önkormányzat elvére; (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) és még kevésbé lehet hímet varrni az államosítás eszméjéhez. Sajnálatos, hogy igen sokakat ellenkező véleményre csábítottak hazánkban. És mivel? Folyton azt hangoztatták, hogy a választási rendszert és az önkormányzatot javítják és megrontották az egész közigazgatást és azt a csalfa ábrándot varázsolták sokak lelkébe és gondolkozásába, hogy íme Magyarországon a választási rendszer és az önkormányzat javíthatlanok, nem tarthatók: a közigazgatás javításának egyedüli módja a közigazgatás államosítása. Mindezen csábítás daczára is sokáig jutott volna el a képviselőház ahhoz, hogy alkalma és szerencsétlensége legyen törvényjavaslatot tárgyalni a közigazgatás államosításáról. Tagadhatlan tény, hogy azon arányban, a melyben évről-évre agyonreformálták a megyét, akként növekedett az államosítók száma. De még 1887-ben úgy a képviselőválasztások előtt, mint után, nemcsak e házban, hanem a kormánypártban is, a municipalisták voltak többségben. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) 1887-ben maga Tisza Kálmán képviselő úr is, akkori ministerelnök, vagy municipalista volt, vagy legalább annak mut;itta magát; pártjának egyes tagjai nyilatkoztak ugyan választóik előtt a közigazgatás államosítása mellett, de nagy része vagy nem nyilatkozott határozottan e kérdésről, vagy az önkormányzat és választási rendszer mellett foglalt állást. A csekély számú mérsékelt ellenzék az államosítás mellett, pártunk pedig az ellen foglalt állást., Senki sem hitte, hogy ezen 5 éves országgyűlés alatt szó legyen a közigazgatás államosításáról. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.)