Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1887-523

276 523. országos ülés 1891, jnlins 6-án, hétfőn. functioval ellátott testülethez, az államtanácshoz. És hogy határoz a kérdés fölött ez az államtanács? Nem úgy, mint nálunk a ministeriumban történik, vagy a mint még az új közigazgatási bizottsági törvényben is contempláltatik, nem discretionalis hatalommal, a nélkül, hogy a feleket kihallgatnák, hanem nyilvánosan a felek megjelenésére ügyvédek közbelépése mellett, szóval az összes garantiának observálása mellett. Ha t. ház ilyen biztosítékok vannak egy államban a hivatalnokok túlkapásaival szemben és ha a törvény olyan szigorúan tartatik meg minden hatósággal és forummai szemben, lehet-e akkor azt mondani, hogy Franeziaország példája mutatja, hogy ott az állami befolyás oly rémítő nagy. Hiszen Francziaországban a ministereknek, kivévén ama feladatok teljesítését, mely a törvények végrehajtásában és az általános politikai administratioban rejlik, úgyszólván semmi befolyásuk, sőt többet mondok, mi hatáskörük sincs. Mit szólnak a mi ministereink ahhoz, ha megtörténnék rajtuk az az eset, a mi pár ével őtt történt egy franczia belügyministerrel, a ki pedig egyik kitűnősége volt a franczia parlamentnek. Ez a belügyminister, Waldeck-Rousseau, Lyonban volt szolgálatban s midőn vissza akart utazni Parisba, csupán a miatt, hogy a Lyonból 15 perczezel előbb induló marseillesi express vonatra ülhessen, a melybe a vasúti üzemszabályok szerint Lyonból induló utas be nem ülhet - a préfet által requisitionalis úton — arra kényszerítette az állomásfőnököt, hogy a marseillesi vonatra beülhessen, ezért nemcsak hogy elvesztette ministeri tárczáját, hanem azóta többé képviselőnek sem tudja magát megválasztatni. Mit szólnának nálunk a minister urak ahhoz, ha nem volna nekik annyi hatalmuk sem, hogy egy 15 perczezel előbb induló vonatra beülhessenek ? És, t. ház, azt a nagy tehetségű egyént az egész franczia közvélemény elítélte azon okból, mert neki, mint beliigyministernek, a rendőrség fejének, első sorban lett volna kötelessége, hogy a vasúti szabályokat megtartsa. Nálunk egészen másképen járnak el a minister urak: külön vonatokat rendelnek! Á me gyekben a főispánok. Hiszen . . . (Zaj a jobboldalon.) Gr. Károlyi Gábor: Halljuk! Minek beszélnek annyit!? (Mozgás a jobboldalon) Elnök: Ne méltóztassék a képviselő úr folyton közbeszólni, mert ez zavarja a nyugodt hangúlatot. Pázmándy Dénes: Ki vau itt ebben a házban, t. ház, a ki meg tudja mondani, hogy egy főispán hatalma a megyében hol kezdődik és beavatkozása hol végződik, hogy milyen dologba van beleszólása, milyenbe nincs. Hiszen azt tapasztalják, hogy e főispánok előtt ma máisemmi sem szent. (Úgy van! a szélsőbal felől) Belenyúlnak a családi életbe az árvaszékeknél, terrorizálják a közigazgatási bizottságot s számtalan s nemcsak állami ügyekben, hanem sokszor tisztán személyes érdekből, legyen annak indoka boszú, jutalmazás vagy más, a főispán, érvényesíti befolyását mindenhol. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Magamról hozok fel csak egy példát, a melyet kicsiségnek tartok ugyan, de igen jellemzőnek. (Halljuk! a szélsőbal felől.) Egy kőfalat 5 éven át nem tudtam bevakoltatni saját kertemben és Tisza Kálmán bukása kellett ahhoz, hogy e czélomat elérhessem, (Derültség a szélső baloldalon.) Az alispántól kezdve a közigazgatási bizottság visszautasítottak minden fórumon és mint a magyar közigazgatási bíráskodás quintessentiáját fel tudnék egy alispáni végzést mutatni, mely azt mondja, hogy én nem mehetek a szomszédom területére a kőfalamat be vak oltatni, — holott egy ily elválasztó kőfalat építési rendészetil eg is kényszerítve vagyok fentartani. Azt tartalmazta ama famosus alispáni végzés, hogy én csak úgy vakoltathatom be a fal túlsó részét, ha azt képes vagyok megtenni. (Élénk derültség a szélsőbalon.) Ez a végzés az, a melyről el lehet mondani azt, hogy logikáját a kávéházból, a billiárd mellől vette, feltalálván a recousé-vakolást. (Élénk derültség és tetszés a szélső baloldalon.) Ez a végzés felment a belügyministeriumhoz, de a míg Tisza Kálmán ministerelnök volt, nem tudtam az ominosus végzést megsemmisítetni s nem lehetett saját kőfalamat bevakoltatni. Ha ez egy magyar emberrel megtörténik : mit tegyen a külföldi ember, ki a magyar törvényeket nem is ismeri? Hogy védekezzék ő? Mit szóljunk ahhoz az esethez, midőn egy, az országba bejövő franczia, a ki egy uradalmat vásárolt Bokszegen, ott a közigazgatásnak exponált hivatalnoka, a körjegyző által meglövetik vagy meglövettetik. Mit szóljunk ahhoz a német emberhez, ki Hont megyében egy örökséget csinál s a főispán üldözései elől menekülendő, inkább lemond az örökségéről, mintsem hogy idejöjjön Magyarországba viaskodni? (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Ha ily állapotok vannak Magyarországon: akkor nekünk ezeket reformálni kell és pedig alaposan, őszintén, azzal az akarattal, hogy az ily visszaélések szűnjenek meg oly kép, hogy lehetetlen legyen ezeknek újra felélesztése mindenkorra. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ha már Francziaországról beszéltem, fel kell említenem egy hatalmas eszközt, hogy a hivatalnok hatalmaskodást ne gyakoroljon. Drasticus eszköz ez, semmi más, mint a revolver. Példák voltak előbb Francziaországban arra, hogy egy hivatalnokot, a ki önkény-