Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1887-512

íl-\ országos ülés 1881. Jnuius 23-án, kedden. fí kormánypolitika elütött; mert meg vagyunk győződve arról, hogyha ezen törvényjavaslat és ezen pénzügyi és közlekedési bizottsági jelentés és maga ezen terhes szerződés is ezen osztályok ülésén ment volna keresztül: megtisztítva tálaltatott volna fel és kétségkívül kedvesebb fogadtatásra talált volna, mint a milyenre talált így; hanem úgy látszik, a kormánynak nagyon kényelmeilen az, hogy mi mindnyájan befolyhassunk osztályüléseken az ország igazgatásába ; nagyon kellemetlen az, hogy mi mindnyájan tényleg kifejezhessük helyeslésünket vagy helytelenítésünket AZ ország érdekében hozandó törvények, vagy ezek tárgyában készült bizottsági jelentések felett és ez idézi azután elő azt, hogy olyan vitákra is kell bukkannunk, mint a minőket most ezen törvényjavaslatnak a tárgyalása félbeszakított, hogy hónapokig kell foglalkoznunk egyes törvényjavaslatok el-, vagy el nem fogadásának kérdésével. T. képviselőház! Meg nem foghatom és megmagyarázni képes nem vagyok, hogy mi sarkalja a t. kormányt és a ház t. többségét oly ütemszertten minden olyan állomosííás keresztülvitelére, a mely az ország anyagiságát próbálja meg és mi az oka annak, hogy a miért folyamodnak a vármegyék és véghetetlenül várják a községek, a miből volna az államcassának nagy jövedelme és ez által a polgároknak is vagyonbiztonsága emelkednék, arra nézve a t. kormány nem tesz semmit, meg sem mozdiíl, mintha őt nem is érintené a millió és millió embernek az érdeke. Itt van kérem Bars vármegye s azonkívül is most legközelebb folyamodott négy-öt vármegye, hogy méltóztassék a t. kereskedelmi minister ár gondoskodni az állami tűzkár-biztosítás behozataláról, hogy egyes idegen társulatok a nemzet pénzét ne zsákmányolhassák ki, és ne tegyék ki a szerencsétlen embereket calamitásnak, hogy midőn eljön a veszély és pl. leég a ház, kiküldik az ügynököt s habár fölszedtek ezer-kétezer forint után díjakat, két-hái omszáz frttal kiszúrják a szemét. Nem tudom magamnak megmagyarázni, hogy a miből pénzt szerezhetnénk, azzal a kormány nem akar foglalkozni; hanem mikor arról van szó, hogy az osztrák-magyar államvasútat meg kell venni, a nélkül hogy bevárnók az időt, a mikor mi dictálhatunk, hogy mit adunk érte, neki mennek és 9.600

;

000 frtot lekötnek 75 esztendőre; bizony akkor már a t, minister úrnak tán még a gyermeke sem fog élni, a mikor ez az idő lejár. És még véghetetlen sok kedvezményben is részesítjük ezt a társulatot. Mert ha pl. az aranyagio 17°/o-ou felül lenne, azt is rá kell fizetnünk, és minden néven nevezendő kölcsöne a társaságnak adómentes, bélyegmentes. Tehát valamint I eddig külön hatalmat képezett a magyar államban, úgy ezentúl is 75 esztendőn át ezt a jelleget fenn fogja tartani. Azért a ki örvendezni akar e fölött, örvendezzen; de miután ez rám megnyugtatást nem gyakorol, én a javaslatot nem fogadom el. De nem fogadom el másért sem, mert a t. kormány kezébe ezek az államvasúti kisebbnagyobb hivatalnokok mind meg annyi szavazó gépek és mind megannyi a népet a maga tiszta felfogásában megrontó elemek jelentkeznek a választásoknál. (Úgy van! a szélsőbalon.) Ha ez a vasút államosítfcatik, a jövő választásra a minister uraknak ismét néhány ezer emberrel megszaporítja a saját választóik légióját. Es sajátszerű, hogy annyira nyilvántartásban vannak ezek a vasúti tisztviselők, hogy legutóbb is a b.-gyulai képviselő választáskor HorváTörszágból előhozattak egy baktert és máig sem tudhattam meg, kiuek a költségén, (Derültség.) és hallom, hogy az az ember, a mikor utazott, naponkint 5 frt 25 krt kapott, épen, mint az országgyűlési képviselő. (Élénk derültség.) De hogy ki adta ezt a pénzt, arról hallgat a krónika. (Egy hang a szélsőbalon: Podmaniczky!) Az nem adhatta, mert akkor már elköltött 42.000 frtot. Hogy eclatans példával szolgáljak és ez által módot nyújtsak a t. minister úrnak is, hogy egy helyett megtámadott jó hírnevét is védtem, hogy miiyen hír van felőle, elmondok egy esetet. (Halljuk! a szélső baloldalon.) Budapesten az Erzsébetvárosban két kormánypárti képviselőjelölt licitált egymás ellen a múlt választáskor. Az egyik a kormánynak volt a jelöltje egy államtitkár személyében; a másik egy független ügyvéd, a független polgároknak jelöltje volt. Egy tekintélyes vasúti főfelügyelő, a kit régi barátság kötött az ügyvédhez, részt vett a független ügyvéd végrehajtó-bizottságában. így beszélték ezt egy társaságban, a hol én azt mondtam: engedelmet kérek, én nem hihetem, hogy Baross t. minister úr megtette volna azt, a mit mondanak és hogy az ellen tiltakozom, mert igazán jobb hazafinak tartom, mint hogy megtette volna azt, a mit ellene felhoznak. A főfelügyelőt maga elé rendelte a t minister űr és így szólott hozzá: >>ITa ön a másik párt bizottságban marad, lássa a következményeket.« A szegény főfelügyelő azt mondta, hogy: kegyelmes uram, gyermekkori barátság köt ahhoz az ügyvédhez. »Megértette, a mit mondtam: vagy átmegy oda, vagy adja be lemondását, t (Derültség.) Uraim, nagyon szomorú dolog ez; a szegény ember kénytelen volt kérni a ministert, hogy engedje meg, hogy sem egyikre, sem másikra ne szavazzon, mert ő családos ember, ne tegye őt szerencsétlenné, eltávozik arra az egy napra. De ki volt mondva, hogy ha nem szavaz az államtitkárra, át fog helyez-