Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.
Ülésnapok - 1887-522
270 622, o rS7 ' íí ? (,s *"»» 1891. Julius 4-én, szombaton. alkalmával nyugdíjba tétessenek és a helyett, hogy a közös költségvetés terhére kapnák a nyugdíjat, fogják kapni a magyar állam terhére. (Helyeslés a szélső baloldalon) De, t. ház, nézzük a kérdést egy kissé a gyakorlati élet szempontjából. Először is mit látunk? Látjuk azt, hogy annak a 41 ezredesnek, a kit a t. minister úr az előléptetés ingerlésével felhítt, hogy a közös hadseregbe menjen, legnagyobb része már a közös hadseregben szolgált, onnan jött ide. Mi szüksége van annak, hogy Őket oda vissza reportálják? Van egy nagy szükség arra: az, hogy a közös hadseregbeli tisztek lássák, hogy a magyar honvédségnél sokkal gyorsabban megy az előléptetés. Tehát mostan látják, hogy ha elő akarnak lépni, tessék átmenni a honvédséghez. De mire vezet ez az egész csereberélés ? Csak az eskü kérdését vegyük. Tudjak, hogy törvényeink szerint a honvédségnél más az eskü, mint a közös hadseregnél. Kétségtelennek tartom, hogy az eskü a katonaságnál nemcsak formalitás, hanem oly fontos mozzanata a katonaéletnek, a mely ma már nem arra a replieára vezethet, mint a midőn egyszer a magyar katona esküdött, hogy vizén és szárazon, éhen és szomjan, mikor a »szomjan«-t kellelt volna mondani, csak mutatta. (A szónok mutatja.) Ez egy fontos és olyan mozzanata a katonai életnek, a mely, nézetem szerint, válságos időben emlékezteti a katonát arra, hogy teljesítse kötelességét. És mi történik? A honvédségnél leteszi az esküt, később át kell mennie a közös hadsereghez, ott is leteszi az esküt, most visszajön, megint esküt tesz; hát háború idején melyik esküt fogja azután követni? Az a szegény ide-oda áthelyezett törzstiszt el is felejti, hogy tulajdonkép melyik eskü az, a mely igazán kötelezi. (Ellenmondások jobb felöl. Helyeslés a szélsőbalon.) De, t. ház, most áttérek a másik kérdésre, t. i. a ! ubaltern tisztek áthelyezésének kérdésére és itt is rövid leszek. Constatálva van, hogy a t minister úr saját bevallása szerint 162 tisztet helyezett át az utolsó két évben. Indokolja ezt azzal, hogy a keretrendszer behozatala folytán 500 és annyi tiszti szaporulat állt elő. De ezt két szempontból kell mérlegelnünk. A t. minister úr azt kérdezi, hogy honnan vette volna azokat az embereket, a kikre szüksége volt? Hát a közös hadügyministerium honnan vette azt a pótlékot, a melyet ide áthelyezett ? Onnan, hogy vaunak katonai akadémiai és tisztképző intézetei. Mert hiszen ugyanaz a 162 ember, a kik ide áthelyeztettek, remélem,a közös hadseregnél mint hiány szerepel, mert azt csak nem akarja a honvédelmi minister úr elhitetni velünk, hogy a közös hadseregben supemumeraer tisztek volnának; ha vannak, akkor a költségvetési törvénynél figyelembe kell vennünk, hogy a közös hadseregnél tiszti felesleg van. Ezt, remélem, nem akarja a t. minister úr állítani; ha pedig felesleg nincs, akkor a közös hadseregnél, az áthelyezettek számának megfelelő hiánynak kellett okvetlenül előáll ani. A mi azonban legérdekesebb: Magyarországon törvényt hoztunk és pedig nagy áldozatok árán, hogy a közös hadseregben levő inagyar elem szaporodjék. Ez egy politikai axióma volt. 1882-ben a 120 alapítványi helynek megszavaztatásával azt akarta a t. kormány elérni, hogy a közös hadseregben levő magyar létszám szaporodjék. Hiszen önök szemünkre hányják, hogy a nemzet ifjúságát elriaszszuk attól, hogy a közös hadseregbe, mint tisztikar menjen szolgálni. Es önök mit tesznek? Addig, míg ezen 120 alapítványi helyből összesen 90 tiszt került ki a közös hadsereg számára 1882. óta, addig egyszerre áthelyez a t. minister ár 162 magyar embert a közös hadseregből. Tehát ha 90-et a 162-ből levonunk, marad még ott még mindig 70 oly tiszti hely, mely magyar emberrel lett volna betöltendő. Politika az, t. ház, egyrészt megadóztatni a nemzetet azért, hogy a közös hadsereg számára neveljünk magyar tiszteket, másrészt ugyanakkor a közös hadseregben levő, állítólag magyar tiszteket seregestül átvinni a honvédségbe. Nem mondom, hogy nem volna szerencse, ha csakugyan magyar emberek volnának az áthelyezettek, hogy" ezekkel szaporítsuk a honvédséget; de akkor önök ne politizáljanak, hypo- crisissel azt állítván, hogy a magyar tisztek számát akarják szaporítani a közös hadseregben. . Végezetül elhiszem, hogy egyik vagy másik csapattestnél fordulhatnak elő rangfokozati különbségek; de mégis csodálatos, hogy ezen áthelyezéseknél ezen rangfokozati különbség sohasem a közös hadseregből áthelyezett tisztek hátrányára, hanem mindig a honvédségben levő tisztek hátrányára állott elő: t. i. a közös hadseregbeli tisztekre nézve, a kik áthelyeztettek, mint ezt a t. minister úr is elismerte, beállott az az eset, hogy 9 és fél évi szolgálat után lettek kapitányokká a honvédségnél, míg ellenben a mindig a honvédségben szolgáló tisztek 12 és fél évi szolgálat után lesznek kapitányokká. Ha kívánják, van módomban, felolvashatnék vagy : 22 nevet, a kik még ma is főhadnagyok. Azt mondta a t. minister úr, hogy ezzel szemben előáll az a dolog, a mely elől szemet hunyni nem szabad, hogy a honvédségnél hama-
