Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1887-521

240 621. országos Blés 1891. Julius 8-án, pénteken. Nagy Istfán jegyző: b. Jeszenszky László! B. Jeszenszky László: T. ház! (Halljuk! a szélsőbalon.) Midőn én is felszólalok ezen tör­vényjavaslat tárgyalásánál, ezt nem azért teszem, hogy valakit meggyőzzek e házban, mert sajnos, én vagyok meggyőzve arról, hogy itt a kapa­citálás érvek útján nem lehetséges; de felszóla­lok azért, mert hiszem, miszerint ha e törvény­javaslat törvényerőre emelkednék, nemcsak hogy alkotmányunk egy sarkalatos jogát veszteuők el, hanem azon ezé] sem éretnék el, melyet a t. kormány maga elé tűzött. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Midőn tehát a t. ház becses türelmét és figyelmét rövid időre kikérni bátor vagyok, kije­lentem, hogy teljes tárgyilagossággal azt tűzöm ki feladatomul, hogy kimutassam, miszerint a t. kormánynak mi lehetett czélja ezen törvény­javaslattal ; és azután, hogy lehet-e egyáltalán reményleni, hogy ezen czél elérhető-e, vagy pedig nem? Ezek után pedig a t. ház engedelmével egy néhány, a törvényjavaslatot pártoló kép­viselő úrral szándékozom röviden foglalkozni. (Halljuk! a szélső baloldalon.) T. ház! Mi lehetett czélja a t. belügyi kormány­nak e javaslat benyújtásával? Én erre csak két ezélt tudok képzelni—mert a harmadikat, amely alapját csak a reformátor nagy névnek elnyeré­sébenleli, említeni sem akarom, inert nem hihetem, hogy a t. belügyminister úr egyedül ezen nymbusért bármit is cselekedne — tehát mint mondám, marad két czél: vagy azért nyújtotta beat. belügyi kor­mány e javaslatot, hogy a közigazgatást javítsa, vagy eltekintve ettől, azért,hogy hatalmi áll ásat biz­tosítsa. Itt ismét t. ház, azon ember szereteti elven alapuló nézetem szerint, »hogy mindenki ről jót kell feltételeznünk, míg az ellenkezőről meg nem győződtünk«, csak egy czél marad, mely miatt a javaslat benyujtatott: a közigazgatás komoly javítása. T. ház! Mi a, föltétele egy jó közigazgatás­nak ? Hogy az olcsó, gyors legyen és hogy benne a jogi biztosítékok mentől nagyobb mérvben meglegyenek. A két elsővel nagyon könnyen végezhetek. Olcsó közigazgatás. Senki sem tagad­hatja, hogy a jelenlegi közigazgatás nem olcsó, eltekintve, hogy maga a megyék dotatioja is sok, melyet igaz, hogy nagyrészben az állani­cassa ád. De hát itt bocsánatot kell kérnem Fenyvessy Ferencz képviselő úrtól, mert én nem vagyok abban a szerencsés helyzetben, mint ő, hogy az államcassa által adott költségeket a honpolgárok költségeitől elkülöníteni tudnám, mert hisz nézetem szerint ez is az adókból folyik be. De a múgy is drága és hogy azokból egy pél­dát hozzak fel: vegyük pl. a kihágási törvényt. N. község bírája, jelentést tesz, hogy X. ottani lakos, vagyontalan napszámos őt hivatalos minő­ségében sértő kifejezésekkel illette. Tanúkul be­jelenti a községi jegyzőt, A., B. és C. ottani lako­sokat; a főbíró kitűzi a tárgyalást, a 30—40 km. fekvő járási székhelyre megidézi a vádlottat és tanúkat. Ezek megjelennek, de a tárgyalás folyamán nem lehet a tényállást teljesen kiderí­teni, mert a tanúk vallomása ellenére vádlott tagadása igazolásául szintén tanúkra hivatkozik: AJ tárgyalást kell tartani és a tanúk szembesítése végett úgy az előbb megidézett, mint a vádlott által rájuk hivatkozott tanúkat is meg kell idézni. Kern akarom a még felmerülhető akadályokat felhozni, de tegyük fel, hogy az ügy befejeződik: vádlott 20 frt bírságban és a költségekben el­marasztaltatván, belenyugszik; de miután szegény­ségi bizonyítványa értelmében nem fizetheti az összeget, 4 napra elzáratik, a költségek vádló és négy tanú kétszeri megjelenése 10 frt, 2 fuvarja 12 frt, 3 tanú napidíjjá 3 frt, fuvarja 3 frt, összesen 28 frt. Ezen költséget, miután vádlott fizetésre nem kötelezhető, alap pedig reá nincs, maguk a tanúk kötelesek viselni; tehát, hogy valaki, mert esetleg azt mondta a bírónak, hogy omaga bugris, mit parancsol nekem«, 20 írtra legyen büntetve, illetőleg négy napot átaludjék a főbíró piuczéjé'oen, — mert ezek börtönnek nem csúfolhatok, — és teljesen indifferens egyének­nek, kivéve a vádlottat, 28 frt anyagi kárt kell szenvedniök: így a közigazgatás ma sem olcsó. És ha most tekintetbe veszszük, hogy a t. ministerúr szerint is az új javaslat alapján több, mint 600 ezer forint költségtöbblet lesz: bátran állíthatom, hogy az új közigazgatás olcsó nem lesz. A mi a gyorsaságot illeti, nagyon röviden gr. Apponyi Albert képviselő úrra hivatko­zom, a ki is a vita folyamán tartott beszédében maga állította, hogy a, javaslat alapján a köz­igazgatás a kívánt jelentések sokasága miatt lassúbb lesz. Tehát a jó közigazgatás ezen föl­tétele sem lesz elérve. Nézzük most, hogy ezen javaslat értelmé­ben a közigazgatásban meg lesznek-e a jogi biztosítékok, önkormányzati, közszabadsági és jogvédelmi biztosítékok? Erre nézve tisztelt ház, azt hiszem, legjobb, ha Fenyvessy Ferencz képviselő úr szavaival élek és azt mondom: »mi e puszta állításokkal szemben egyenesen para­graphusokra tudunk hivatkozni, azokra a para­graphusokra, melyek az önkormányzati, közszabad­sági és jogvédelmi garantiákat«—eddig szó sze­rint az ő szavai, de itt már el kell térnünk — ő ugyanis azt mondja: »magukban foglalják«, én pedig azt, hogy teljesen kizárják. De, t. ház, vegyük a Fenyvessy Ferencz képviselő úr által felhozott szakaszokat sorba. Itt van a 139. §. Nem j hiszem, hogy a képviselő úr valamely fontosabb i önkormányzati határozatot tudna felhozni, a mely * ezen szakasz 7. pontjába be foglalható ne volna.

Next

/
Thumbnails
Contents