Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.
Ülésnapok - 1887-520
6áO. országos ftí68 1891. Julius 2-áu, esütnrtSkön. Hf>5 ezennel rendreutasítom. Ily szavakat nem lehet képviselő ellen használni, (Helyeslés jobb felől.) Gr. Károlyi Gábor: Mindig ott kezdik s úgy látszik, ott minden szabad. (Mozgás jobb felöl.) Elnök: Gr. Károlyi Gábor képviselő urat rendreutasítom. (Helyeslés jobb felöl.) Gr. Károlyi Gábor: Megyek haza! Ajánlom magamat. (Derültség.) Gulácsy Dezső: Ezt a tant hirdetik nagyon sokan, különösen választási mozgalmak alkalmával, még pedig nemcsak azok közül, kik e pártot kivííl támogatják, hanem annak a pártnak tagjai is. Azok az urak nem veszik figyelembe— mert nem hiszem, hogy az volna akaratuk— hogy a kik ezt hallják, el is hiszik; elhiszik, még pedig nem tisztán azon szavakkal, melyekkel kifejeztetett, hanem oly értelemben, a mint ezt felfogási képességűk megengedi s a mint ez az ő körükhöz eljutott. Es t. uraim, a mit ez a fej, úgy, a mint ő azt elképzeli, magába vett, onnan agyán emberi képesség ki nem magyarázza, átszáll az apáról a fiúra, táplálkozik a napi heh zet aprólékos súrlódásaival, az állampolgári kötelesség teljesítésében felmerülő nehézségekkel s hogy hova vezet, azt én megjövendölni nem akarom: a mag, melyet önök elvetettek, már kezdi gyümölcseit mutatni. Nem kell egyéb, csak az önök által követett általános szavazati jog alkalmazása, Ha önök, t. túlsó oldal, zászlójukra tűzték az általános szavazati jog érvényesítését, felteszem, hogy ezt kiterjesztik a vármegyei választásokra is, mert hiszen önökről, kiknek privilégiuma a közszabadság hirdetése, nem tehetem fel, hogy ezen választásokra nem akarnák kiterjeszteni. Nagyon kíváncsi volnék azután, hogy az ország némely vidékén mi képen nyilvánulna azoknak a t. választóknak akarata az általános szavazati jog mellett; és vájjon milyen választás lenne az és hogyan magasztalnák fel azok a t. választók a t. urakat. (Tetszés jobb felől.) Én azonban mindezekből nem látom okát a választás megszűntetésének ; ezt csak mint egy syniptomát akarom feltűntetni. A választási jog megszüntetésének okát abban ismerem fel, hogy a választási jognak egy vármegyében való gyakorlása ugyanazon megyének autonómiáját biztosítja ugyan és én ezt az autonómiát szívesen megőrzöm; de midőn ez az egész nemzet, az egész ország autonómiájával van összeütközésben : az elsőséget a nemzet autonómiájának adom. (Helyeslés jobb felől.) Már pedig midőn a parlamentarismust behoztuk, a törvény végrehajtásáért, a nemzet KÉPVU. NAPLÓ. 1887—92. XXV. KÖTET. akaratának foganatosításáért — a mely akarat másutt nem nyilvánulhat, csak itt — a kormány felelősséggel tartozik; ha ezt komolyan akarom : akkor kezébe kell adni a jogot is, hogy a törvényt végrehajthassa. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Azt mondhatják, hogy hogyan jöttek erre csak most. Igenis, a vármegyék választási jogát fentartani kívántuk, a meddig lehetett; de midőn azt veszélyesnek találjuk, nem ragaszkodhatunk hozzá tovább. (Helyeslés jobb felől.) Mielőtt beszédemet berekeszteném, rátérek még egészen röviden Uray Imre t. képviselőtársam némely állítására. Most már rövidebb leszek, mert üres hordót döngetni nem szeretek. (Tetszés jobb felöl.) Azt mondja ugyanis, hogy nem lehet jó ez a törvényjavaslat, mert egy főispáni ebéd alkalmával én is ellene nyilatkoztam. Azzal, hogy nem itt a parlamentben, hanem állítólag más helyen tett nyilatkozatomra hivatkozik, nagyon megtisztel, mert parlamenten kívül tett nyilatkozatokat csak kiváló tekintélyektől van helye idézni: megvallom tehát, hogy arra, mikép akadjon a parlamentnek tagja, a ki belőlem merít bölcseséget s hogy ez velem még életemben megtörténik, nem számítottam. Dicsőségemről azonban sajnálatomra le kell mondanom, mert elismerem és kijelentem, hogy erről a törvényjavaslatról sem főispáni, sem más ebédnél, sem fehér, sem zöld asztalnál, sem ellene, sem mellette nem nyilatkoztam. A képviselő úr azzal vádolt engem, hogy elvtelenségből fogadom el ezt a javaslatot. Ha ez elvtelenség, nyugodtan viselem annak súlyát, mert a kinek a parlamentarismusról fogalma van, az azon eljárást, hogy valaki egész pártjának nézetét osztja és vele szavaz, soha elvtelen ségnek bélyegezni nem fogja. Ugyanezért, midőn ezt fentartom, beláthatja a t. túloldal, hogy ennek elbírálását Uray Imre képviselőtársamra nem bízhatom, az ő állítását egyszerű magánérzésből eredetinek tekintem s mint ilyent határozottan visszautasítom. (Helyeslés jobb felöl.) T. ház! Arra a türelemre, melyben részesíteni méltóztattak, igazán nem számítottam és hogy felszólaltam, annak oka leginkább az volt, hogy magamat ezen insinuatiok ellenében megvédelmezzem. (Helyeslés és tetszés a jobboldalon.) Szavazatomért senki másnak, mint saját lelkiismeretemnek, nem vagyok felelős. (Élénk helyeslés jobb felöl.) .'. törvényjavaslatot helyesnek és szükségesnek látom s azt általánosságban a részletes 29