Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.
Ülésnapok - 1887-520
ff2 S80 ° országos ülés 1891. Julius 2-án, csntőrtükSn. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbalon.) Az aláírás. Ebben a javaslatban igy hangzik: Kelt Budapesten 1891. márczius 7-én. Gróf Szapáry Gyula, mint belügyminbter ; amannak pedig, a mit elmondtam, aláírása ez: 1844. május 9-én. Metternich. (Élénk helyeslés. Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) Azt látjuk tehát, hogy az alkotmányos Magyarország lelügyministere úgy gondolkozik, mint gondolkozott 1844-ben Metternich. (Élénk helyeslés. Igy van! a szélsőbalon.) Azt hiszem, ennél fényesebb tanúbizonyság nem kell arra, hogy ma is csak úgy gondolkoznak, mint 1867. előtt. (Úgy van! a szélsőbalon.) De v r an még egy szem előtt tartandó körülmény. 1867. előtt az emierek Századokon keresztül az érdek millió és millió szálaival voltak az absolutismushoz kötve. (Úgy van! a szélsőbalon.) Az absolutismus levegő körében születtek, nevelkedtek és éltek : annak köszöntek állást, vagyont, hírnevet, dicsőséget, íényt és méltóságot; készek voltak az absolutismusért élni-halni. 1867. után mi történt ? Azt tudjuk, hogy Isten akarata szerint lett egykoron világosság, de azt, hogy milliók és milliók szívében és agyában minden gondolat, minden érzelem az alkotmány helyreállítást után megváltozva volna, ezt, azt gondolom, senki sem hiheti el. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt mondja gróf Andrássy Gyula t. képviselő úr, hogy nem lehet most úgy okoskodni. mint az alkotmány helyreállítása előtt; nem lehet pedig azért, mert ez a nemzet nem oly gyáva, nem oly rongy, hogy eltűrje, hogy felette, mikor a fegyver kezében van a felelős parlamenti kormányzásban, akkor akaratával ellenkező kormány uralkodjék. Ebben egyetértek az igen t. képviselő úrral. Háromszáz esztendeje, hogy tűri, de el nem tűrte soha és nem fogja eltűrni ezután sem. Ez jó lesz, ha ezt mindnyájan figyelmükre fogják méltatni. (Halljuk!) Tűrte az ötvenes és hatvanas években, de el nem tűrte és mi nem akarjuk, hogy ez a kormány vagy az utána következő, második Königrätz árán tudja meg, hogy csakugyan nem akarjuk eltűrni. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ezen törvényjavaslat egész irányzata pedig oda vezet: bízzunk a kormány bölcseségében. Én azt hiszem, hogy mi, a nemzet képviselői nem arra vagyunk hívatva, hogy a kormányban bízzunk, hanem arra, hogy bízzunk a nemzetben. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Az 1836-iki országgyűlésen, melyen oly elkeseredéssel oszlott szét az akkori alsóház, Deák Ferencz fölállván, a visszautasított javaslatokra, azt mondta: »Bármennyire nem vagyok is optimista, mégis azt hiszem, hogy ennek a visszautasított törvényjavaslatunk is lesz jó hatása ; mert ha még voltak eddig olyanok, a kik bíztak a kormány jóakaratában, azok már ebből a hitükből kiábrándultak. A betegségek legnagyobbika a csalódás. Én tehát arra szavazok, hogy a feliratot ismételjük, de a nemzetnek azt tanácsolom, hogy csak önmagában bízzék.« (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Én is követni akarom Deák Ferencz tanácsát ezen a téren, azért nem fogadom el e törvényjavaslatot, hanem hozzájárulok Szederkényi Nándor t. barátom benyújtott határozati javaslatához. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Varasdy Károly jegyző: Gulácsy Dezső ! Gulácsy Dezső: T. képviselőház! Nem csekély báTörság kell ahhoz, hogy valaki a vita ily előrehaladott stádiumában és mikor az idő ma is olyannyira előrehaladt, hogy nemcsak az egész háznak, de az egész nemzetnek is türelme teljesen ki van merülve, felszólaljon; nem csekély báTörság kell különösen akkor, midőn az illető szónoki tehetséggel nem dicsekedhetik. Ha felszólalok, nem Körösi Sándor t. képviselőtársam érvei buzdítanak erre, mert nézetében nem osztozom, nem tartom ugyanis azt, hogy bármily fontos legyen valamely tárgy, azért minden képviselőnek kötelessége hozzá szólnia ; sőt ellenkezőleg azt hiszem, hogy minden képviselőnek tanulmányoznia kell a tárgyat és úgy szavaznia, a mint lelkiismerete parancsolja. Gr Károlyi Gábor: Igen! Oh igen! (Derültség.) Gllláesy Dezső: Az előttünk fekvő törvényjavaslat fontosságát senki sem tagadja. Egy ősi intézményünkről rendelkezik ez, azon ősi intézményről, melyről Horvát Boldizsár t. képviselő úr igen helyesen jegyezte meg, hogy minden magyar embert őszinte kegyelet fűz hozzá. A megyéről van szó és arról, hogy míg a megyék eddig a közigazgatást választott tisztviselőkkel látják el, jövőre a közigazgatás teendőinek egész nagy része a kormányra ruháztassék, illetőleg a kormány által kinevezett tisztviselők által teljesíttessék. Hát, t. ház, azt elismerem, hogy a mely nemzet ősi intézményeit indokolatlanul lerombolja, önmagát semmisíti meg ; de viszont öngyilkosságot követ el nézetem szerint az a nemzet, a mely intézményeihez való elfogult ragaszkodásból azokhoz hozzányúlni nem mer (Helyeslés jobb felöl.) és azokat fenn akarja tartani hiányaikkal együtt és abban a formában, a melyben azok az ősi időktől fogva fennállottak. Hogy valamely intézmény régóta fennáll, ebből arra következtetni, hogy ugyanazon alakban és szervezetben ma is jó, nem lehet ; (Helyeslés jobb felöl.) mert ez csak azt bizonyítja, hogy akkor jó volt, de nem egyúttal azt, hogy ma is jó, Én készségesen elismerem, hogy a megye azt a kegyeletet, a melyíyel irántok viseltetünk,
