Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1887-520

520. országos MŐB 1891. Julius 2-áH, csütörtökön. 205 akkori tanári karnak, az minden lehetőt elkövetett, még a maga compromittálásával is, hogy az ifjúságot védelmezze. Elérkezett az 1867. Igaz, hogy az a megalkotott 67-iki törvény a nemzetre nézve sokkal jobb volt, mint a mostani, mert azóta igen sokat feladtak a t. túlsó oldalon, különösen Tisza Kálmán képviselő úr az alatt a tizenöt év alatt, míg az országnak a ministerelnöke volt. De különben erre mindjárt rátérek, csak azt kívánom megjegyzi Veszter Imre t. képviselő úrnak, hogy ez időtájt sem az ipar, sem a kereskedelem, sem a gazdászat nem fejlődött: hová adhatta volna tehát a középosztály gyermekeit, hogyan sajátíthatott volna el magyar ember iparűzést, a miből megélhessen ? Ellenben ma már merem állítani, hogy a középosztály gyermekei iparral foglalkoznak, kereskedők, segédek, tanonczok, vannak kereskedelmi akadémiáink, a hová eljárhatnak, vannak műlakatosok, vannak bőrgyárosok, vannak igen régi családból származó posta-, távíróés vasúti tisztek és ha Veszter Imre t. képviselő úr ajánlatot tenne, hogy minden nemes családból származónak kérvényét igyekszik elősegíteni, jót állok arról, hogy soha sem lenne egyéb dolga, mint ezekben eljárni. Még egyet kívánok Veszter Imre t. képviselő úr beszédéből felolvasni és én ezt elfogadnám a magam részéről, h a a körülmények mások lennének. Kérem a t. ház szíves figyelmét: »Meg vagyok győződve, t. ház, hogy a közigazgatás államosítása még más irányban is jó hatással lesz a mi társadalmunkra: nevezetesen, hogy azon ifjúság, mely a falusi curiákon eddig a megyei választásokra várt és azokra számított, ezen perspectivától elesve, gondolni fog a tisztességes keresetnek azon ágára is, melyet számára a katonai pálya nyújthat.* Hát én is azt mondom, hogy ha a katonai pálya szervezete olyan lenne, mint azt mi óhajtjuk, t i. hogy állíttassák fel az önálló független magyar hadsereg, láttassák el ágyúval, műszaki csapatokkal, nemzeti zászló alatt magyar tisztekkel, magyar vezényszóval: ilyen hadseregért mi is hoznánk áldozatot, mint a honvédségért hoztunk és az ilyen hadseregbe lépést nem elleneznők. De mit látunk? Azt, hogy csak meghozzuk a nagy áldozatot, de katonává lett fiatalságunkat nem lígy akarják nevelni, hogy magyar katona legyen, sőt ellenkezőleg sekirozzák és minden módot felhasználnak arra — vannak ugyan kivételek — de a legnagyobb rész oda törekszik, hogy a fiatal emberből kiölje, hogy magyarul érezzen. Hisz tudunk eseteket, hogy kitűnő hazafiért, olyanért, mint pl. Kossuth Lajosért valaki nyilvánítani merte, hogy éljen, bár csak bizalmas szűk körben is, mi lett a következése? Aristom és szolgálat-meghosszabbítás. Tudunk esetet, hogy valaki felsóhajtott, hogy apját vagy szépapját bezárták s megbűnhődött érette. Ezek így következnek egyik a másik után. Most f közelebbről is egy vadász önkéntes Brezovay Árpád lőtte főbe magát, mert a századosa sekirozta. ügy, hogy a közt kellett választania, mi tevő legyen: magát löjje-e főbe vagy a kapitányát; mert lehetetlennek tartotta magára nézve az életet ily lealázó viszonyok közt. Ezek mind oly dolgok, a melyek elriasztják az ifjúságot, mert ha a katonaság olyan pálya lenne, a milyennek kellene lennie, akkor bizonynyal annyi katona lenne, hogy a hivatalnoki pályára alig hiszem, hogy annyi vállalkoznék. Most áttérek a törvényjavaslatra. Figyelemmel hallgattam a túlsó oldalon elmondott beszédeket s hallottam, hogy az államosítást az ország többsége, a törvényhatóságok többsége óhajtja és üdvösnek tartja. A ministerelnök űr is ezt mondotta, természetesen, mert a ki benyújt valamely javaslatot, legyen az bármilyen rossz, azt védelmeznie kell, de a szónokok közííl igen kevéstől hallottam, hogy a törvényjavaslattal meg lett volna elégedve; egyik egyképen, a másik másképen indokolta, de a végén mégis elfogadták, mert bíznak gr. Szapáry Gyula ígéretében és lovagiasságában. Hát, t. ház, az a bizalom nagyon szép dolog, de szükséges hozzá, hogy az embernek olyan múltja legyen, melylyel azt a bizalmat ki is érdemelje. Ha pedig tekintetbe veszszük, hogy a t. ministerelnök úr mindjárt helyének elfoglalásakor oly törvényjavaslatot vitt keresztül, mint a milyen a honossági törvény, merem állítani, hogy ezen eljárása ellenkezik a nemzet érzületével s akkor bizalomról nem lehet beszélni. De miből következtetik azt, hogy a nemzet többsége az államosítás mellett van? Hivatkoznak arra, hogy a megyék többsége a mellett foglalt állást. Meg kell nézni azonban, t. ház, hogy miképen jőnek létre a hatóságok ezen nyilatkozatai ; szét kell nézni a megyékben és nem csupán a lapokat olvasni ós abból meríteni a közvéleményt. A főispán összehívja a tisztviselőket és egyszerűen bizalmat szavaztat velük, így történt ez az idén is Szilágymegyében, a melynek egyik kerületét van szerencsém képviselhetni és hol két szavazattal hozzájárultak Szatmármegye átiratához. Ugyanekkor megtörtént az, hogy én beszámoló beszédemet tartottam választó-kerületemben mintegy 600 választó előtt és nemcsak hogy az államosítás ellen elfoglalt nézetemet fejtettem ki, hanem kijelentettem azt is, hogy ha választóim nem helyeslik az én álláspontomat, kész vagyok lemondani képviselői állásomról s becsületszavamat adtam,