Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1887-519

198 519. országos ülés 18W. Julius 1-én, szerdán. ezentúl a megyének engedelmeskedni tartozzanak, ü állította föl a megyei törvényszékeket választott bírákkal, az a király, a kit azzal gyászol a nép ma is, hogy »megh;iít, oda az igazság!« Épen Mátyás volt az a király, a ki annyira becsülte a vármegyei intézményt, hogy Pestmegyének főispánja ő maga volt, maga elnökölt gyűlésein E királyokat említem csak föl, azért, mert ezekre történik a legtöbb hivatkozás, mikor azt akarják bizonyítani, hogy az erőskezű királyok alatt volt a nemzet nagy, erős és elégedett, tehát akkor, mikor az állami, hatalom erős kezekben központosítva volt. A példa nem az államosítók mellett szó], hanem mi mellettünk ; (Helyeslés a szélsőbalon.) bizonyítja azt, hogy az intézvényes önkormányzati hatóságokat épen a királyok nem tekintették saját hatalmuk akadályainak, sőt ellenkezőleg, azért erősítették, mert az állami akaratnak leghatékonyabb erőtényezőit látták bennök. (Igás! ügy van! a szélső balon.) Méltatlan és igaztalan tehát a vád, a mit a megyei intézmény hitelének megrontására fölhozni szeretnek, mert végrehajtói voltak az állami akaratnak, nem akadályozói, zabolázói a particularismusnak, nem tényezői Ugocsa példája, egymagában áll s csak mint curiosumot emlegetjük. De ebben az egy esetben sem fordult elő, hogy a nem koronázó Ugocsa maga választott volna magának külön királyt, vagy hogy pártot ütött volna az ország ellen azért, mert királyt koronázott. És a mily méltatlan és igaztalan ez a vád, olyan méltatlan és igaztalan állítás az is, hogy a jelen törvényjavaslat voltaképen nem más, mint a 48 alkotásainak egyenes folyománya s logi kailag következik annak többi intézkedéseiből. Pedig ez állítással a jelen vita folyamán többször találkoztunk. Fölhozta mindjárt az előadó s variálták utóbb más szónokok. Hát e vád ellen, mert érdemnek csak nem mondhatom, tiltakozik a történelem s itt e házban tiltakozott azok közül, a kik a 48-iki országgyűlésnek tagjai köztünk élnek, már ketten, tiltakozni fog bizonynyal a harmadik is. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mindazáltal, t. ház, én azt hiszem, hogy ezen tiltakozások mellett nem lesz fölösleges, sőt némileg e törvényjavaslat tárgyalása alkalmával kötelességünkké válik idézni még annak a tiltakozását is, a kit az 1848-iki törvényhozás intentioinak megítélésénél még az elfogultság is kénytelen hű, igaz és pártatlan, szóval illetékes interpretatornak elismerni. Azt hiszem, illendő a magyar törvényhozáshoz,hogy akkor, midőn ezen fontos önkormányzati és állami közegnek, a megyei institutionak gyökeres fölforgatásáról van szó, Kossuth Lajosnak (Éljenzés a szélsőbalon.) ide vágó számos nyilatkozatából legalább mutatóul egyet idézni, a mely önmagában elegendő annak megítélésére, hogy vájjon ő elfogadja-e ezen törvényjavaslatot olyannak, mint a mely az 1848-iki szellem nek ki folyása. (Halljuk! Halljuk!) Kossuth Lajosnak »Önkormányzat és központosítás* czímen írt értekezése, mely Iratainak IV. kötetében fog megjelenni, megérdemli, hogy belőle a ház kegyes engedelmével egy szemelvényt olvassak fel, habár ez talán kissé hosszabbra is fog terjedni. {Halljuk! Halljuk! Olvassa): »Nekein — írja a nagy hontalan — a mióta csak gondolkozni kezdtem, egész életemen át az önkormányzati intézvényekhez ragaszkodás volt hitvallásom, mert nem a pusztán statutarius, hanem az intézvényes szabadság embere s mivel az, tehát az állami mindenhatóságnak s még inkább a magát az államnak substituáló kormányhatalom mindenhatóságának határozott ellensége vagyok, akárminő legyen is a kormány formája. A minő istenkáromlás volt XlV-ik Lajos király azon szava, hogy: »az állam ón vagyok«, ép oly káromlásnak tartom, ha azt a minőséget convent, parlament vagy akárminő kormány a világon egyedül maga számára elkobozza.« »Ritka embernek jut oly hosszú élet osztályrészéül s a hosszú életben annyi változatos viszontagság, mint nekem jutott. Volt időm tanulmányozni az élet mesterének, a történe lemnek tanúságait; ráértem elmélkedni felettük s mint 35 év óta hontalan vándor, hát volt alkalmam — fájdalom, nagyon is bő alkalmam volt — tapasztalatikig észlelni a viszonyt, mely az intézvények s a nemzetek jelleme, élete, sorsa közt fenforog; észlelni nem elméleti doctrinákból, hanem az életből a legkülönbözőbb népeknél: és minden tanulmányom, minden elmélkedésem, minden tapasztalásom csak megerősített azon meggyőződésben, hogy önkormányzati intézvények nélkül a polgári szabadság lehet hangzatos phrasis, de valóság nem s különösen nem lehet a nemzet erélyére, jellemére, tevékenységi ösztönére ápolólag kiható ama szabadság, melyről Angliának egykori híres államférfia, Lord John Enssel, az »angol kormányról és alkotmányról« írt munkájában azt mondja, hogy: »Egyetienegy százada a szabadságnak néhány mértföldnyi terméketlen szikla keretében többet hoz tökéletességre az emberi természet legnagyobb tehetségeiből, teljesebben kitűnteti az ember képességét, számosabb példáit mutatja fel a hősiességnek s nagylelkűségnek és többet sugároztat ki a költészet és bölcselem isteni fényéből, mint a mennyit a világ legnagyobb birodalmában összezsúfolt népeknek