Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1887-519

519. ©rsuftgos ftlés 1891. Julius 1-én, szerdán. 181 törvényhozást, miután hitelre múlhatatlanul szükség volt, nem háborgatták, de a megyék ellen fordultak. 1861-től 1871-ig megunatták a közönséggel az igazságszolgáltatást; 1872-től pedig a mai napig megunatták magát a megyét. (Úgy von! Úgy van! a szélső baloldalon.) Legyen szabad nekem, a ki mint köztisztviselő, mindezt átéltem, röviden ecsetelnem, hogy a váltakozó kormányok pl. Pestmegye és különösen annak külső tisztikara irányában hogyan jártak el. (ffálljuk! Halljuk!) 1867-ben, midőn az alkotmányos megyék szervezkedtek, a pestmegye! bizottság tagjai szívesek voltak engem, mint idevaló egyént, szolgabírónak választani. Nekem és társaimnak legelső teendőnk az volt, hogy a provisoriumban nagyon kevés létszámmal alkalmazott hivatalnokok által hátrahagyott temérdek hátralékot voltunk kénytelenek átvenni. Alltak pedig ezek a hátralékok a legbonyolultabb polgári, hagyatéki és fenyítő ügyekből. Alig, hogy működésünket megkezdtük, azonnal meggyőződtünk arról, hogy e tetemes hátralékoknak és a naponkint beérkező ügyeknek elintézésére egy szolgabíró esküdttársával képtelen, annyival képtelenebb, mert abban az időben még a váltóvégrehajtást is a szolgabírónak kellett eszközölni, a mi némelykor, különösen a távolabbi vidékeken, egy napot vett igénybe. Nem maradt más hátra, mint a megyéhez for dúlnunk és kérnünk, hogy legalább írnokok vagy díjnokok alkalmazását rendelje el. A megye be is látta kérelmünk alaposságát, többször felírt a kormányhoz, de a válasz mindig tagadó volt. Nem lehetett egyebet tennünk, mint vagy ott hagyni állásunkat, a mit resteltünk, vagy pedig saját költségünkön 1 — 2— 3 írnokot alkalmazni. Volt olyan szolgabíró, a ki 1000 frt fizetésére még 1000 frtot ráfizetett. De késedelmek mindig fordultak elő és ezt nem a munkaerő hiányának tulajdonították, hanem fent azt hangoztatták, hogy a megyei tisztviselők lehetnek igen tisztességes jóravaló emberek, tudhatnak nagyon jól vadászni, agarászni, de nem valók komoly foglalkozásra. így tőrtént, hogy midőn 1869-ben az igazságszolgáltatást a megyéktől elvették, ezt a közönség egy része örömmel üdvözölte. Következett az 1872 év. Pestmegye is szervezkedett a közigazgatási teendőkre nézre, szervezkedett pedig a kilátásba helyezett véghetetlenül kevés dotatio mérvéhez képest úgy, hogy pl. én mint újabban megválasztott tisztviselő, itt a főváros szomszédságában, Kossuth- és Erzsébetfalvától majdnem Kecskemétig kaptam 227a mértföldnyi területű járást és ezen nagy járás közigazgatási teendőinek ellátására rendeltek mellém 2 írnokot. Ha pl. én, vagy a többi szolgabíró társam beteg volt, vagy szabadságon volt, intézkedésre jogosított közeg többé a járásban nem volt. Természetesen ismét kérelemre fogtuk a dolgot, fordultunk a megyéhez, a megye a kormányhoz, de a válasz mindig elutasító volt. (Úgy van! a szélső baloldalon.) így tartott ez 1877 — 78-ig. Ekkor már fönt is belátták az állapotok tarthatatlanságát, kaptunk segédszolgabírót és a közvetlenül fizetendő adók behajtására végrehajtót is. így tehát ezzel az erővel, talán szerénytelenség nélkül mondhatom, meglehetősen megfeleltünk kötelességünknek, a miről a közgyűlési jegyzőkönyvek tanúságot tesznek. A közönség meg volt fáradtságunkkal elégedve; de nem volt megelégedve magának a megyének és a községek szervezetével, különösen nem tudott megbarátkozni a virilis intézménynyel és a közigazgatási bizottsággal. (Élénk helyeslés a szélsőbalon és felkiáltások: Nem is lehetett!) A virilis intézményt nem kedvelték azért, mert sok oly elem jött be a megyebizottsági tagok sorába, a kik ott valami nagyon szívesen látottak nem voltak; a közigazgatási bizottságot pedig mint összetákolt monstruosus alkotást már alkatelemeinél fogva sem szerették. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Különösen "Pestmegyében, a mely megyének területe 240 négyszögmértföldnyire terjed, nem igen szívesen látták, hogy például a megye első tisztviselőjének fegyelmi ügyébe valamely postás vagy távirdász jogosítva van beleszólni. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Különösen rossz hangúlatot keltett az oly nagy megyéknél, mint Pestmegye, hogy a legégetőbb szükség daczára sem kaptunk segéderőt a közigazgatási teendők ellátására. Azután rossz vért szültek az oly esetek, midőn a közgyűlésen, mondhatni, egyhangúlag hozott határozatok oly ügyekben, meiyek az állam érdekeit egyáltalában nem érintették, fönt alig indokolható módon megsemmisíttettek. (Felkiáltások a szélső baloldalon: így tesznek oda fönn!) Ennek eredménye lett azután az a közönyösség a megyei közgyűlések iránt még az oly megyékben is, mint Pestmegye, a melynek hosszas időn át, 15 évig oly főispánja volt gróf Szapáry István személyében, a kit a megyében pártkülönbség nélkül tisztelt, nagyrabeesíílt és rajongásig szeretett mindenki és a ki erre érdemes is volt. Egész nyilíau hangoztatták; minek költekezzünk és fáradjunk el a közgyűlésekre? Hiszen ha valami határozatot hozunk és ez valami befolyásos embernek nem tetszik, azt oda fent megsemmisítik. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.)