Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.
Ülésnapok - 1887-498
36 498» országos ülés 1891. junta 6-án, szombaton. szakban sem engedte meg. (Úgy van! a szélső baloldalon.) És mi van a törvényjavaslat 135. §-ában? (Halljuk! Halljuk!) Az van mondva,hogy sürgősség esetében, az egész kormány felelősségére, ha a ház nincs együtt, joguk van meg nem szavazott adókat behajtani és meg nem szavazott ujonezokat szedni, kötelesek lévén a legközelebb összehívandó országgyűlésnek erről beszámolni. (Derültség a szélső baloldalon.) Mi lesz akkor, mikor nem lesz országgyűlés; úgy, a mint nem volt e században húsz éven kereBztül? És mi lesz, t. ház, abból ; hogyha így a nemzetnek ezen sarkalatos jogát, az alkotmányosság e palládiumát, hogyha nem adunk hatalmat, nem adunk a kormánynak katonát, nem adunk neki pénzt, ők képesek lesznek kibúvó ajtón a maguk számára, a törvény alapján megszerezni. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Hiszen a nemzet alkotmányossága biztosítékának a törvényben kell lenni és hogy az ne koboztathassék el: feltétlenül szükséges, mert a nemzet a maga egészében alkotmány- és törvénytisztelő. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Tekintsünk csak vissza a történelemre. Mikor az erdélyi fejedelem hadaival eljött Magyarországba és kezébe került Magyarország királyi koronája is; midőn azt mondták neki, hogy koronáztassa magát magyar királylyá: azt felelte, hogy csak az esztergomi érsek koronázhatja meg a magyar királyt. Ekkor az ő udvari papja azt mondta: nevezz ki engem esztergomi érseknek és én megkoronázlak. Erre azt felelte a fejedelem, hogy az esztergomi érseket csak a koronás király nevezheti ki törvényesen és nem koronáztatta meg magát. (Élénk tetszés a szélsőbalon.) Vagy a mi egy pár évtizeddel ezelőtt történt, mikor a diadalmas magyar sereg Jellasich seregét megverte és a Lajtháig üldözte, itt a magyar nemzet »megállj !«-t parancsolt és megfontolta, hogy törvényes lesz-e egy idegen állam határain tál üldözni a saját területén fellázadt és idegenbe menekült ellenséges hadsereget. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Egy ilyen törvénytisztelő nemzetre nézve elegedhetlen kellék az, hogy a törvényben benne legyen az alkotmánynak biztosítéka, hogy arra nézve semmi föltétel, semmi kifogás, semmi kibúvó ne forogjon fenn. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Igen, az, hogy újonczot szedni és az adót behajtani nem lehet, hogyha azt az országgyűlés meg nem szavazta. A melyik kormány nem tud a parlamenti rendszerrel akként kormányozni és akként bánni, hogy a szükséges összeget a parlament az ő rendelkezésére bocsássa és nem tudja az ország törvényeit akként kezelni, hogy az ujonezokat a maga idejében a nemzet rendelkezésére bocsássa, az a kormány nem méltó arra a helyre, a melyet elfoglal, (Úgy van! a szélső baloldalon.) mert törvény szerint a nemzetet csak saját akarata szerint szabad kormányozni. De, t. ház, más nemzetek nem így gondolkoznak, mint mi; mert hiszen a híres angol bíró, Blackstone, az angol alkotmányról írt müvében említé, hogy minden törvény helybenhagyó záradékában ott van ez a franczia kifejezés: »le roy levent«... és minden törvényjavaslatánál ez a szentesítés hivatalos megtagadása »le roi s'ayisera«; és kérdi, mi lehet az oka, hogy ezt az angol nemzet a normann bódítások óta fentartotta? Azt mondja erre: jól tette az angol nemzet, hogy azt fentartotta, hadd legyen minden törvény meghozatalánál emlékeztető, hogy szabadságunk mulandó, mert az már egyszer egy idegen zsarnok által eltiportatott. És mi, kik ezt az eltiportatást láttuk egypár évtized előtt; mi, kik annak tanúi voltunk, mint gyermekek, alkotmányunk garantiájáról mondjunk le'? Mi mondjunk le azon feltételekről, a melyek nélkül a nemzet századokon át nem tudta volna alkotmányát fentartani; mi mondjunk le az újoncz és adó megszavazásának jogáról? Ehhez én részemről soha sem járulhatok hozzá. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Azt mondja, t. ház, több szónok, hogy nagyon demokratikus ez a törvényjavaslat: és a demokratiát avval indokolják, hogy a vármegyékben helyt foglaló középosztály politikai hatalmából ki fog rekesztetni. Vizsgáljuk tehát meg társadalmi szempontból ezt a kérdési. (Halljuk! Halljuk.') Egy nemzetnek leghelyesebb társadalmi szervezete az, a hol minden rétege a társadalomnak megvan és minden rétege érvényesül, Az alantasabb rétegek legyenek minél szélesebbek és erősebbek, hogy az utána következőknek biztos alapúi szolgálhassanak. A középosztályok után jöhetnek a felső rétegek, mert azok is elbírják azt hordozni és legfelül kell következnie a kormánynak és a nemzet felsége szeniélyesítőjének. Ily pyramist kell, hogy az egész képezzen, a mely széles alapokon nyugszik és azért megrendíthetetlen. Egy nemzet társadalmának beosztása akkor helyes, ha azok a széles alapok is bírnak joggal, tevékenységgel. (Úgy vanl Úgy van! a szélső baloldalon.) A nép jogának érvényesülni kell a községben, az intelligentiának a városban és vármegyében és a nemzet színe virágának, a legnagyobb értelmi osztálynak érvényesülnie kell a törvényhozásban. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A község a nép számára az elemi iskola, a város és megye a középiskola és a parlament a legmagasabb iskola, a melyben a nemzet a maga tudását és erejét képezze. (Helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) A helyes társadalmi politika az, hogy ha jogok