Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.

Ülésnapok - 1887-511

511. országos ülés 1891. Juuius 2-2-én, hétfőn. 393 hasznot, a melyre mindenki méltán számíthat, midőn ily nagy vasút és vagyon szerzéséről van szó, tiszteletteljesen kérem a t. házat, hogy a törvényjavaslatot és a szerződést, úgy, a mint van méltóztassék elfogadni. (Zajos helyeslés és éljenzés a jobb és baloldalon. Felkiáltások: 5 percznyi szünetet kérünk! Zaj.) Nagy István jegyző: G-aál Jenő! (Zaj a szélsőbalon. Felkiáltások : 5 pereset !) Elnök: T. ház! Az idő előrehaladt, nem czélszeríí a tanácskozást szünettel megakasztani ; (Helyeslés jobb felöl.) azért kérem, méltóztassék a szónokot meghallgatni. G-aál Jenő képviselő urat illeti a szó. (Helyeslés jobb felöl.) Gaál Jenő: T. ház ! Ha valaki az előttünk fekvő javaslatra vagy az ellen adandó szavazatát indokolni szándékozik, kénytelen indokolásánál azt a logikai sorrendet követni, a melyet úgy a törvényjavaslat indokolása, mint a bizottsági jelentések követnek. Mindenek előtt azon kérdésre kell tehát megfelelni, vájjon az osztrák-magyar államvasútra van-e a mi közgazdaságunknak általában szüksége, vagy nincs? Ha azután valaki úgy vélekedik, hogy ez a mi érdekeink szempontjából szükséges, akkor az a kérdés merül fel: vájjon az államosítást most kell-e eszközölni, vagy pedig várhatunk-e vele azon időpontig, mikor az 1882 : XLV. tezikk szerint a megváltáshoz jogunk lesz? A mi az első kérdést illeti, t, ház, nem habozom kijelenteni, hogy én az osztrák-magyar államvaspálya megváltását a mi közgazdasági érdekeink szempontjából szükségesnek tartom. (Helyeslés.) E tekintetben, nagyon sajnálom, de igen t. barátommal, Beöthy Ákossal ellentétben vagyok, a ki a vasiVtak államosítását Magyarorországra nézve elismeri ugyan szükségesnek, de elvben az államosításnak ellensége. És én eonstatálni kívánom, hogy egész beszéde alatt az ő elvi álláspontjából indult ki. Összes okoskodása oda irányúit, hogy államosítani pedig nem kell. Én a distinctiot az elvi és gyakorlati álláspontok közt nem vallom a magaménak, mert ezadualismus esetleg igen veszedelmes lehet, amint azt az előbb említett példa is mutatja. En úgy tudom, hogy azon pártnak, a melyhez tartozom, t. tagjai általában nem azt nézik, hogy Olaszország törvényhozása vagy enquétejei Olaszország szempontjából mit tartanak szükségesnek e tekintetben, hanem az iránt kívánnak magunkkal tisztába jönni, hogy Magyarország érdeke általában és különösen e tekintetben mit kívánnak. Utalok továbbá t. ház, azon tényre, hogy pártunknak egy igen kitíínő tagja már több mint egy évtizeddel ezelőtt, azután pedig ismételve sürgette a vasutak államosítását azon szempontokból, a melyek azóta általánosan elismertté KÉPVH. NAPLÓ 1887—92. XXIV. KÖTET. váltak az országban. És midőn ezt tette ő és tettük vele együtt mindnyájan, tisztában voltunk azzal, hogy e kérdésnek árnyoldalai is vannak ; tudtuk azt, hogy az állami illetőleg a kormányi befolyásnak terjesztése a közszabadságra nézve általában nem nagyon előnyös. (Úgy van! a baloldalon.) De viszont ismét a magyarországi viszonyokat tartottuk szem előtt, melyeknek figyelemmel kísérése mellett tapasztalhattuk azt is, hogy a közszabadságra azonban a magánvasútak rendszere sem kedvező. {Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) És én legalább nem tudok rá példát, hogy valamely magánvasút hivatalnokai tömegesen ellenzéki képviselőre szavaztak volna. (Úgy van! bal felől.) Ezt csak közbevetve, visszatérek ahhoz az első kérdéshez, a mely szerint az osztrák államvasútra okvetlenül szükségünk van. Szükségünk van rá először azért, mert nincs az országnak fontosabb forgalmi vonala, mint a melyet a Duna folyása jelez. Hiszen már 1844-ben gr. Széchenyi Istvánnak útmutatása szerint alakúit ez az akkor magyar központi vasútnak nevezett első vaspálya az országban, a mely azután 184-9-ig meglehetősen kiterjedt. Az absolut korszak első kormánya felismerte e vonalnak rendkívüli fontosságát és mindjárt 1850-ben igyekezett azt államosítani. 1850-től azután az állam nagy pénzzavarokkal küzdvén, kénytelen volt e vaspályát azon társulatnak átadni, mely azt mostanáig birta. E társulat azután több, mint egy negyed századon át rendkívüli, sőt döntő befolyást gyakorolt összes közlekedési ügyeinkre. A helyzet koronkint oly tűrhetetlen volt, hogy nem hiszem, hogy volt az országban valaki, a ki a viszonyokat ismerve s ne szégyelte volna annak megalázó voltát. Sohasem felejtem el azt a mélyen megszomorító benyomást, melyet 1874-ben az az eset gyakorolt reám, midőn az osztrák állam vaspálya a közvéleménynek egyhangú nyilatkozata ellenére képes volt magának a temesvár-orsovai csatlakozást megszerezni. Mindenki tudja, hogy miféle rugók működtek ezen csatlakozás ilynemű engedélyezésére közre és tudjuk, hogy micsoda hatalom volt e pálya akkor az országban. És 1882-ig a vasutak államosításának megindítása és fejlesztése nem kis részben azon felfogásnak volt tulajdonítható, a mely ezen tények ismeretéből származott. 1882 körül azonban az állam nem volt kedvező pénzügyi viszonyok között; azért mindnyájan örömmel üdvözöltük az 1882-ik évi szerződést, mert azt hittük, hogy ezzel egyrészt meg fog szűnni az a káros befolyás, melyet forgalmi életünkre az osztrák államvaspálya gyakorolt; másrészt hogy nem leszünk kénytelenek az azzal való küzdelem folytathatása végett drága kölcsönöket felvenni. 50