Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.

Ülésnapok - 1887-511

511. országos ülés 1891 . jnnius 22-én, hétfőn. 389 hogy megválthatja akár 100 esztendő múlva is, nem állhat meg azzal az indokkal szemben, midőn a kormány azt mondja, hogy kötelessége a ház határozatát kikérni ezen vasútra nézve. Mi nékünk az a véleményünk, hogy e kérdés akként oldandó meg, a mint javasoljuk. A törvényhozás határozhat máskép, de nekünk az a meggyőződésünk, hogy itt van legfőbb ideje annak, hogy határozzon. Kimondani azt, hogy a jelen közgazdasági és forgalmi viszonyok közt az ország, mint a képviselő úr monda, még száz évig is várhat: oly hibának tartanám, melyet úgy közgazdaságilag, mint pénzügyileg az ország nagyon megsínylene. De mit mond az 1882: XLV. t.-cz.? E törvény második czikkelyének első pontja ezt mondja: »A esász. és kir. szab. osztrák államvaspálya társulat beleegyezését adja, hogy magyarországi vasútvonalait a inagy. kir. kormány, függetlenül a társulatnak Magyarországon kivíü fekvő vonalaitól és pedig már 1895. évi január 1-je után bármikor beválthassa.« A második pont pedig a következőkép hangzik (olvassa): »A megváltási ár meghatározás czéljából az 1855. évi január elsején kelt engedélyokmány XIV. czikkének határozatai szerint, de csakis a társulat magyarországi vasútvonalai tiszta jövedelmének alapúi vétele mellett megállapíttatik azon évjáradék, mely a vonalak megváltása fejében a társulatnak fizetendő lesz.« E szerint az 1882: XLV. t.-czikkbe iktatott szerződés az 1855-iki engedélyokmánynak épen legfontosabb pontját újítja meg s így nem mi térünk most arra rá. (Úgy van! jobb felől.) Mi csak ragaszkodunk az 1882: XLV. t.-cz. határozmányához, mely hivatkozik az engedélyokmányra, amelyet mi kötelesek vagyunk tiszteletben tartani, bármely kormány adta is azt ki. Mert ha a törvényhozás arra az álláspontra helyezkedik, hogy akkor, midőn barátságos egyezkedéstől függ valamely vasút megszerzése, erőszakhoz kell nyúlni s hogy nem létezőnek kell tekinteni a létező concessiot: ennek pénzügyi és közjogi hatványait közelebbről ecsetelni nem akarom. Es nem hiszem, hogy akadjon külföldi tőke, melynek ily problematicus állapotok közt kedve legyen ezentúl Magyarországba jönni. A t. képviselő úr azt a szemrehányást teszi nekünk, hogy mi az 1855-iki alapra állunk. Méltóztatott volna ezt a kifogást akkor tenni, midőn 1882-ben Magyarország törvényhozása újból megerősítette a concessio azon határo • zatát, a melynek alapján megváltási jogunk nyugszik. (Helyeslés jobb felöl) Azt is méltóztatott mondani a t. képviselő úr, hogy miért államosítunk 1895 előtt. »Morgen, morgen, nur nicht heute« lehetne mondani. (Derültség.) Tesszük ezt, mert a kormánynak határoznia kellett a felett, hogy mi történik az osztrák-m igyar államvasúttal. Határozni pedig kellett, mert 3—4 esztendő nem elegendő, vagy legalább nagyon is kevés ahhoz, hogy mindazon kérdések megoldassanak, melyek az esetre, ha a társaság fenmarad és ha cartelleket kell . kötnünk mind előre rendbe hozassanak. Hozzá kellett látni, mert itt két egyenjogú fél van hívatva alkut kötni és octroyalni semmit sem lehet. Mi azon nézetben voltunk, hogy közgazdasági, közforgalmi és pénzügyi okoknál fogva ezt az államosítást keresztül kell vinni és nem lehet azt 1895-re halasztani, mert lemondani az államosításról 1895-ben, vagy azután, nem lehet. Kilátásha helyezni pedig, hogy csak 1895 ben fogunk államosítani, hogy ez micsoda következményekkel fogna járni, azt bővebben magyarázni nem kívánom. Azt mondani pedig, hogy nem határozunk semmit, állhat-e az államnak érdekében ? Ily bizonytalan helyzet fentartása nem állhat érdekében senkinek, mert semmi sem béníthatja meg a közforgalom érdekét és azt az aetiot, melyet a kormány kifejteni óhajt, annyira, mint a bizonytalanság. Nekem pedig méltó okom és jogom van feltenni azt, hogy a társaság az 1895-iki esztendő bekövetkezését összetett kezekkel nem várta volna be és ha semmi sem lett volna szükséges, meg kellett volna tenni azt, a mit az előadó úr is mondott, hogy ki kellett volna egészíteni a brucki és a ruttkai vonalat; hogy beruházásokat kellett volna ez idő szerint foganatosítani, melyek az államkincstárt tetemes kiadásokkal terhelték volna. {Úgy van! a jobboldalon.) Nem mondom, t. ház, hogy ezen kiadások így mindenkorra mellőztetnek, mert utóvégre a forgalom növekvésével az igények is emelkednek; de azt nagyon különösnek tartom, hogy az állam a Duna jobbparfján rendezkedjék, instruálja, nagyobbítsa, szaporítsa a forgalmi eszközöket egy irányban, a Duna balpartján pedig ugyanezen irányban két vágánynyal ellátott pálya létezzék. Ha még hozzáteszem azt, hogy a kormánynak kötelessége volt megelőzni befolyását, mic a legiegitimebb módon érvényesíthetett volna az osztrák-magyar államvasút üzemi politikájának továbbvitelében; és ha jeleztem, hogy a kormánynak kötelessége volt, midőu az államosítás kérdésével és módjával tisztába jött, foganatosítani az államosítást, illetőleg az eddigi eljáráshoz már most kikérni a törvényhozás jóváhagyását: akkor ilyen körülmények között t. képviselőtársam kritikája az 1855. évi concessio fölött nem jogosult. Mit mond ezen 1855. évi engedélyokmány, mely az 1882. évi XLV. törvényezikk által épségében fentartatott? Az 1855. évi concessio XIV. czikke azt