Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.

Ülésnapok - 1887-510

346 610. országos ülés 1891. június 30-án, szombaton. hogy mi volt a mi legrégibb vármegyénk: azt a t, ministerelnök úr nem mondotta meg. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Tanácsosai talán nem látták szükségesnek, hogy e kérdés e tekintetben annyira a mennyire felderíttessék. A t. ministerelnök úr bizonyára tudta, hogy >comitatus«-t említenek már a legrégibb alapító levelek is. Már a szentmártoni apátság alapítólevele említi ezt, bár e levélnek hitelessége, sok oldalról, az alaposságnak igen sok tüneteivel, meg van támadva. Minthogy azonban magam is veszprémi ember vagyok, tudomásom van a veszprémi egyháznak egy másik adományos leveléről, amelyben szintén említés van téve a »Vesprimiensis comitatus«-ról és ennek az adománylevélnek hitelessége nincs megtámadva. De a >comitatus« szó — s ez talán nagyobb nyomatékkal bír — benn van Szent-István első törvényében is. Tudom, hogy sokan, Schwarcz Gyula t. barátom felfogásához híven, úgy a hazai, mint a külföldi historicusok közül Szent-Istrán törvényének hitelességét g különösen eredetiségét megtámadják ; de tudom azt is, hogy minden positiv siker és bizonyíték nélkül. Szerencséié már Szent-István századában : László és Kálmán királyok ezen kérdésről, vagy legalább a megyei rendszerbe vágó kérdések nagy részéről tüzetesen intézked nek, és kivált a bírói hatalom gyakorlását részletesen rendezik is. Ezen törvényeink szerint volt nádorispáni bíróság, a mely nem tartozik ide; volt királyi udvarbeli bíróság, a melyből később a judex curiae szerveztetett, vagy már akkor is az volt. A nádor az egész országban mindenütt bíráskodhatott, a királyi udvarbeli bíró pedig ott, a hol a királyi udvar idő szerint tartózkodott. Volt főispáni vagy alispáni bíróság is és pedig kétféle alakulásban. Ajánlom ezt Schwarcz Gyula t. képviselőtársam figyelmébe, hogy keresse meg erre a hesseni vagy a tiaudriai példákat. {Derültség a szélső baloldalon.) A várispán ugyanis önállólag személyében bíráskodhatott, a mint ezt Szent-István II. törvényének 43. fejezete rendeli; de már a királyi és berezegi hivatalok egymás közötti, vagy ezeknek idegenekkel való ügyeikben csak akkor bíráskodhatott, ha egy megyei bírót, judex parochialist vett maga mellé, a mint ezt Kálmán király I. törvénykönyve 11. és 12. fejezete rendeli. A főispán a nemesek ügyeiben nem bíráskodhatott, a mint azt jóval később ugyan, de azt aranybulla világosan bizonyítja Végre, hogy az egyházi bíráskodást ne említsem, voltak annak idejében, tehát az első században megyei bírák, kik a judices legales, judices constituti, judices inferiores és judices parochiales néven említtetnek, a miképen ez, ismétlem, Szent-László és Kálmán törvényeiből elegendőképen kitűnik. Hogy ezek a bírák nem a király, nem is a főispánok, vagy más országzászlósok által neveztettek ki, hanem a nemesség, esetleg a megye összes lakossága által választtattak: ez, azt hiszem, legalább is kétségtelen. Kétségtelen a következőkből: Szent-László a királyi bírót világosan »judex regalis«-nak nevezi és különösen a csavargók ügyét, a kiket ekkor »üzbeg«eknek hívtak, királyi bíró elé utasította. Ugyancsak Szent-László Deeretum-ának XVI-ik fejezetében a megyei bírót judex parochialis-nak magyarul »megalis«nak nevezi. Továbbá a királyi bíró mindenütt ítélhetett, a hol a királyi udvar idő szerint tartózkodott, míg a megyei bíró a maga járásához volt kötve. Szent-László III. Decretuma 13. fejezete mondja: »Judex in parochia sua judicet«; magyarul : azon bíró előtt tárgyaltassék az ügy, ,a kinek járásában a tolvaj elfogatott. A királyi bíró hivatali működése tekiutetében nem volt időhöz kötve. Annak legalább semmi nyoma. A megyei bíró bírói hatalma időhöz, még pedig, úgy látszik, igen rövid időhöz volt kötve. E tekintetben megint Szent László III. törvényének 22. fejezete minden kétséget kizár, midőn azt mondja: »Si quis judieum non definisset litigium ante quam eius potestas aufferatur, veniat ad judicem constitutum«, a mi magyarul azt teszi: hogy ha valamelyik bíró nem végezte el az ügyet, mielőtt hatósága megszűnik, a fél menjen a választott bíróhoz. Fölötte fontosnak tartom e kérdésre nézve Kálmán király I. Decretum-ának 37. törvényét, a mely kimondja, ho^y; »In quaeunique coraitis mega Rex digrediatur, ibi judices duo megales cum eo conjungentur« — magyarul: ha a király valamely megyében kiszáll, ott két megyei bíró csatlakozzék hozzá, kik a helybeli lakosság dolgaiban ítéljenek. Ebből nyiltan kitűnik, hogy ha a megyei bíró nem a megye választottja volt volna, akkor nem lett volna szükség törvényt hozni arra, hogy a megyei bírák a királyi udvarhoz csatlakozzanak. Mert ha a »judex megalis« a királytól nyerte volna mandátumát, egyszerűen a király rendeletére oda kellett volna neki csatlakoznia a királyi udvarhoz és nem lett volna szükség e végett külön törvényre. De épen az, hogy ezt törvényhozásilag kellett parancsolni és megrendelni, bizonyítja, hogy ezek a megyei bírák nem a királytól vagy a nádortól, vagy a királyi udvar bírójától nyerték megbízatásukat. Ez a szó: »judex constitutus<, a mely Kálmán és Lászlő törvényeiben használtatik 8 melyre igen tisztelt képviselőtársam figyelmét felhívom — talán a flandriai és hesseni codexekben is így van —• felette jellemző.