Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.

Ülésnapok - 1887-509

S09. országos ülés 1891. jnníns 19-én, pénteken. 335 folyással szoktak a tisztikarok megválasztatni. Hát én azt mondom, t. ház, hogy ha én tisztviselő volnék, inkább elmennék 400 bizottsági taghoz, ha még nem ismernek, mint egyszer magamnak valamit kérni a ministerhez. De a kit ismernek, a kiben csak egy kis képesség is van, nincs eset, hogy a vármegye azt fel ne karolná s fel ne ismerné; míg ellenben, ha az a minister kinevez 400 tisztviselőt, kinevezi a nélkül, hogy talán egyet is ismerne közíílök, hacsak a bizonyítványából nem, a nélkül, hogy képes volna megítélni, vájjon az illetők azon állásoknak, melyekre kinevezi őket, meg fognak-e majd felelni vagy nem? (Igás! Úgy van! a szélsőbalon.) Felhozzák, hogy a tisztviselő elmegy a választások előtt s ajánlja magát azoknál, a kiktől a választás függ. Hát ez megszűnnék, ha mindenki úgy tenne, mint én. Az én methodusom az, hogy a ki nekem recommendálja magát, azt én fel se veszem, mert ha jó, akkor én arra úgy is ráakadok, ha pedig rossz, akkor hiába recommendálja magát, úgy se szavazok reá. (Tetszés a szélső baloldalon.) Ennek ez az egyedüli orvossága. Nem akarok arra sem bővebben kitérni, a mit a t. államtitkár úr mondott, hogy Magyarországon az igazságügy mily nagyszerűen fejlődött és hogy a kinevezett bírói kar micsoda eredményeket ért el. Ezt csak akkor lehet mondani, ha az ember valaminek mindig fényoldalát nézi. Méltóztassék elhinni, t. államtitkár úr, annyi visszaélés történik a kinevezett tisztikarral, mint a választottal és a járásbírósági letéteket épúgy az adóhivatal kezeli, mint a megyei letéteket; tehát ebből a javaslat mellett hímet varrni nem lehet. Méltóztassék elhinni, t. államtitkár úr, hogy nincs annál rosszabb és csúnyább dolog, mint ha az ember egy intézményt a nélkül, hogy arra szükség volna, csak azért, mert indokot keres, oly feketére fest, hogy a külföld azt hiszi, hogy a közigazgatás Magyarországon csupa ördögökből áll és méltóztassék elhinni, hogy mikor a t. államtitkár úr beszélt, talán többet ártott, mintha hallgatott volna, mert azt látom, hogy a kérdéshez még theoriában sem ért. Ismeri Grneistot, Steint, csakhogy eddig meg nem bírta megemészteni. (Derültség a szélsőbalon.) Azt a törvényjavaslatot, a melyet beterjesztett, ha én csináltam volna, megtagadnám, hogy én vagyok szerzője. (Élénk derültség a szélső baloldalon.) Abban a helyzetben van a ministerelnök úr és az államtitkár úr e kérdéssel, mintha valaki kap egy Bösendorfer zongorát, azután egy Beethoven sonátát, csak az a baj, hogy egyik sem tud rajta játszani, (Derültség a szélsőbalon.) mert a mester, a ki illetékes lett volna és a ki oktathatta volna őket a zongorázásban: Grünwald Béla, fájdalom, Parisban fekszik. (Úgy van! a baloldalon.) A t. államtitkár úr elég önérzettel kezdi a dolgot, a mikor azt mondja, hogy a kinek az isten hivatalt adott, észt is ad. Nem mindig van így (Derültség a szélső baloldalon.) és azt mondja, hogy ha neki lángoló szónoki tehetsége volna, az esetben micsoda lángoló szónoklatokat tartana, de nincs tehetsége. E szerint az egyiket elismeri: azt, hogy a szónoklatra tehetsége nincs"; a másikat meg elismerem én. (Élénk derültség a szélsőbalon.) A t. államtitkár úrnak csak azt mondhatom, de travestálva, a mit a költő mondott: Oly ministert, államtitkárt, Ra erején felül mer, Ad az Isten haragjában A nemzetnek, melyet ver. Úgy látom, hogy a nemzet ismét nagy veszteségnek lesz kitéve, ismét újabb veszteségnek és áldozatnak néz elé. Mi már benne vagyunk a veszteségben : adunk, a míg van, mondhatnám, míg a zsidó ad reá. A magam részéről meg vagyok győződve, hogy önök addig fognak ezzel a kérdéssel experimentálni, míg utoljára az ország nagy áldozatok árán meg fog győződni arról, hogy mégis jobb volt az eredeti. Önöknek e javaslat, úgy látszik, steckenpferdjük lett és azt látom, hogy önöknél nem az a kérdés, hogy a közigazgatás jó legyen, de hogy meglegyen. (Úgy •van! a szélsőbalon. Ellenmondás jobb felől.) Mi utoljára is, a mily kevesen vagyunk, önöket e szándékukban megakadályozni képtelenek vagyunk; (Egy hang a szélső baloldalon: Majd elválik!) hanem hogy megkísértjük, megakadá lyozni: az már egyszer bizonyos és még mindig lesz egy vigasztalásom, hogy a magyarok Istene, a ki mindig védszárnyai alatt tartotta e nemzetet, csak megszabadítja egy esztendő alatt önöktől. (Derültség és helyeslés a szélsőbalon.) E^ ha esetleg beállnak az idők, mikor e párt fogja a kormány gyeplőit kezébe kapni: (Derültség.) biztosíthatom, hogy azon dolgokat, a mit Önök elfuseroltak, ez a párt fogja helyrehozni. (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Nem fogadom el a törvényjavaslatot. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélsőbalon.) Dárdai Sándor jegyző: Gróf Hadik Sándor! Gr. Hadik Sándor: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Ha a vita oly előrehaladt stádiumában, miutái! a ház asztalán fekvő javaslatról innen is, onnan is. pro és contra annyi hozatott fel s ha azon objectiv felszólalás után, mely csak az imént hangzott el, mégis szót merek emelni: ennek kettős oka van. Az első' azon körülmény, hogy a szóban levő javaslat néhány